16. fejezet (18+)

 *Derek szemszöge*

Senkinek sem tűnt fel, mi történik a táncparketten. Molly vérszomja teljes erejéből lüktetett az ereiben. Szinte már én is éreztem azt a dühöt, ami ösztönösen kiszemelt áldozata felé húzta, mint egy mágnes. Pulzusa már olyannyira megemelkedett, hogy szinte már csoda volt, hogy nem alakult át vérengző fenevaddá. Tudtam, hogy ebből nagy baj lesz. Nem láttam az arcát, de éreztem szíve dörömbölését a mellkasában. Nem telt bele sok időbe, karmait kiélezve, három lépéssel ott termett Kate-tel szemben.

- Derek, csinálj már valamit – hallottam meg Ryan remegő hangját mögöttem.

Tudtam, hogy Molly most az egyszer nem tudja leküzdeni a vérszomját. Túl sok volt a zavaró tényező, és azért Kate-et se felejtsük ki a sorból. Nagyon értett ahhoz, hogyan manipulálja az embereket.

- Kate, tűnj el innen! - sziszegtem felé, miközben Molly kezeit hátrafogva összekulcsoltam őket.

- Miért Derek? Most jön még csak az igazi móka – vigyorgott önelégülten. - Vajon azt tudja a kis védenced, hogy a drágalátos Sarah barátnője haláláról nem más tehet, mint a saját nővéred?

- Igaz ez, Derek? - harcolta ki magának a szabadságot Molly, majd felém fordult és mélyen a szemembe nézett. Még mindig remegett, pulzusa sem volt nyugodtnak mondható.

- Molly, én….

-Tudtad jól! - ordította meggyötört arccal a képembe. - Tudtad jól, hogy utálom a titkokat! És erre pont te… - csalódottan megrázta a fejét, majd kiszaladt a tömegből. Kate ugyanúgy vigyorgott rám, ugyanazzal az önelégültséggel a szemében.

- Még nem végeztünk – suttogta a fülembe, végül sarkon fordult, és perceken belül eltűnt a látóterünkből.

***

- Nem láttad merre ment Molly? - ráztam meg Ryan vállát. Rossz érzésem volt vele kapcsolatban. Nem hiszem, hogy ennyi fájdalmat fel tudna dolgozni egyszerre, ami részben az én hibám is.

- Nem fogod megtalálni. Még csodálkozol? Tudtad, hogy ez lesz – lökött egyet a mellkasomon a banda frontembere.

- Segíts megtalálni – néztem kérlelve Ryan szemébe. - Csak te tudod megtalálni. Ő a te Alfád.

Ryan minden ellenségeskedését hátrahagyva bólintott és elindultunk Molly keresésére.

- Ryan? Mi ez az egész? - értetlenkedett Zoe. - Ugye minden rendben lesz Mollyval?

- Adam, kérlek vidd haza – fordult a világosbarna hajú srác felé Ryan. - Nem szeretném, ha neki is baja esne – majd megpuszilta barátnőjét és elköszönt tőle.

***

Nem pazaroltuk az időt. Benéztünk minden egyes mellékhelyiségbe. Igen, még a férfimosdóba is. Bárhová, ahova csak elmenekülhetett ez elől a torz világ elől. Aggódtam érte. Ahogy rám nézett, valami olyat láttam a szemeiben, ami szörnyen megrémisztett. Remélem, nem arra készül, hogy csatlakozzon Sarah-hoz. Holtan.

- Siessünk – sürgettem Ryant. - Muszáj hívnod Őt.

A hátsó bejáraton kiérve, egy hatalmas konténer tűnt a látóterünkbe, majd két fiatal, akik egymást falták az épület falának nekitámaszkodva.

- Tűnjetek el innen! - mordultam rájuk, és megragadva őket a ruhájuknál fogva, ajtót nyitottam nekik. Ahogy a két fiatal mögött bezárult az épület hátsó bejárata, Ryan egy másodpercig sem tétovázott: halk morgás tört fel a torkából. Egy Béta az Alfáját hívta. - Itt kell lennie – járkáltam fel-alá idegességemben.

- Derek – rázta meg a fejét Ryan.

- Nem! - csaptam egy hatalmasat a konténer tetejére. - Itt kell lennie – suttogtam újra és újra magam elé, de válasz nem érkezett.

- Várj csak – emelte fel mutatóujját kereső társam.

- Mi az Ryan? - próbáltam fülelni én is.

- Azt hiszem, hallok valamit. Mintha… mintha… - Már én is hallottam.

- Mintha valami nyüszítene – mondtuk ki együtt Ryannel. - De hol? - gondolkodtam hangosan.

- Szerintem… - A göndör hajú fiú egyenesen a hatalmas konténer alá mutatott.

- De az túl szűk egy embernek - ráztam meg a fejem. Biztos csak egy kóbor kutya. - Majd egy újabb nyüszítés, ami lassan morgásba csapott át. - Molly? - guggoltam le a konténerrel szemben. Szinte úgy kellett lefeküdnöm, hogy rendesen belássak alá.

- Na? Látsz valamit Derek? - idegeskedett egy csöppet Ryan, csípőre tett kézzel.

- Még nem vagyok biztos benne… - csúsztam beljebb a konténer alá. Már épphogy nem feladtam, amikor mélyen egy vérvörösen izzó szempár villant meg, majd ahogy megjelent, úgy el is tűnt. - Molly, ha te vagy az… kérlek, gyere ki onnét. - A válasz újabb nyüszítés volt. - Nagyon sajnálom...

- Derek, valami nem okés.

- Hogy mi? - néztem értetlenül Ryanre.

- Ezek…. – mutatott a konténer mellé remegő ujjakkal – Ezek nem Molly ruhái?

- Az lehetetlen! - Ugrottam a saját talpamra, majd felegyenesedtem és Ryanhez sétáltam. Ismét leguggoltam. A földön lévő ruhák után nyúltam, orromhoz fogtam őket, és mélyet szippantottam a kezemben lévő ruhadarabból. Nem is volt kérdés: Molly illata lengte körbe őket. Mindemellett a nyaklánca is a földön hevert.

- Szerinted bántotta valaki? - Ryan aggódó szemeibe fúrtam tekintetem, majd megráztam a fejem. A fiút körbelengte a félelem és a nyugtalanság szaga. - Akkor merre lehet? - Újabb morgás tört fel a konténer alól.

- El kell mennünk innen – sóhajtottam. - Nem akarja, hogy itt legyünk.

- Te ki a fenéről beszélsz?

- Mollyról.

***

Szuperhold idején a hold nagyobbnak látszik mintegy 10-15%-al a szokásosnál, és ebből következően ilyenkor a fénye is jóval erősebb, nem beszélve a ránk való hatásáról.

Mollyt már napok óta nem látta senki sem. Minden este az erdőt jártam, nyomok után kutatva, de se egy állattámadás, se egy ismerős illat. Aztán egyik éjszaka - amikor a szinte már berögzült köröket jártam az erdő mélyén -, farkas csapdákra lettem figyelmes. Nem is értettem miért, hisz a vérfarkas vadászok nem ezekkel a módszerekkel kényszerítenek minket a földre.

Mélyet szippantottam június első estéjének illatába. A dús lombkoronájú fák alatt síri csend honolt. Még egy tücsök sem ciripelt, az állatok mély álmukat aludták: még a magunkfajta ragadozók is.

Laura a két tinit pátyolgatta otthonunkban. A mostani telihold alighanem erőteljesebben hat rájuk, még úgy is, hogy lassan-lassan urai lesznek a vérszomjuknak, a bennük rejtőző bestiáknak. Nővérem igazi Alfa módjára, így vagy úgy, de csodásan tanítgatta őket a farkas létre. Be kell vallanom, örültem, hogy nem vagyunk már egyedül. A tűzvész, ami elpusztította a családunkat, szörnyen megviselt mindkettőnket. Idő kellett, míg talpra tudtunk állni, és erősebbé válni, olyanná, amilyenné édesanyánk, Talia Hale nevelt minket.

Halk léptekkel kóboroltam tovább a sűrű sötétségben. Még mindig síri csend. Molly jutott az eszembe. Amikor Ryannel a konténerhez visszamentünk a buli másnapján, valami más szagot is éreztem. Kétségkívül övé volt az az illat is, mégis sokkal közelebb éreztem magamhoz: édesanyámra emlékeztetett. De azt lehetetlennek gondoltam, egészen ezidáig.

Egy csattanás ütötte meg a fülem, ami nem is volt olyan messze tőlem. Végül egy kínkeserves vonyítás hasított a levegőbe. Másodpercek múlva már a szivárgó vér illatát is megéreztem. Alighanem egy állat eshetett csapdába, egyre fájdalmasabb hangokat hallatva. Lépteimet felgyorsítva mentem a hang irányába. Közeledésem megrémiszthette az állatot, mert hirtelen elhallgatott, még csak nem is nyöszörgött tovább. Ismét síri csend állt be.

Már csak pár méter, tarts ki! - Biztattam gondolatban a kétségbeesett vadat, de ahogy odaértem, még a lélegzetem is elállt. Lábam mintha gyökeret vetett volna. Tőlem pár méterre, egy fa hatalmas törzsének tövében – ahová még a szuperold fénye is bevilágított – egy fiatal lány feküdt. Már messziről láttam, hogy a bokája csupa vérben úszik. A csapda! Meg mertem volna győződni róla, hogy egy állat nyüszítését hallottam, nem pedig egy emberét.

Majd egy ismerős illat csapta meg érzékeny szaglásomat. Az avaron heverő lányra meredt tekintetem, aki alighanem kezdett magához térni. Mintha megérezte volna jelenlétemet - segítséget kérvén –, kezét felém nyújtotta, de arca még a földön pihent. Szőke haja csupa kóc volt, tele falevelekkel. Rohantam hozzá, ahogy csak tudtam.

Amikor odaértem, kabátomat levéve csupasz testére terítettem. Remegett a fájdalomtól. Bokájára pillantottam. Minden erőmet bevetve sikerült szétnyitnom a csapdát. Óvatosan kihúztam belőle a lábát, de láttam, hogy közben már nekiállt gyógyulni a mély seb. Megnyugodva felsóhajtottam, de a lány még mindig félig eszméletlen állapotban volt. Lassan magamhoz húztam a földön és a fa tövének dőlve csitítgattam még mindig remegő testét. Arcából tapintatosan félresöpörtem kócos haját. Bőre csupa kosz volt, megfűszerezve az erdő mély illatával. Érintésemre vonakodva kinyitotta égkék szemeit, melyek miután megpillantottak, könnyben úszva meredtek rám.

- Megtaláltál – suttogta, majd kezével ő is végigsimított az arcomon.

- Sosem hagynám, hogy elvessz – homlokomat az övéhez nyomtam. Az orrunk összeért, így néztünk egymás szemébe percekig. Amikor szemeit újra lehunyta, óvatosan az ölembe vettem, és elindultam vele az erdő közepében pihenő házunk felé.

***

- Derek, ez lehetetlen! - meredt rám álmélkodva Laura. - Már hogy változhatott volna át egy valóságos farkassá? Ő még csak nem is… - majd hirtelen elhallgatott.

- Mi az? Mondd ki! – sürgettem.

- Vagy egy ősi vérfarkas leszármazottja, vagy ő is… ő is egy Hale, ahogy mi.

***

*Molly szemszöge*

Könnyektől remegve tértem magamhoz egy sötét helyiségben. Az elmúlt napokból abszolút semmire sem emlékszem. Végig simítottam tenyeremet az ágyon, amin feküdtem. Hogy kerültem ide? És ami a legfontosabb: hová is? A csukott ajtó küszöbén keresztül halovány fény kúszott be a helyiségbe és ezzel együtt ismerős hangok. Annyira érzékeny voltam most mindenre...

Alighanem éjszaka lehetett, de a sötétítő függönyök még így is el voltak húzva. Vajon miért?

Normál tempóban felültem az ágyban, amit nagyon nem kellett volna. Hirtelen szédülni kezdtem, és ezzel együtt minden pocikám további pihenésért sóvárgott, de meg kellett tudnom, hol vagyok. Így lassabb iramban kúsztam ki az ágy szélére - a takarót óvatosan félrehajtva -, majd két lábra álltam, ami szintén rossz ötlet volt. Nagyon rossz. Mintha kicsúszott volna a talaj a talpam alól. Annyi reflexem még volt, hogy a függönybe kapaszkodjak, ami természetesen karnissal együtt jött velem.

Ott feküdtem majdhogynem pucéran a szoba közepén. Pislákoltam, ahogy a vakító fény a szememet zavarta. Hatalmas hold kerekedett az égbolton, ami hívogatóan csalogatott ki a vadonba. Éreztem a hatását: menni akartam, követni az ösztöneimet. Tépőfogaim megnyúltak, majd a kezeimre néztem, várva karmaim kiélesedését, de valami más következett ehelyett. Apró, szinte alig érezhető tűszúráshoz hasonló bizsergés futott végig a karomon. Mély levegőt vettem, próbáltam magam nyugtatgatni. Éreztem, ahogy a szívem dörömbölni kezd a mellkasomban. Elveszítem a kontrollt! Most miért nem sikerül visszafognom!? Kezdtem már igazán megijedni, de a java még csak ezután következett. Újra a karomat kezdtem el vizslatni: először apró, végül egészen hosszú és sűrű hófehér szőrszálak vették birtokba csupasz bőrömet. Mi történik velem?

Egy hatalmas, félelemmel teli sikítás hagyta el a számat, majd a szoba sarkába kuporodtam, ahol nem ért el a szuperhold fénye. Úgy tűnt, ez hatásosnak bizonyult. Sikerült megakadályoznom ezt a valamit, bármi is legyen az. Térdeimet mellkasomhoz húzva próbáltam lenyugtatni magam.

Sikításom alighanem nagy port kavarhatott odalent, mert percek múlva hangos robajjal  egy magas férfi döntötte be az ajtómat, majd hozzám sietett és letérdelt velem szemben.

- Jól vagy? - Derek volt az. Annyira jó volt őt újra látni és hallani a hangját. Halvány zöldesbarna szemeibe néztem, amitől szívem dörömbölése lassú ütemre csitult, de még mindig nem voltam önmagam. Már percek teltek el, de nem válaszoltam kérdésére. Egy szó kavargott a gondolataimban: párzás. Szinte lüktettem a vágytól, hogy a magáévá tegyen… vagy én őt a magamévá? Na, jó! Ez a hold teljesen kikészít! Mindenesetre ez érdekes. Derek most nem néz rám furcsán, mintha nem érezte volna meg a hormonjaim tombolását. Lehet, hogy sikerült végre kontrollálnom a "szagomat"?

- Nem tudom – feleltem kurtán. - Valaki igazán megnyugtathatna már. Őrülten… - És akkor megéreztem, ahogy felém tódul az a mámorító illat. Derek egy csókkal fojtotta belém a szót.

- Ne haragudj – húzódott kicsivel távolabb. - Legutóbb nem épp szép szavakkal váltunk el egymástól. - Emlékszem mindenre. Nem kell itt papolni. Szörnyen fájt! És az a sok titok… De mint mondtam, a hold teljesen megőrjített. Emberi énemmel párosulva, farkas ösztöneim nyomó hatására testem minden egyes porcikájában égető vágy lüktetett. Féltem, hogy olyat teszek majd, amit meg fogok bánni, de ebben az egyben biztos voltam. Az, hogy a testemet neki adom, sosem fog a legrosszabb dolgok közé tartozni.

- Nem érdekel – csókoltam vissza. Pucéran, teszem hozzá. Fogalmam sem volt, mennyi ideig aludtam, és hogy miért nem vagyok csupa kosz. Emlékeztem az erdőre… a farkascsapdára… és hogy rám talált. Ő.

- Molly, a hold… - Mutatóujjamat a szájára helyezve csendre intettem.

- Mondtam, hogy nem érdekel. - Lassan én is a térdemre helyezkedtem. Nadrágja szíjánál közelebb húztam magamhoz, majd a pólója alá csúsztattam mindkét tenyerem, mire ő kezeit a fenekemre helyezte, úgy tartott fix pozícióban maga előtt.

Végül egy hirtelen nyomással a mellkasánál fogva, háttal a padlóra löktem, úgy csókoltam tovább. Igazi falkavezér módjára gyűrtem magam alá, mire ő játékosan a nyakamba harapott. Beleborzongtam. Úgy éreztem, mintha ezer év telt volna el azóta az első éjszaka óta.

- Te vagy az én mesterem. - Próbáltam Tyler hanglejtését utánozni bohókásan. Derek felnevetett.

- Ha az az idióta tudná… - majd megvillantotta kéken rikító farkas szemeit. Tudta, hogy ettől az én ösztöneim is lángra lobbannak. Alsó ajkamba haraptam. Ennyi volt, nem bírom tovább!

Minden ruhájától egy szempillantás alatt szabadítottam meg. A látvány most is ugyanúgy lenyűgözött. Imádtam minden egyes porcikáját, ahogyan ő is az enyémet. Éreztem, ahogy elönt a vágy. Megvillantottam vérvörös szemeimet, azokkal vizslattam tovább alattam heverő zsákmányomat.

- Imádom, amikor ezt csinálod – majd jobbra gurulva a földön pózt cseréltünk.

- Nem – követeltem ki magamnak az eredeti felállást. - Most én akarok irányítani – mosolyogtam el magam rakoncátlanul.

- Igenis kisasszony – majd kezeit tarkója alá kényelembe helyezte. Arcát két tenyerem közé fogtam: megcsókoltam, szerelemmel. Szívem kihagyott egy ütemet. Most ezt komolyan kimondtam magamban? Szerelem? - Molly? - nézett szemembe mélyen, aggódó tekintettel.

Ugyanúgy kívántam, de valami mégis megváltozott. Hiszen mindig is egy ilyen lángoló szerelemre vágytam, nem igaz? Amilyen mázlim van, csakis egyoldalú lehet ez a történet. Habár itt ez a nyaklánc is – nyúltam a nyakamba lógó medál után  –, és azt mondta, fontos vagyok neki. De akkor… eddig még miért nem mondta ki?

- Molly? - ismételgette a nevemet suttogva.

- Szívnom kell egy kis friss levegőt – másztam le Derekről és magamra öltöttem a széken heverő köntösömet. Életem párja – vagyis legalábbis eddig azt hittem – szintén feltápászkodott, majd nadrágját felhúzva mögém sétált. Tenyereit lágyan vállaimra helyezte, és nyakamat kezdte el csókolgatni. Bődületesen hatalmas volt a hold, ahogy kitekintettem az ablakon. - Elengedsz? - suttogtam magam elé.

- Miért kérdezed ezt? - fordított maga felé összeszűkült szemmel, tekintetében csupa értetlenkedéssel és aggodalommal. Ismételten nem válaszoltam, csak elsétáltam mellette és elhagytam a szobáját.

15. fejezet

 Az iskolai tavaszi szünetnek a mai nappal hivatalosan is vége szakadt. A napok lassan hetekké tobzódtak, olyan gyorsan elszaladt ez az időszak, amíg Derekékkel együtt laktam. Rengeteg dolgot tanultam tőlük, főleg Laura-tól, akitől már az elején rettegtem, mint utólag kiderült, teljesen feleslegesen. Nekik köszönhettem, hogy egy igazi falka tagja lehettem, és ami még több: egy igazi családé.

Vasárnap volt, késő délután. Madárcsicsergéstől volt hangos az erdő. Irodalom könyvemmel az ölembe lekuporodtam egy fa tövében. Nagyot sóhajtottam, majd felnéztem a lomkorona felszínén meg-megtörő napfényre. Hunyorogva egy apró mókusra lettem figyelmes, aki egyik ágról a másikra ugrálva tartott szórakoztató előadást nekem. Elmosolyodtam, majd hirtelen halk neszezés ütötte meg a fülem. Vérfarkas énemet felélesztve a szomszéd fa törzsére meredtem. Valaki lassan végighúzta rajta a karmait. Nagyot nyeltem. Az illetőt nem láttam, csak a karmai végét. Egy falkával együtt élve annyit megtanultam már, hogy sosem vagy egyedül. Mélyet szimatoltam a levegőbe. Ismerős illatot éreztem, de nem vérfarkas volt az. Majd megpillantottam Őt. Nyílpuskáját vállára fektetve lassan leguggolt, és a nyomaimat kezdte el tanulmányozni.

Mi a fenét keres itt Kate egy nyílpuskával?

Őszintén megvallva, így, hogy Alfa vér csordogált az ereimben, nem nagy bátorságom volt előpattanni a semmiből. Fogadni mertem volna rá, hogy nem egy bambi volt a célpontja. Megérzésem beigazolódni látszott, amikor valaki a fa törzse mögül számra tapasztotta a tenyerét és csendre intett. Derek volt az. Lassan maga mellé húzott az avaron, de ahogy megpróbáltam lábra állni, egy vastagabb ágra léptem rá, ami hatalmas reccsenéssel törött ketté alattam. Kate egyből felénk kapta a fejét.

- Futás! - ragadta meg kezemet Derek. A könyv kicsúszott a kezemből, de nem fordultam vissza érte, már túl késő volt. Másodpercek múlva egy nyíl süvített el fülem közelében, ami a mellettem lévő fába fúródott. Alig tudtunk elmenekülni előle, de most az egyszer gyorsabbak voltunk, szerencsénkre.

***

Mellkasomhoz kapkodva ültem le a vadászház korhadt falépcsőjére.

- Jól vagy? - tette vállamra kezét Derek.

- Mégis… mégis mi a fene volt ez? A bácsikám nője meg akart ölni minket – hüledeztem. - Talán egy szarvasnak nézek én ki!? - tettem fel a költői kérdést.

- Nem, de tökéletesen célzott.

- Te most ugratsz engem Derek? Kate…

- Argent – jelent meg a bejáratnál Laura összeszűkült szemmel. - Egy ősi vadászcsalád sarja.

- Ó, ez fantasztikus, de még mindig nincsenek agancsaim – hadonásztam a fejem felett.

- Pontosan az vagy, amire ő vadászik – fújta ki dühösen a levegőt Derek nővére.

- Tessék!? - hangom egy oktávval feljebb ugrott.

- Kate Argent egy vérfarkas vadász, és alighanem azért tért vissza, hogy megszabaduljon a falkánktól.

- De… - kezdtem magyarázatot keresve. - De ő sosem bántana, hisz….a bácsikámmal van együtt.

- A bácsikáddal, aki hónapokkal ezelőtt már azért felkereste, hogy téged elpusztítson – ejtette ki lassan Derek az igazságot, mire nővére is egyetértően rábólintott.

- Hogy micsoda? - szemeim könnybe lábadtak.

- Ott voltam Molly, elhiheted – folytatta Derek. - Petert kerestem, amikor megpillantottam őt, a házatokban. Peter félt, hogy ha eluralkodik rajtad édesapád hagyatéka, nem tud majd megmenteni. Ezért inkább segítséget kért, minthogy rajtad segítsen, pedig megígérte édesanyádnak, hogy vigyázni fog rád.

- Ezt nem akarom elhinni. - Szinte már annyira könnyes volt a szemem, hogy alig láttam rendesen, majd fogtam magam és felrohantam a szobámba.

***

* Derek szemszöge*

Már a lépcsőn felfelé menet hallottam, ahogy zokog a szobájába, de valami más is megütötte a fülem: vérszomjas tombolás által eltorzult hanghatások, csattanások. Félve nyitottam ki az ajtaját. És milyen jól is tettem. Ha nem húzom el a fejem, a történelem könyv épp az arcomba landolt volna. Molly - nemtetszését kimutatva - felém ordított szikrázó szemeivel és csattogó agyaraival.

- Kifelé!

- Molly – léptem egyet közelebb hozzá felemelt kezekkel. - Sajnálom, hogy így kellett megtudnod – majd még egy lépés, végül meg sem álltam egészen addig, amíg le nem nyugodott annyira, hogy átölelhessem. A fájdalomtól remegett, miközben levegő után kapkodva ugyanúgy zokogott tovább.

- Derek, én utálom a titkokat – nézett fel rám könnyben úszó szemekkel. - Ezek szerint az egész életem csak egy hazugság volt?

- Nem, nem volt minden az. - Egy pillanatra abbahagyta a sírást, és teljes figyelemmel rám összpontosított.

- Mire gondolsz? - suttogta, mire megfogtam a kezét és az ágyához vezettem. Leültünk.

- Szeretnék neked adni valamit – majd a farzsebembe nyúltam és egy antik dobozkát vettem elő belőle, amin egy halovány félhold volt, arany díszítéssel.

- Derek Hale, ugye most nem a kezemet akarod megkérni? - nevetett fel harsányan. Végre már nem volt annyira összetörve, mint percekkel ezelőtt.

- Valami olyasmi – ejtettem ki lassan a számon, mire furcsa érzés kerített hatalmába, mintha zavarban lennék. Az lehetetlen! - Tudom, hogy túl gyors… de egy farkas megérzi, ha megtalálja a párját, és nem csak a farkas, hanem én is… az emberi énem. Elhiheted, az én gyerekkorom sem volt varázslatos.

- Még sosem meséltél a családodról – suttogta együtt érzően.

- Egyszer majd… - hajtottam le a fejem. - De most szeretném, ha ezt elfogadnád tőlem. Ez amolyan családi ereklye – nyújtottam át neki a kis dobozkát. Ahogy lassan megpillantotta a doboz tartalmát, újra könnyezni kezdett.

- Derek, ez gyönyörű. Mit jelképez? - kérdezte érdeklődve.

- Nálunk kissé fordítva volt a tradíció, mint más családoknál – mosolyogtam el magam. - Az ősi vérfarkas vér, ami a családunk férfitagjaiban is csörgedezik, nem sokban tesz minket különlegesebbé női társainknál. Ez a medál – mutattam a kezében lógó arany nyaklánc díszére, ami szintén egy félholdat formált. - előttük tiszteleg. A nők előtt, akiket szeretünk, és akik életet adnak gyermekeinknek. A női befolyást és a fontosságukat szimbolizálja.

- O-Okés – fojtotta belém a szót Molly, - Derek, ezt nem fogadhatom el. Én még be sem töltöttem a 18-at – majd felnevetett. Megérezve a beszélgetés kellemetlenségét, én is elmosolyodtam.

- Ne haragudj. – Nagyon kényelmetlenül éreztem magam. - Nem kell, hogy …

- Nem, meg se próbáld – húzott a pólómnál fogva magához. - Azt akarom, hogy ez a kapocs, ami köztünk van, sose érjen véget – majd mulatságosabb hangnemre váltott. - Talán egyszer majd kis farkasokat is potyogtatok neked – kacarászott önfeledten.

- Fontos vagy nekem – majd homlokához nyomtam az enyémet és haját félrehúzva, felcsatoltam a nyakláncot.

***

1 hónap múlva

*Molly szemszöge*

A tavaszi szünet leteltével elköltöztem falka családomtól. Derek rengetegszer kimutatta felém, mennyire nem támogatja az ötletet. Főleg azóta, amióta Kate majdhogynem rám lőtt egy nyílpuskával az erdőben. Szerencsére már eltelt egy kis idő és semmi sem történt. Mintha mindenki felszívódott volna. Peter azóta sem került elő. Semmi üzenetet nem hagyott maga után. Adam rendes volt a maga módján. Gondoskodott rólam és sokszor csináltunk közös programokat, hogy ne érezzem magamat annyira elcseszett fiatalnak a legjobb barátnőm nélkül. Zoe…. Mit is mondhatnék? Felhagytam azzal, hogy magántanuló legyek, így rendes diákként keltem minden reggel és ültem be minden tanórára. Nagyon nehezemre esett eleinte, hogy Zoe minden nap levegőnek néz és nem szól hozzám. Nem is hibáztattam emiatt, de az, hogy még meg sem engedte magyarázni a dolgokat, nagyon bántott. Igyekeztem odafigyelni a jegyeimre, de ami ez alatt a pár hónap alatt történt, szinte majdhogynem lehetetlenné tette, hogy minden úgy menjen mint a karikacsapás.

Sokszor gondoltam Derekre. Túl sokszor. Amikor csak megéreztem a hiányát, folyton azt a hülye medált szorongattam, ami a nyakamban lógott. Mintha az bármit is segíthetne rajtam. Körülbelül a nap minden percében azt babráltam ujjaimmal. Az egy hónap alatt talán ha egyszer találkoztunk. Elfogadta, hogy rendes életet szeretnék élni. Ezt az egészet nem én választottam. Az apám miatt lettem az, ami.

***

Egy pénteki nap volt. Utolsó hetében jártunk már a májusnak és közel volt a telihold. Este bulit tartottak a Cave-ben, ahol Ryanék bandája szokott zenélni. Minden végzős meghívást kapott, köztük én is. A diszkós est vendége egy ismert DJ volt, aki tipikusan a mi korosztályunk zenéivel szórakoztatta a közönséget. Adam – az állítólagos unokatestvérem – semmiképp sem szerette volna kihagyni ezt a lehetőséget. Hosszú könyörgés után beadtam a derekam. Semmi kedvem nem volt menni. Tudtam, hogy ott lesz mindenki, akit ismerek, és aki viszontismer engem is. Zoe, Ryan, Tyler…

Ryan… hát igen. Nem beszélünk. Még csak nem is köszön. Szintén. Úgy tűnik, hogy ő és Zoe jól kijönnek egymással. Talán már össze is jöttek. Fájt, hogy a legjobb barátnőm szerelmi életét sem tudjuk közösen megbeszélni. És ez is amiatt a hülye örökség miatt van. Az volt a legnagyobb baj, hogy amióta visszatértem a suliba és normális diákként próbáltam új életet élni, rájöttem, hogy hiányoznak. A barátaim… akik már elmentek… és akik még itt maradtak. Szörnyen éreztem magam emiatt. Minden áldott nap.

- Gyere Molly – ugrált körülöttem Adam a tomboló zene ütemére. Ááá, igen, Adam. Őt azért hívták meg, mert tényleg karbantartóként dolgozik a sulinkban, és ami azt illeti, elég jól végzi a dolgát. Habár amióta ő van, azóta valamiért megnőtt az elromlott szekrényzárak száma, főleg a lányok körében. Elmosolyogtam magam. - Na, gyere már – vigyorgott a képembe. - Tudom, hogy te is akarod – mutogatott felém, és úgy rázta magát, hogy már én éreztem kínosan magam tőle. - Táncoljunk!

- Jól van, megyek. Csak ne csináld ezt a csípőmozgást még egyszer – nevettem el magam hülye grimaszt vágva.

Karomat megragadva, berántott a legnagyobb tömeg közepébe. Táncoltunk. Próbáltam megfeledkezni mindenről, ami körülöttem zajlik. Normális tini akartam lenni? Hát itt van. Önfeledten mozogtunk a zene ütemére, majd az egyik srác hirtelen megjelent mellettünk, és neonos festékkel kente össze az arcunkat. Felnevettem.

- Mondd, hogy nem rózsaszínt kaptam én is. - Kacagva bólogattam, hogy márpedig de.

- Szerintem bejössz neki – bólintottam a pultnál támaszkodó srác felé, aki az előbb kipingált minket.

- Ugyan már – fújta fel magát Adam viccesen. - Nem is az esetem.

- Iszunk valamit? - karoltam unokatestvérembe.

- Egy koktél?

- Jöhet – mosolyogtam rá, majd az emberekkel telített bárpulthoz mentünk.

- Kettő „Sex on the beach” rendel – nézett félig rám, félig a pultos srácra Adam. - Á, sziasztok! - Az intése felé kaptam a tekintetem. Zoe és Ryan jelent meg közvetlenül mellettünk. Szuper! - Isztok valamit? - udvariaskodott.

- Nem, kösz – vágott vissza Ryan. Én már meg sem próbáltam kontaktusba elegyedni velük, de aztán jött egy fordulat, amire még én sem számítottam. Egy pillanat volt az egész. Egy erős kéz rántását éreztem meg a felkaromon.

- Azonnal el kell tűnnötök innen. Itt van Kate! - utasított Derek szigorú szemekkel. Annyi kérdésem lett volna hozzá, mint például, hogy hol volt eddig? Miért nem keresett?

- Az a Kate? - mosolygott Zoe. - Oh, igen. Én hívtam ide. Nemrég ért a városba. Gondoltam, jól jönne neki egy kis buli velünk – mutatott magára, majd Ryanre. A banda frontembere köpni-nyelni nem tudott. Hallott Kate Argentről. Tyler elmesélte neki, mi történt velünk az erdőben.

Aggódó tekintettel rám nézett, majd maga elé suttogott, amit csak én hallottam meg:

- Annyira sajnálom. Esküszöm, nem tudtam róla.

- Tudom – suttogtam magam elé én is, majd egymásra mosolyogtunk. Derek alighanem észrevette a köztünk lévő összhangot, mert felhorkantott.

- Nyugi – folytatta a halk beszédet Ryan, hogy csak mi halljuk meg. - Ő már a tiéd, de az én Alfám, és bármit meg fogok tenni érte, amit csak kér. - Derek bólintott. Ez ellen nem tiltakozott. Tudta, hogy ha a beharapott Béta is úgy akarja, erős kötelék tud kialakulni az Alfája és közte.

- Talán megzavartam valamit? - jelent meg mögöttünk Kate, önelégült mosollyal az arcán.

- Szia! - ugrott nyakába Zoe. - Örülök, hogy eljöttél.

- Na, mi az fiatalok? - nézett végig rajtunk fölényesen, mint aki az imént cserkészte be a zsákmányát.

Derek és Ryan ösztönösen elém álltak, mintha védeni akarnának tőle. Kate erre felhorkantott. Zoe ide-oda kapkodta fejét a két véglet között. Szegénynek fogalma sem volt, mi folyik itt.

Adam felmordult mögöttünk. A feszültség a tetőfokára hágott, miközben a zene ugyanúgy tombolt tovább, mint ahogy a bulizó fiatalok is.

- Gyere szívem, táncoljuk egyet - kereste a tekintetemet két testőröm mögött. - Nem bujkálhatsz örökké, Molly - szűrte meg nevemet a fogai között. Várta a reakciómat, miközben kezét lassan felém nyújtotta. Derek egy szempillantás alatt megragadta a csuklójánál és rámordult.

- Derek, ne - tettem vállára a tenyerem, majd egyenesen Kate szemébe néztem. - Elmegyek veled, de őket nem bánthatod.

- Áll az alku - vigyorgott kajánul.

-Molly - nyúlt szinte egyszerre utánam Derek és Ryan.

- Nem lesz baj - néztem mindkét védelmezőm szemébe.

Kate kézen fogva vezetett a táncparkettre. Dübörgött a zene.

- Hallasz, igaz, Molly? - Nagyon koncentrálnom kellett rá, hogy tisztán érthessem minden egyes szavát. Elmosolyodott, majd váratlanul magához húzott, megpörgetett, és újra a közelében voltam.

- Hol van Peter? Mit tettél vele? - ordítottam a fülébe. A zene hangos robajjal tódult tovább a táncparketten.

- A nagybátyád? Imádtam őt, ez tény - majd ajkait erősen a fülemhez tapasztotta. -, de tudod, nemigazán volt vele olyan vadító a szex... nem úgy mint Derekkel. - Ahogy kiejtette a nevét, ösztönösen ellöktem magamtól.

- Hogy mi van!? - ordítottam bőszülten, de legszívesebben tomboltam volna, és erről nem csak a közeli telihold tehetett.

- Úgy bizony - suttogta maga elé. Tudta, hogy a dühtől remegve, csak rá fókuszálok, így hallom minden egyes kiejtett szavát. - Pár éve még az enyém volt. Csakis az enyém.

Éreztem, ahogy tépőfogaim megnyúlnak. Már nem bírtam tovább. Meg akartam ölni! Nem érdekelt, mi lesz az ára. Szemeim vérvörösen izzottak.

- Gyere csak - vicsorgott Kate. Nem is tétováztam tovább. A neon fények villódzása és a dübörgő basszus is megtette a hatását. Felhevült testtel indultam meg Kate irányába.

14. fejezet (18+)

*Molly szemszöge* 

Mondanom sem kell, az alvás ma sem volt az erősségem. Egyfolytában Derek vadító csókja járt a fejemben. Éreztem, ahogy a pulzusom felugrik. Az alsó ajkamba haraptam. Mégis mi a fenét kezdjek most magammal? Teljesen tanácstalan vagyok. Szenvedtem. Rendesen. És túl feltűnően.

Jobb tenyeremmel lassan végigsimítottam selyem hálóingem hosszán, egészen a combomig. Képzeletben Derek forró érintésén járt az eszem. Te jó isten, Molly! Mi a fenét csinálsz?

Mintha nem is önmagam lennék. Egy elégtelen grimasz kíséretében lerúgtam magamról a takarót, és levánszorogtam a konyhába. Kinyitottam a rozoga hűtőszekrényt. Hát… nem sok mindennel volt tele, de egy jól behűtött sör most jól esne – vontam vállat, majd felpattintottam egyet. Ahogy az első hideg korty leért a torkomon, neszezésre lettem figyelmes.

- Te sem tudsz aludni? - villantotta meg kék szemeit a sötétben Derek. Hát persze, miért is ne? Most pont ő hiányzik még ide. Visszakozva csuktam be a hűtő ajtaját. - Te alkoholt iszol? - kérdezte megdöbbenve.

- Hidd el, ha annyi minden járna a fejedben, mint nekem, te sem vizet innál – jelentettem ki szemforgatva.

- Honnan tudod, hogy nem jár? - vonta fel a szemöldökét, majd elindult felém. Csak egy melegítőnadrágot viselt. Majdnem félrenyeltem az újabb kortyot, amikor megpillantottam kidolgozott felsőtestét. Ugye ez csak egy rossz vicc? Véletlenül sem lehetne egyszerűbb?

- Ööö, Derek, nekem most, azt hiszem… mennem kéne – mutattam a lépcső felé, sörrel a számban.

Derek nem tágított. A konyhapultra támaszkodott - két karjával közrefogva -, miközben én hátradőlve próbáltam kitérni előle.

- Mi volt a baj vacsora előtt? - kérdezte aggódva.

- Semmi – vágtam rá hirtelen, de nem néztem a szemébe. A tornácon pislákoló villanykörtét figyeltem.

- Túlságosan hamar…? - mondatát nem fejezte be. Annyira kellemetlen ez. Jézusom! Az igaz, hogy elmúltam már 17, és az intimitás sem volt ismeretlen a számomra, de… de eddig senkivel sem voltam még. Úgy.

- Én… én még szűz vagyok. – Tessék, kimondtam! A csend megszilárdult körülöttük. Ez ciki! Nagyon ciki! Megint lángol az arcom. Istenem… Még most sem bírtam a szemébe nézni, pedig alig fél méter választott csak el egymástól.

Percekig csak hallgattunk, ami leginkább már egy órának tűnt a részemről. Már kezdett elég kínossá válni a szituáció, így fogtam magam, és átbújtam Derek kitámasztott karja alatt. Szinte szaladtam a lépcső felé, vissza se fordultam. Ennél kínosabb beszélgetésben még sosem volt részem. Soha!

Gyorsan felértem a szobámba. Végre egy hely, ahol csak magam lehetek, a saját bonyodalmamba beletemetkezve. Kinyitottam az ablakot, hogy friss levegőt szívjak. A pulzusom kezdett rendeződni, gondolataim pedig lenyugodni. Végre, újra a régi vagyok. Alvás helyett úgy döntöttem, hogy inkább magamra öltöm az edző ruhám, és kimegyek kiengedni a gőzt. Hosszú, szőke hajamat lófarokba kötöttem, és - minél halkabban - leszaladtam a lépcsőn. Azonban Derek elállta az utamat. Na ne már! Megint!?

- Hová indulsz?

- Kicsit kiszellőztetem a fejem, és különben is, jól esik egy kis edzés – vontam vállat, majd felemelt fejjel elsétáltam mellette. Nem nyúlt utánam, nem is szólt. Lehet ezzel elrontottam az egészet.

***

Nem is olyan rossz ez az éjszakai testmozgás. Pár szalmazsákot jól elgyepáltam, pár hordót összehorpasztottam. Á, semmi különös, csak a frusztráció beszél belőlem, tettekben megnyilvánulva. Az éjszakai szellő meglibbentette a copfomat.

- Csatlakozhatok? - szólalt meg a hátam mögül Derek. Szerencsére már rendes ruhában.

- Miért is ne? – vontam meg a vállamat.

- Látom azért nem kímélted az ellenséget – nevetett fel a szalmazsákok láttán.

- Nem ezt tanítottad nekünk? Azt, hogyan éljük túl – válaszoltam érzéketlenül.

- Hát akkor? - mutatott maga felé. - Gyere – villantotta meg fogait.

Egy meredek ugrással a nyakában landoltam, majd azzal a mozdulattal, combjaimat megfeszítve a földre terítettem. Derek bukfencezett egyet a földön, végül harci állást vett fel. Szemei izzottak. Pár másodperc múlva már én hevertem a földön, hanyatt vágva. Majd' leszakadt a derekam, annyira fájt. Alighanem egy szikladarab morzsolódott szét alattam a becsapódás erősségétől. Felszisszentem, de nem mutattam ki fájdalmamat. Négykézlábra ereszkedtem. Éreztem, ahogy a repedt csontjaim gyógyulni kezdenek.

Támadásra készen elordítottam magam, majd karmaimat kiélezve, egy felületes sérülést sikerült ejtenem Derek combján, amitől térdre rogyott. Mellé léptem, majd könnyűszerrel mellkason rúgtam, és edzőcipőm talpát mellkasába nyomtam. Levegő után kapkodva megadta magát. Fölényesen horkantottam egyet, és elengedtem, majd hirtelen arra lettem figyelmes, hogy fordul a kocka.

Alkaromnál fogva a földre rántott, és ugyanazt a testhelyzetet vettük fel, mint a délutáni edzésen.

- Addig nem veheted figyelmen kívül az ellenséget, amíg teljesen nem hatástalanítottad – sziszegte. - Megértetted? - emelte feljebb a hangát. Ez egy teljesen más Derek volt, mint aki a konyhában megpróbált szóval tartani. Biztos, hogy én vagyok az Alfa? Inkább neki kellene annak lennie. Olyan tekintélyt sugárzó… és egyben… A hormonjaim ismét az egekben voltak.

Mélyen egymás szemébe néztünk. Újra felizzott a vágy kettőnk között. Huh, de még mennyire!

Derek erős karjaival az ölébe kapott, és elindult velem a hátsó bejárat felé. Lábaim körbefonták a csípőjét, miközben vadul faltuk egymást. Állati ösztöneink is eluralkodtak rajtunk. Szobám ajtaját kivágva az ágyamra dobott, olyan erővel, hogy majdhogynem visszapattantam róla.

- Ne aggódj, vigyázok rád – suttogta, majd közelebb lépett hozzám. Én, mint egy kis nyuszi, megszeppenve ültem az ágyam közepén, várva a ragadozó érkezésére.

- Nem félek – válaszoltam elhalt hangon.

Derek szemben velem felmászott az ágyamra, majd arcomat két tenyere közé fogta, és újra megcsókolt. Lehunytam a szemem, így még érzékibb volt a hatás. Éreztem, ahogy alhasamba tódul a vér, bizsergető érzést keltve. Hát megtörténik – vettem egy mély levegőt. - De legalább vele akarom is. Mindennél jobban.

Lassan lehúzta felsőm cipzárját, ami alatt csak egy sportmelltartó volt. Tenyereit végigsimítva vállaimon, melegítőm minden ellenállás nélkül lekerült rólam. Kulcscsontomat kezdte el csókolgatni, majd egyre lejjebb vette az irányt. Hirtelen a melltartómhoz kaptam a kezem. Derek azonban óvatosan lehámozta őket a felsőtestemről és a szemembe nézett.

- Gyönyörű vagy. Nincs okod rejtegetni. - Oké! Vettem az adást. Nem ellenkeztem tovább, végtére is kettőnk közül ő az egyetlen, aki tudja, mit kell csinálni. Bólintottam, majd alsó ajkamba haraptam.

Lágyan az ágyra döntött, majd felém magasodott, és felsőjét lekapva újabb csókokkal halmozott el. Nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá. Tenyereimet izmos hátára tapasztottam, közelebb húzva magamhoz. Lábaimat ismételten csípője köré fontam. Lassú, hullázó mozgásba kezdtünk, miközben ajkunk egy pillanatra sem hagyta el egymást. Nadrágunktól még nem váltunk meg, de a vékony anyagon keresztül még így is éreztem elégedett férfiasságának nyomását a szeméremdombomon. Halkan felnyögtem, mire Derek abbahagyta ajkaim érintését. Lassan lehámozta rólam a fekete cicanadrágomat, majd a szoba sarkába hajította. Az ágyon lejjebb csusszanva combjaimat kezdte el csókokkal halmozni, miközben mutatóujját a bugyim felületén húzkodta fel-alá. Önelégült nyögés hagyta el a számat. 

Derek tudta, mennyire izgalmi állapotba kerültem. Természetesen ezt is kiszagolta, habár az alattam lévő ágynemű nedvességéből ítélve ezt nem volt nehéz megállapítania. De a játék itt még nem ért véget. Minél tovább húzta, annál jobban vágytam rá, hogy a magáévá tegyen. Ujjaival félrehúzta az alsóneműmet és forró csókot lehelt legféltettebb kincsemre. Borostás arca súrolta a combjaimat, ahogy egyre beljebb és beljebb vetette magát nyelvével intim testrészem felfedezésébe. Gerincem ívbe feszült, csípőmet megemelve még intenzívebb volt az érzés.

Kék szemű farkasom ismét feljebb csusszant. Egy csók a köldökömre, egy a hasamra, majd kezeivel ügyeskedve, sportmelltartómtól is gyorsan megszabadított. Fedetlen melleimet kezdte el tapintatosan masszírozni, közben nyelvét a számba helyezte. Egyből megéreztem sós ízemet rajta.

- Készen állsz? - kérdezte a fülembe nyögve, miközben gyengéden a nyakamba harapott.

- Túlságosan is – nyöszörögtem gyönyörömben.

Most ő volt a soros, hogy egyenrangúvá váljunk az ágyban. Lassan feltérdelt, én pedig ujjaimmal izmos felsőtestén pásztáztam, mígnem csuklómat óvatosan megszorítva kezemet egészen a nadrágjáig nem vezette. Egy pillanatra megtorpantam. Lélegzetvisszafojtva bámultam rá. Derek ekkor mutatóujjával államat maga felé húzta és megcsókolt. Közben együtt csúsztattuk kezemet nadrágja rejtett bugyrába. Amikor megéreztem férfiasságát a kezemben, felsóhajtottam. Őt akarom! Mindenével együtt! - majd nadrágja lassan lekerült róla is. Újabb sóhaj hagyta el ajkaimat, amint óvatosan hátamra fektetett, és újra fölém magasodott, mint az elején, csak már ruha nélkül.

Combjaival az én combjaim alá térdelt. Csípőmet figyelmesen megemelve mélyen a szemembe nézett, beleegyezésemre várva. Bólintottam, majd egy halk nyögés kíséretében belém hatolt. Ahogy egyre gyorsabb ütemet kezdett diktálni, újra elöntött a vérszomj, de ez most más volt. Eksztázisba csapott át. Körmeimet combjának oldalába mélyesztettem, közelebb húzva magamhoz, így még mélyebben érezhettem magamban Őt. Még szerencse, hogy nem a karmaimat, habár nem voltam messze attól az önkívületi állapottól sem. Sötét hajába túrva, vad csókokat váltottunk egymással.

- Már sokáig nem fogom bírni. Túl régóta vágyom rád – nyögött kéjesen a fülembe, majd tépőfogaival épphogy felkarcolta nyakamon a bőrt.

- Hát ne tedd – húztam még szorosabban magamhoz, majd mintha az én parancsomra várt volna, kiszállt belőlem, és testnedvével hasfalamat vette birtokba. Izzadságtól verejtékezve mellém rogyott, és egy csókot lehelt a homlokomra, ahogy feléje fordultam. Kezemmel kimelegedett homlokát kezdtem simogatni, néha-néha félretűrve sötét haját.

Később ő is felém fordult, és ahogy homlokunk összeért, mély levegővételek közepette, egymás elégedett tekintetébe néztünk. Derek – magához húzva - egy gyengéd puszit nyomott orrom hegyére. Lehunytam a szemem, így pihentem tovább, arcomat mellkasába fúrva. Hallottam erős, nyughatatlan szívverését.

- Min gondolkozol? - kérdezte halkan percekkel később. Lágy lehelete fejem búbját súrolta.

- Talán azon – néztem fel rá. –, hogy most jól esne egy zuhany – majd elnevettem magam.

- Az nekem is – nevetett velem ő is.

***

*Derek szemszöge*

Hallottam, ahogy a tusolófejből távozó vízzuhatag meztelen testét áztatja: minden apró, rejtett zugát. Elképzeltem magam előtt a látványt. Férfiösztönöm azonnal cselekvésre késztetett. Mellette akartam lenni. Minden percben.

A fürdőszoba ajtaját kinyitva mindent a forró víz által keletkezett pára borított, beleértve a tusoló fülkéjét is. Ahogy beljebb léptem, megláttam őt. A leggyönyörűbb nőt a világon. Aki az enyém volt, csakis az enyém. Halk morgás tört fel belőlem, amit Molly alighanem - kiélezett hallásának köszönhetően – meghallhatott. A fülke üvegajtajáról letörölve a párát, egyenesen a szemembe nézett vérvörös, parancsoló Alfa szemeivel. Alaposan végigmérte minden egyes porcikámat, majd ő is felnyögött. Ellenállhatatlan volt így látni őt. A nedves kövön egyensúlyozva a tusolóhoz léptem, majd kinyitottam az ajtaját. Molly a tartóba helyezte a tusolófejet, így mindkettőnkre egyformán folyt a kellemesen meleg víz. Arcomat vizslatva végigsimított rajta, majd őrült hévvel ajkait az enyémekre tapasztotta. Ösztönös mozdulattal megfordítottam, tenyereit és testét a falnak nyomva. Ahogy a hideg csempe mellbimbóihoz ért, megremegett kezeim között, majd fejét hátrahajtva újabb csókokat követelt tőlem. Kissé erősebben markolhattam meg mindkét oldalt a csípőjét, mert halkan felszisszent, de ez nem tántorította el attól, hogy kívánatosan fenekét férfiasságomnak nyomja.

Kéjesen felhördültem, majd újra a magamévá tettem, halk sóhajok és nyögések közepette.

***

*Molly szemszöge*

- Imádom a kéjben úszó reggeli illatokat – vigyorgott Tyler kajánul, majd pördült egyet a konyha közepén, és Laura-t magához húzta. - Imádlak téged is, baby – csókolta meg hosszan barátnőjét.

Derekkel épp a reggelinket fogyasztottuk, amikor Tyler közénk vágódott, belénk karolt, és csak vigyorgott. Olyan idiótán, ahogy csak egy igazi nyálgép tud.

- Levennéd a mancsodat rólam? – söpörte le a fiú tenyerét Derek a válláról.

- Azta, Derek! Nem hittem volna, hogy ilyen morcos leszel a tegnapi után – kacsintott rám. - Szerintem még a városon kívül is hallották, ahogy nyomtátok. Minden elismerésem. Mondd, csak Derek, mégis…? Tudod mit, nem is téged kérdezlek, hanem inkább Mollyt. Ő biztos nem hazudna – villantotta meg hófehér fogait.

- Tyler, hagyj békén – álltam fel az asztaltól, majd egy bögrét vettem elő a reggeli kávémnak.

- Ne izélj már Molly – szinte csak úgy könyörgött nekem.

- Jó, legyen – támaszkodtam háttal a konyhapultnak, szemben Tylerrel. Most pont ott könyököltem, ahol tegnap Derek… Újra elárasztotta arcomat a forróság.

- Pont erről szeretnék kérdezni valamit – mutogatott lángoló arcomra. - Mégis hányszor? Tudod…

- Jézusom Tyler – néztem rá szemforgatva.

- Jó, jó – hadonászott bolondok módjára. - Nem kell mondanod semmit sem, csak bólogass, ha eltaláltam, jó?

- Idióta – sziszegte Derek az asztal mellől, de Tyler nem tágított.

- Egyszer vagy talán kétszer? - vonta fel a szemöldökét. - Nem? - nézett rám. - Akkor talán háromszor? Négyszer? - Még a szemem sem rebbent. - Ötször? Nem ötször? Többször? Na, ne!? - hüledezett Derek felé pislogva. - Öregem, te vagy az új mesterem – majd térdre borult előtte. Derek alig tudta odébb rugdosni. Laura szakadt a nevetéstől.

Ahogy Tyler bohóckodásától és Laura kacajától volt hangos az ebédlő, tekintetem találkozott Derekével. Mintha megállt volna az idő. Még mindig a tegnap éjszaka hatása alatt voltam. Alighanem Derek is megérezte ezt, mert a többiekkel mit sem törődve felállt az asztaltól, szenvedélyesen megcsókolt, és majdhogynem a konyhapult tetején kötöttem ki, ha Tyler közbe nem avatkozik.

- Hé, hé, hé! Igazán nem vagyok a felkorbácsolt szenvedélyek elrontója, de azért mindennek van határa.

- Igazad van – igazítottam meg feljebb csúszott felsőmet.

- Csak vicc volt – hagyta el egy őrült ricsaj Tyler száját. - Ki a fenét érdekel, ha itt estek egymásnak?

- Például engem – jelent meg a bejáratnál Ryan, hátizsákkal a kezében.

- Csá, haver! Mizujs? - intett bandatagjának Tyler. - Hát te hova mész?

- Suliba, és alighanem neked is ezt kellene tenned – fúrta tekintetét először barátja, majd pedig az én szemembe. - Tényleg kurva jó, hogy itt mindenki hősnek és szexuálisan túlfűtöttnek képzeli magát, de mi hárman – mutatott ránk, magát is beleértve.-, még kurvára diákok vagyunk, és a jövőnk múlik a tanuláson.

- Ryan – közelítettem felé együtt érző tekintettel.

- Ne, Molly, kérlek. Ne gyere a közelembe. Nem szeretnék olyat mondani, amit a végén még megbánnék. Úgyhogy… - vett egy mély levegőt. - Én léptem – majd sarkon fordult.

- Szerintem, ha engem kérdeztek – fordult felém és Derek felé. –, kurvára féltékeny a csávó.

- Pofa be, Tyler! - fojtottuk belé a szót együtt Laura-val.