Ne kérdezz semmit kérlek, csak csináld – sugalltam neki az egyre jobban tomboló hormonjaimon keresztül. Csípőmnél fogva kihúzott egészen a szekrény széléig, orrunk épphogy csak összeért. Lehunyt szemmel mélyet szippantott a belőlem tóduló illatáradatból. Igen, ezt akarom – karoltam a nyakába.
Egy szó sem hagyta el a szánkat, mégis értettük egymást. Combjaim alá nyúlva sec-perc alatt lekapott a szekrényről, majd háttal maga elé fordított. Fejemet vágyakozóan oldalra döntöttem, mire ő mohón a nyakamba harapott. A mosdó tükrében tökéletesen nyomon tudtam követni minden egyes mozdulatát, ami csak még jobban felizgatott. Hátulról előre nyúlva tenyereit a melleimre tapasztotta, majd lassan végigsimított velük egészen a combomig. Kéjesen felnyögtem.
- Akarlak. Itt és most – suttogtam levegőért kapkodva.
- Nyugalom – duruzsolta a fülembe.
- Derek, esküszöm megöllek – villantottam meg vérvörös szemeimet. - Anyuci nagyon mérges – mosolyodtam el kajánul.
- Apuci is az lesz, ha nem engeded, hogy csodáljalak. - Elégedetlenül felhorkantottam. Nem kötekedtem vele tovább, de a hormonjaim csak nem hagytak nyugodni. Szembefordultam vele és megcsókoltam. Kéjesen felmordult, amikor az alsó ajkába haraptam. Rám villantotta hófehér fogait, majd visszafordított, szemben a tükörrel. - Most nem te irányítasz. Fogadd el – morgott a fülembe.
Kíváncsi ujjai újabb területet fedeztek fel csupasz testemen, majd bal tenyerét a csípőmre helyezte, a jobbal pedig a hátamnál fogva lassan a szekrény felületére fektetett. Hmm, ezt a Dereket is el tudnám viselni – engedtem el egy halk sóhajt, majd megéreztem Őt, ahogy kitölti a bennem tátongó űrt.
Ökölbe szorítottam a kezemet, majd ösztönösen beleharaptam, hogy elfojtsam kirobbanni készülő sikolyomat. Nem szeretném, ha Tyler átdörömbölne a falon. Derek kicsit lassított a tempón, de még nem végzett velem. Istennek legyen hála! Izmos felsőtestét a hátamra tapasztotta, miközben a fülembe harapott. Ösztönösen követtem a mozdulatát: lábujjhegyre álltam, hogy a csípőmet magasabbra emeljem. Sokáig nem hagyott ebben a pozícióba. Újra eltávolodott a hátamtól. Hajamat lófarokba fogta, majd csavart egyet rajta és fejemet hátraszegte. Hmm, talán máskor is engedem, hogy ő irányítson. Jobb kezemmel hátranyúlva, az ő arcát kerestem. Oldalra döntöttem a fejemet, így csókolóztunk tovább, szinte összeolvadva.
- Reggeli! - kiáltott fel lentről Tyler, hangjában némi szórakozottsággal.
- Ez most komoly? - nyögtem két csók között.
-Direkt csinálja - állapította meg Derek.
- Tudom - nevettem el magam, majd ismét szembe fordultam vele. Vágyakozó pillantásokat vetett rám, miközben lágyan végigsimított izgalomtól kipirosodott arcomon.
- Még nem végeztem veled - suttogta, mélyen a szemembe nézve. Ó, istenem! Nagy kérés lenne, ha ez a pillanat sosem érne véget?
Arcomat két tenyere közé fogta és megcsókolt, majd újra, a fenekem alá nyúlva megemelt, végül a szobában lévő kopott fotelben helyezkedtünk el. Tenyereit végigsimította csupasz hátamon, miközben csókokkal halmozta el felsőtestem minden egyes porcikáját. Gerincem ívbe feszült, ahogy megéreztem újra magamban a férfiasságát.
Térdeimet megpróbáltam kényelmesebb pozícióba helyezni combjai mellett, így könnyebben tudtam neki jelezni, mi az, amit a testem kíván. Egyre gyorsabb ütemet diktálva együtt, remegve értünk a csúcsra.
Arcát nyirkos felsőtestemhez tapasztotta, majd egy csókot lehelt a kulcscsontomra. Pulzusom az egekben volt. Levegőért kapkodva, szenvedélyesen megcsókoltam, miközben ujjaimmal halántékát masszíroztam, majd izgalomtól felfokozott állapotban, vadul a hajába túrtam. Még! Akarom! Tombolt bennem a kéjsóvárgás. Hangos nyögéssel jeleztem kívánságomat Derek felé, miközben ajkait harapdálva újra megcsókoltam.
- Molly - húzott még közelebb magához. - Ne légy telhetetlen.
- Olyan nagy baj, hogy ennyire kívánlak? - biggyesztettem le ajkaimat.
- Egyáltalán nem - mosolyodott el. - Csak most ez a pindurka is hozzátesz. Nem is keveset - majd a hasamra helyezte a tenyerét.
- Szerinted fiú lesz vagy kislány?
- Nem tudom - válaszolt olyan csillogással a szemében, amit csak én értettem. - Habár, ha olyan lesz mint az édesanyja...
- Hé! - nyomta a díszpárnát az arcába. - Mi a bajod velem? - mosolyogtam kajánul.
- Az, hogy túl tökéletes vagy.
Csend ereszkedett ránk, lágyan egymás szemébe néztünk. Nem akartam elhinni, hogy lehetek még valaha ennyire boldog. Alighanem Derek is pont erre gondolhatott, mert szája félmosolyra húzódott és egy hosszú, érzelmekkel teli csókot nyomott a homlokomra.
***
A konyha előterén keresztül valami isteni illat terjengett az egész házban. A lépcsőfordulónál bevártam Dereket, majd hátranyúltam és megfogtam a kezét. Így sétáltunk le az összesereglett kis falkánk közé. Barátnőmet megpillantva hatalmas mosoly ült ki az arcomra. Biztos Ryan hívta meg egy közös reggelire.
- Úristen, Zoe! Úgy örülök, hogy itt vagy - öleltem magamhoz.
- Én is, Molly, hogy végre valahára nem kínoztátok tovább egymást. Komolyan mondom, ez a szexuális feszkó már mindenkire ráragadt - szólt közbe Tyler, aki ismét hozta a formáját. Kár lenne tagadni. Derek szemforgatva lépett közénk. - Ezért - mutatott a konyha felé. - örök hálával tartozom nektek - majd elnevette magát.
- Hmm, nagyon jó illata van - szippantottam a levegőbe.
- Rántotta, pirított baconnel – húzta ki magát Tyler egy önelégült mosoly kíséretében.
- Már farkas éhes vagyok – szippantottam ismét egy mélyet a finom illatfelhőbe.
- És ez később csak még rosszabb lesz – sóhajtott Tyler, majd megölelt.
- Komolyan, Tyler? – néztem rá szúrós tekintettel, miután kibontakoztam erős karjai közül.
*Derek szemszöge*
Egy erős szag csapta meg az orromat, ami óhatatlanul egyre közelebb került hozzánk. Hirtelen megmerevedtem. A helyiségben minden szem rám szegeződött. Laura-val egymásra néztünk.
- Kik azok? - bújt mellém Molly, ujjait az enyémekre tapasztva.
- Nem tudom, de kérlek, menj fel Laura-val az emeletre – bólintottam oda nővéremnek, aki felkarjánál fogva húzni próbálta őt.
- Nem megyek Derek. Ha miattunk vannak itt… - Kopogtak az ajtón. Mikor kerültek ilyen hamar a tornácra? Még a lépteiket sem hallottam.
- Molly, ide figyelj. Most azonnal indulj felfelé! - Fogytán volt a türelmem, de nem akartam vele kiabálni. Újabb kopogás törte meg a csendet. Molly makacsul rázta a fejét, engem pedig egyre jobban kezdett elönteni a düh. - Nem most van itt az ideje, hogy fitogtasd az önfejűséged.
Megint egy kopogás.
- Szerinted ha meg akarnának minket ölni, ilyen kitartóan kopogtatnának? Miért nem rontanak egyszerűen csak ránk? – tette csípőre a kezét. - Akkor majd én ajtót nyitok nekik.
- Molly, meg nem próbáld – nyúltam utána, de már rég a kilincset markolta. Ahogy kinyílt az ajtó, egy mosolygós szempár fogadta. Mi a fene ez az egész?
- Szervusz, kedves. - A fiatal nőből csak úgy áradt a nyugalom és a jóindulat.
- Molly, gyere el az ajtótól – fogtam meg a kezét. Hiába kérleltem, mintha gyökeret vert volna a lába.
- Te is érzed, igaz? - szólalt meg mély hangján a férfi, aki mindeddig csendben volt. Akcentusa nem amerikai, hanem inkább brit volt. Ahogy a szavakat kiejtette, volt benne valami méltóságteljes. Sötét zakójának gombját kioldva egy lépéssel közelebb sétált Mollyhoz. Eszébe sem volt meghátrálni. Nem tudom, miféle köteléket érzett a férfi iránt, de ösztöneim valamilyen oknál fogva megbíztak benne. Megadóan bólintottam a nő felé, aki szintén beljebb fáradt, majd megállt a férfi mellett.
- Mi ez az egész? - kérdezte álmélkodva Molly. - Kik vagytok? - suttogta.
A házban megfagyott a levegő. Senki sem mert moccanni. Zoe és Ryan lélegzetvisszafojtva figyelték Mollyt, Tyler a konyhapultnak dőlve várta szintúgy a választ keresztbefont karral.
- Azt tudjuk, hogy vérfarkasok vagytok – törte meg a csendet Molly.
- Szabad? - lépett mellé a szőke hajú nő, majd a kezében lévő vékony, szürke szövetkabátját az ajtó melletti fogasra akasztotta.
- A nevem Richard Hales – szólalt meg fennkölt hangon a fekete hajú férfi, majd kezeit zsebre rakva folytatta. - A birtokotokban van valami, ami már évszázadok óta a családomhoz tartozik.
- Az a valami édesanyámé volt. - Molly ereiben fellángolt a vérfarkas ösztön. Fenyegetően a férfi kék szemeibe nézett, alfa tekintetével. A férfi erre elmosolyogta magát.
- Le sem tagadhatnád. Apád lánya vagy.
- Tessék? - távolodott el tőle megilletődve Molly.
- Ő a nagyapád drágám – szólalt meg bársonyos hangján a nő, majd lágyan Richardba karolt.
Molly percekig emésztette az imént hallottakat, amit – teszem hozzá – én sem akartam elhinni. Már hogy a fenébe lehet egy közel 40 éves férfi a nagyapja?
- Az lehetetlen – rázta meg a fejét Molly. - Te nem lehetsz… - lépett egyre távolabb a férfitől. - Kitagadtad őt, ugye? Miért?
- Jól tudod – majd lehunyta kék szemeit és úgy folytatta. - Bemocskolta a vérvonalunkat.
- Ekkora egy baromságot – fakadt ki dühösen Molly. - Ő akkor is… - A férfi ekkor felemelte a kezét, csendre intve őt, és most ő kezdett el beszélni.
- Amikor hallottam a pletykákat, először nem akartam elhinni. Lehetetlennek tartottam, hogy egy félvér korcs... - Na, ezt már nem tűrhettem tovább. Bárki is ő, nem beszélhet így vele.
- Hé, Uram! Kicsit fogja vissza magát. Ez a mi otthonunk.
A hollófekete hajú férfi ekkor felém fordult és méregetni kezdett, miközben erőteljesen hümmögött. Ekkor tűnt csak fel, hogy ugyanolyan égkék szemei vannak, mint Mollynak. Most engem szemelt ki célpontjának.
- Édesanyád kivételes teremtés volt. És az az erő, ami belőle sugárzott… Kár, hogy ilyen szörnyű tragédia vetett véget az életének. Reméltem, hogy szövetségünk hosszabb időre szól majd – bólintott felém együttérzően.
- Ismerte az anyámat? - kérdeztem szomorúsággal a hangomban. A borzasztó emlékképek szinte egyszerre rohamoztak meg.
- Szinte az egész dinasztiádat, Derek – nevemet lassan ízlelgetve ejtette ki.
- Mégis mennyi idős vagy? - Molly kíváncsisága utat tört magának.
- Mondd csak drágám, hallottál a családi átkotokról? - kérdezte mosolyogva a szőke hajú nő.
- Azt, hogy családi átok, már rengetegszer... de hogy ez konkrétan mit takar? Valamiért senki sem árulta el nekem.
- Eddig sajnos még senkinek sem sikerült megtörnie. Látom neked sem – sóhajtott Richard. - Pedig nagy reményeket fűztem Nick vérvonalához. - Molly értetlenségét látva folytatta. - Megöltél egy ártatlant, igaz? - tette fel mérlegelve.
A kérdés hallatán éreztem a távolabb álló Ryanben az egyre csak növekvő feszültséget. Alighanem Richard is észrevette, mert szája félmosolyra húzódott. Mintha csak egy fenevad szemeibe néztem volna és ez a mosoly sem segített a helyzetünkön.
- Ő az első, igaz? Az első Bétád, aki ráadásul aktivizálta az átkodat is. - Mégis honnan a fenéből tudhatja mindezt?
- Ezt mégis honnan…? - dadogott Molly.
- Több mint 450 év elég volt arra, hogy kitapasztaljak egyesmást.
A férfi kijelentésén mindenki ledöbbent. Ez mégis hogy lehetséges? Arra volt már példa, hogy a vérfarkasok lassabban öregszenek, mint az átlag emberek, de hogy ennyivel?
- Mint mondtam, családi átok – folytatta kimérten Richard. - Amit évszázadokkal ezelőtt, még a kezdetek kezdetén egy Druida vetett ki: legelőször az én nagyapámra.
- Mi az a druida? Olyasmi mint valami sámán?
- A Druidák a vérfarkas falkák tanácsadóiként szolgáltak – válaszoltam Molly kérdésére. A férfi helyeslően bólintott.
- De ha tanácsadó volt, akkor miért átkozta meg a vérvonalunkat?
- Az a fajta vérszomj, ami a mi ereinkben lüktet, sokkal veszélyesebb mint más vérfarkasok esetében - magyarázta Richárd. - Emiatt olyan nehéz megszüntetni az évszázadok óta tartó átkunkat is. Ami pedig a Druidát illeti, nos, nem tűrte, amint nagyapám sorjában mészárolja le a saját falkáját és ezzel együtt a saját fajtáját is, hogy az erejét növelje. Hatalmas összetűzések voltak a családod és a miénk között - nézett rám, mint aki bocsánatkéréssel tartozna nekem. - Az a medál, ami a birtokotokban van, az első lépés az átok megtöréséhez. Ezért szeretném visszakérni tőled - lépett Molly elé. Arcán higgadtság tükröződött, tekintete mintha mélabússá vált volna.
- Azt hiszem, nem adhatom meg neked, amit szeretnél - reagált Molly lehajtott fejjel. - Ryan - fordult Bétája felé. -, kérlek, hozd ide a dobozt. Peteren kívül, csak te tudod, hol van. - A göndör hajú fiú bólintott, majd eltűnt az egyik szobában. Halk matatások után megjelent, kezében az antik dobozkával. - Előre figyelmeztetlek, ha valóban Hales vagy, nem tudsz ellenállni neki - majd átnyújtotta Richardnak a medálokat tartalmazó ékszertartót. A férfi arcán egy sejtelmes mosoly jelent meg.
- Tudom, miféle erőt képviselnek, drága – majd ujjával lassan végigsimított Molly arcán és elvette tőle a dobozkát. Ahogy a fedelét felnyitotta, döbbenet ült ki az arcára és ezzel együtt valami más is. Talán düh? Csodálat? Nem tudtam megfejteni. - Gyönyörű – emelte ki az egybeforrt medálokat, végül szeme akarva-akaratlanul rám és Mollyra meredt. Érthetetlen módon most egyikünket sem hozta önkívületi állapotba. - Legutóbb akkor láttam ilyen állapotban, amikor nagyapám frigyre lépett egy Hale-lel. Talán ti is ezt az utat követtétek? - tette fel a költői kérdést, majd folytatta. - Nem – mosolyogta el magát gondolkodva. - Itt valami másról van szó.
- Csak úgy magától összeforrt, mintha mágnesként vonzották volna egymást – szólalt meg Laura, beszállva ezzel a beszélgetésbe. Közelebb sétált hozzánk.
- Ez lehetetlen – suttogta maga elé Richard. - Csak egy Druida közreműködésével aktivizálható a medál.
- Vagy van valaki más… - szólalt meg mosolyogva a szalmaszőke hajú fiatal nő. - Drágám, hát nem ismered fel az illatot? Igaz, még friss, de ott van. Benne – sugárzó tekintetét Mollyra szegezte, majd a társa felé fordult. - Amikor én már feladtam, te öntöttél belém lelket. Azt mondtad, érzed az illatukat.
- Drága, egyetlen szerelmem. - Richard hosszú ujjaival végigsimított kedvesének az arcán, majd lángoló tekintettel, nem törődve a házban lévőkkel, forró csókot lehelt a nő ajkaira.
- Akkor te vagy a nagymamám? - törte meg a romantikus csendet Molly.
- Sajnos nem, drágám – rázta meg a fejét a fiatal nő. - Ő már rég elhunyt.
- Az igaz, hogy a medál ide fogja vonzani a két vérvonal vérfarkasait? - váltott témát a fiatal Alfa.
- Attól tartok, igen – fogta meg Richard úgyszintén szerelme kezét. - De én inkább más miatt aggódnék – tekintete Molly hasára tévedt.
- Mi-miért? - kérdezte félelemmel a hangjában a fiatal Alfa.
- A mi családunk különleges. Akár egy élő farkas alakját is fel tudjuk venni, de ehhez mély önismeret szükséges és türelem. Rengeteg türelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése