A bejárati ajtón kilépve egy pillanatra megtorpantam és bepillantottam Derek szobájának ablakán. Ő még mindig ott állt, engem bámulva rezzenéstelen arccal. Gondolom, most mi játszódhat le a fejében. Minden magyarázat nélkül faképnél hagytam. Mély levegőt vettem, majd feltekintettem a holdra, ami újra engem hívogatott: be az erdő sűrűjébe. Papucsban voltam és egy szál köntösben.
Valaki közeledett felém. Megéreztem az illatát: szintén vérfarkas volt. Támadóállásba helyezkedtem. Megvártam, amíg kilépett a fák sűrűjéből, és minden hezitálás nélkül rávetettem magam.
- Gratulálok, gyorsak a reflexeid – fulladozott alattam, ugyanis pont a mellkasára helyeztem a súlyomat.
- Derek? - néztem értetlenül rá. - Amikor azt mondtam, friss levegőt szeretnék szívni, egyedül gondoltam - fújtam fel a képemet.
- Ne haragudj. Azt hittem a hold hatása alá kerültél. Ismét.
- Így volt, de már teljesen önmagam vagyok – vettem egy mély levegőt, miközben segítettem neki feltápászkodni a földről.
- Azt látom - húzódott szája félmosolyra. Szemei csak úgy csillogtak a sötétben. - Azért vagy csak egy selyem köntösben – lépett közelebb hozzám. - Egyedül a sötétben. - Hátrébb léptem, de sarkam már a fa törzsét taposta. Nem volt hova hátrálnom tovább. Elpirultam. Már az éjszaka forgatókönyve pergett le a szemeim előtt: ahogy szenvedéllyel megcsókol, majd a fának dönt, és jól… - Molly? - mosolygott, mint aki tudja, mi jár a fejemben.
- Erről csak is te tehetsz – löktem el játékosan magamtól. - Hogy lehet ennyire erős a kémia kettőnk között?
- Fogalmam sincs, de te vagy az Alfa – támaszkodott a fa törzsének. Felnéztem rá. - Mondd meg te. Mit szeretnél? Mit tegyek veled? - szemeiben felcsillant a vágy. Egy halk nyögés hagyta el a szám.
- Ez már felér egy kínzással – sóhajtottam. - Tudod te – majd magamhoz húztam és megcsókoltam. Erősen a hajába markoltam, úgy csókoltam tovább. Jobb kezével a köntösöm alatt indult felfedező körútra, bal tenyerét pedig gyengéden az arcomhoz érintette. Amint kitapintotta gyenge pontomat, nekem sem kellett több. A hajában markolászó kezemmel lassan elkezdtem lefelé nyomni a fejét, miközben combjaimat erősen összeszorítva mutattam neki a helyes irányt.
- Tényleg ezt akarod? - kérdezte suttogva két hasamra adott puszi között. Már előttem térdelt, amikor kioldotta a köntösöm, és forró csókot lehelt a szeméremdombomra. Kérdésére egy nyögés volt a válasz. Úgy tűnik, a forgatókönyvem kezd beigazolódni. Ismételten az alhasamba tódult minden energialöket, amit Derektől kaptam odalentről. Annyira közel voltam már az orgazmushoz, hogy szédült velem a világ. Minden vágyam az volt, hogy a magáévá tegyen. Újra és újra.
- Én ezt már nem bírom – sóhajtottam fel.
- Azt érzem – állt fel Derek, majd egy ellenállhatatlan mosolyt villantva megszabadult nadrágjától. Ahogy elnéztem, sokáig már ő sem húzta volna tovább.
Tenyereivel a fenekem alá nyúlt, csípőjének magasságába emelt, miközben hátulról a fa törzse adott biztos támaszt együttlétünk alatt. A szuperhold ereje még inkább felerősítette az érzést. Valami csodálatos volt, ahogy minden apró mozdulatnál folyamatos bizsergés járta át a testemet, mindez körülbelül százszorosan. Fejemet a fa törzsének hajtva engedtem, hogy minél közelebb és közelebb kerüljön hozzám. Lábaimmal erősen átkaroltam a derekát, ezzel is fixálva bizonytalannak tűnő testtartásomat. Nem kellett aggódnom: Derek tökéletesen tudta, mit csinál. Karjaiban ízig-vérig biztonságban éreztem magam. Azt hiszem, teljesen függővé tett ez az ember. Ebben az egyben igaza volt Kate-nek: valóban őrjítő vele a szex. Együttlétünknek elfojtott sikolyom vetett véget. Megremegtem Derek karjaiban. Nem sokkal később ő is csatlakozott hozzám.
- Szeretlek Molly Jefferson – duruzsolta lihegve a fülembe.
- Hogy… hogy mit mondtál? - csusszantam le az öléből könnyes szemmel.
- Szeretlek – húzott magához, majd egy csókkal pecsételte meg a kijelentését. Sírni kezdtem. - Mi a baj?
