Ízelítő a 10. fejezetből
Halk léptekkel a bejárat
felé lopakodtam. Megpróbáltam átlátni a tejszín üvegen, de csak egy elmosódott,
sötét alakot láttam, mozdulatlanul. Elfordítottam a kulcsot egészen addig, amíg
nem kattan a zárban, majd a kilincsre fektettem a kezem, és ajtót nyitottam reggeli
kopogtatómnak. Ha még nem lepődtem volna meg eléggé, úgy látszik, a meglepetések
korántsem értek véget.
– Jó reggelt! – köszönt
egy halvány mosollyal az arcán Derek, akiről teljes őszinteséggel állíthatom,
hogy ő az első olyan fiú, kinek láttán szívem sokszor önkéntelenül kihagy egy
ütemet. És ha még a szimpla jelenléte nem lett volna elég, egy gyönyörű vörös rózsát
varázsolt elő a háta mögül. – Boldog születésnapot!
– Öhm.. hát… jó reggelt…
neked is – dadogtam zavaromban, de közben a sírás fojtogatott. Be kell, hogy
valljam, teljesen megfeledkeztem a születésnapomról, pedig minden évben, az
előestéjén felpörögve tervezgettem, kiket fogok meghívni, mit csinálunk majd a csajokkal.
De mindez valahogy most elfelejtődött. Vagy lehet, hogy tegnap már volt egy kis
kiruccanásom, csak nem emlékszem rá?
(...)