- Semmi, csak… - próbáltam csillapítani sírásomon. - Ezek örömkönnyek – mosolyodtam el, mire ő is visszamosolygott rám, miközben ujjával letörölte a szökni próbáló könnycseppjeimet.
Reggel forró csókok meghitt ölelésében ébredtem.
- Jó reggelt – nyomott egy puszit az orrom hegyére Derek.
- Jó reg… Basszus, a suli! - szökkentem ki az ágyból. - Mennyi az idő?
- Még bőven van időnk – fogta meg lágyan vállaimat és visszadöntött az ágyba, újabb csókok hadával elhalmozva.
***
Igaz, hogy az éjszakát Dereknél töltöttem, de mégsem onnét indultam a tanóráimra. Beugrottam előtte a házunkba. Nagy meglepetésemre nagybátyám nyitott nekem ajtót. Tudta, hogy jövök?
- Jézusom, Peter – ugrottam a nyakába. Annyira meg sikerült ölelnem, hogy majdhogynem megfulladt a kezeim között. - Ne haragudj – mosolyodtam el. - Hol voltál eddig?
Kérdésemre hatalmas csend volt a válasz, ami általában – mint tudjuk – sosem jelent túl biztató jelet. Peter döbbenten meredt rám. Az idő sürgetett, de nem hagyhattam ezt a rengeteg kérdést a fejemben zakatolni tovább. Még midig a küszöbön állva tanulmányoztuk egymás arcmozdulatait, majd a kínos hallgatást nagybátyám törte meg.
- Hallottam, átváltoztál.
Ó, igen! Most, hogy eszembe jutott, állítólag neked kellett volna tudtomra adnod ezt az egészet – fortyogtam magamban. De kit érdekel ez valójában? Arra voltam kíváncsi, ő hova tűnt, és hogy milyen összeköttetésben áll Kate-tel?
- Kate majdhogynem megölt, alig 2 hete. Tudod, hogy miért? - fúrtam tekintetem az övébe. Szemében semmi együttérzést nem láttam.
- Nem szeretnél beljebb jönni? - tárta szélesebbre az ajtót. Minden válasz nélkül berongyoltam rajta, egyenesen fel a szobámba. Gyorsan elpakoltam az aktuális tankönyveimet, és egy felül gombos, térdig érő farmerruhát húztam magamra. Nem sokkal később Peter már az ajtómon kopogtatott.
- Ha nem szolgálsz nekem válaszokkal, ne is gyere be – jött a váratlan reakcióm.
- Nem te voltál a célpontja, hanem … - majd mély hallgatás.
- Hallgatlak – nyitottam ki hirtelen a szobaajtót, indulásra készen. Peter kikerekedett szemekkel meredt rám.
- Ez a nyaklánc… - suttogta maga elé, és a nyakamban lógó medálra mutatott. - Honnan van?
- Biztos tudni szeretnéd? - tettem fel a költői kérdést. - Derektől kaptam.
- Az lehetetlen – hüledezett.
- Már miért lenne az?
Ismét beállt a kínos csend. Nem igaz, hogy minden egyes szót fogóval kell kihúznom belőle. Elég a szórakozásból! Erre most nem érek rá! Vöröslő farkas tekintetemet rávetettem, miközben egy halk morgás tört fel belőlem. Peter összerezzent.
- Olyan vagy, mint ő – lépett egyet hátrébb.
- Mármint az apám, akit szinte születésemtől fogva titkoltok előlem? - hangom elcsuklott. - Tudod mit? Nem érdekel. És a válasz sem. Amikor szükségem lett volna az egyetlen élő rokonomra, nem voltál itt. És igen… Derek segített átvészelni mindezt - karmaimat kiélezve Peter halkan felszisszent. Félt tőlem, láttam a szemeiben. - Sosem bántanálak téged, de Derekhez egy ujjal sem nyúlhatnak, máskülönben velem gyűlik meg a bajuk.
- Te ezt nem értheted Molly.
- Ó, nem mondod! - csattantam fel idegesen. - Akkor kérlek, magyarázd el, de majd később. Most szeretném az átlagos tinik életét élni. Köszönöm szépen!
***
A mai nap nem is telt olyan rosszul: végre haladok a jobb jegyek irányába. Talán mégsem kell majd évet ismételnem. A bejáratnál megtorpantam. Nem akarok Peterrel beszélni. Félek, újabb titkokat tudok meg a szüleimről, és ami a legrosszabb: Derekről. Miért is kellene az ajtón keresztül közlekednem? Elmosolyodtam. Most rajtam a sor, hogy kipróbáljam a másik „bejáratot”.
Egy nagy ugrással már az ablakom párkányán lógtam. Viszonylag könnyű volt bemásznom. Egy valami azonban nyugtalanított: amikor elmentem itthonról, nem volt nyitva. Ahogy lábam leért szobám padlójára, megéreztem az illatot, ami mindennél édesebb volt a számomra.
- Szia – rántott magához csuklómon keresztül, egyenesen az ágyam melletti fotelbe, és megcsókolt. Akarva-akaratlanul az ölébe ültetett, magával szemben. - Látom az ablak nálad is elsődleges megoldás már – mosolyodott el, miközben nyakamat kezdte el csókolgatni.
Mielőtt továbbhaladtunk volna, muszáj volt szólnom Dereknek Peterről.
- Visszatért.
- Tudom – bólintott. - Éreztem a szagát.
- De annyira furcsán viselkedik – fordultam a szobaajtó felé, mintha attól félnék, hogy bármelyik pillanatban beléphet. - És megkérdezte, honnan van ez is – fogtam ujjaim közé az arany láncomat.
- Miért érdekelte ennyire? - kérdezte Derek összeszűkült szemmel.
- Ha tudsz valamit, kérlek mondd el. Nem mástól akarom megtudni… - sóhajtottam.
- Esküszöm neked, fogalmam sincs. Ez a Hale családé volt mindig is.
- Akkor nincs más lehetőség. Beszélnünk kell vele – vettem egy mély levegőt.
- Molly…
- Csak azt ne mondd, hogy menned kell máris – fortyogtam.
- Sajnos, de. Igazából csak azért jöttem, mert szerettem volna tudni, minden rendben ment-e a suliban.
- Köszönöm kérdésed: minden sokkal jobb. De előbb-utóbb Zoe-t is be kell avatnunk – néztem rá szomorúan.
- Ezt még megbeszéljük. Most mennem kell, de szeretném, ha ma éjjel ugyanakkor és ugyanott lennél, mint tegnap – majd megcsókolt és távozott az ablakomon keresztül. Ez mégis mi a fenét akar jelenteni?
***
Alig pár óra volt a randinkig, ha lehet így nevezni. Végül is hivatalosan még nem is voltunk se vacsorázni, se sétálni, se semmit csinálni. Kivéve azt az egy dolgot. Elöntöttek az emlékképek. Szuper! Már az első randis szabályomat rég felrúgtam… sőt, már korábban mint kellett volna. Nincs szex! Igen Molly, lehetett volna így is, de mint kiderült, nem az átlagos tinik táborát erősítem, szóval…
Egy egyszerű mályva színű, térdig érő ruhára esett a választásom, amihez dísznek egy vastag, fekete övet kötöttem a derekamra. Csak semmi extra – gondoltam magamban.
Sminknek csak fekete szempillaspirált használtam, amit egy kicsit erősebb, a ruhámhoz hasonló színárnyalatú rúzzsal bolondítottam meg. Csak a mobilomat raktam el, semmi másra nem volt szükségem. Talán vérfarkasként nem is kell semmi különleges.
Újabb kopogás zavarta meg a készülődésemet. Korábban is szeretett volna Peter bejönni hozzám, de még mindig nem voltam készen a beszélgetésünkre.
- Elmegyek itthonról! – kiáltottam ki a szobámból.
- Nem teheted – rontott be nagybátyám hozzám.
- Peter, ez az én szobám, és nem…
- Nem találkozhatsz vele – vágott a szavamba. A vele szót erősen kihangsúlyozta.
- Na, jó! - álltam fel a fésülködő asztalomtól. - Miért utálja mindenki ennyire Dereket? - kérdeztem keresztbefont karral.
- A véretek nem keveredhet – nyögte ki végül Peter. Gondolataim csak úgy cikáztak a fejemben. Próbáltam felfogni, hogy ez mit is jelenthet. Honnan vette ezt? Vajon tudja, hogy nekem ő volt az első? Elpirultam, ami kár volt. Láttam Peteren a kétségbeesés és a düh keveredését.
- Jézusom Peter! - hangom egy oktávval feljebb ugrott. - Nem vagyok terhes!
- De lehetnél – bólogatott. - Egyáltalán védekeztek? Vagy csak úgy farkas ösztönöktől felburjánzva egymásnak estek?
- Ebből elég! - löktem odébb és leszaladtam a lépcsőn.
- Tudtad, hogy anyádnak is ugyanilyen nyaklánca volt? - kiabált utánam. Megtorpantam. Az hogy lehetséges egyáltalán? Szívem egyre gyorsabb ütemet kezdett diktálni a mellkasomban. Ugye ezzel nem azt akarja mondani, hogy...?
- Nem ő ölte meg anyát! Erre nem lenne képes! - ordítottam fel az emeletre.
- Vérfarkas Molly! Értsd már meg!
- Igen, valóban. És én is az vagyok. - Ezzel lezártam a beszélgetést és kiviharzottam a házból. Gyors léptekkel vettem célba a jól megszokott helyünket, de valamiért még mindig bennem motoszkált Peter gondolata. Mi van, ha mégis ő tette?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése