Prológus

*Derek szemszöge*

– Rómeó és Júlia? – vetettem egy pillantást Laura ágyán heverő könyvre, amelynek a címe már önmagában taszító volt. Összeráncolt szemöldökkel a kezembe vettem a félig kiolvasott művet és belelapozva furcsábbnál furcsább megfogalmazással találtam szembe magamat. Inkább visszaraktam a helyére és a falnak támaszkodva, lehunyt szemmel hallgattam, ahogy a tusoló fejéből távozó vízcseppek hatalmasakat koppanva a lefolyó felé igyekeznek.

– Hallottam ám – szólalt meg a fürdőszobában az én drága, szeretett nővérem, aki alig fél órán belül egy idióta végzőssel fog randizni. Még belegondolni is rossz. Mindig is utáltam az olyan nyálas tiniket, akik minden ok nélkül igazi férfinak vallják magukat.

– Talán baj, hogy beleolvastam a könyvedbe?

– Nem – jött a kurta válasz. – Csak a hanglejtésedről beszélek. Irtózol a szerelmes történetektől, igaz?

– Majdnem talált – vágtam vissza egy sejtelmes mosollyal az arcomon. - Pontosítva: gyűlölöm.

– Jajj, ugyan már Derek – lépett ki a fürdőszobából egy szál törölközőben Laura, majd vizes haját csavargatva az ágyára ült és ölébe vette a könyvet. – Egyszer élném meg azt a pillanatot, amikor te is belezúgsz valakibe – somolygott.

– Nagyon vicces vagy – jelentettem ki szem forgatva.

– Majd’ kiugrok a bőrömből – nyújtózott egy nagyot, majd felállt és a szekrényében kutatva elővett egy –számomra- túlságosan is rövid szoknyát, de tudtam, hogy hiába próbálnám, amúgy se tudnám lebeszélni a randi ruhájáról, mert már a suliban is ez volt a „divat”. - Szerinted, Derek? Milyen? – igazította maga elé az akasztón lógó szoknyáját.

– Tökéletes – válaszoltam félvállról.

– Csak őszintén.

– Mégis mit kellene mondanom?

– Hát, talán valami ilyesmit: „Nagyon örülök, hogy végre-valahára ilyen boldognak látlak, és nagyon remélem, hogy jól érzed majd magad az első randidon Tylerrel.

– Tyler egy idióta! – Észre sem vettem, hogy egy kicsit feljebb emeltem a hangomat.

– Azért, mert elfogad olyannak, amilyen valójában vagyok? – kérdezett vissza egy kissé csípősen Laura.

– Ó, nem is tudtam, hogy imádja a vérfarkasokat – hergeltem tovább. Mindent el akartam követni annak érdekében, hogy megmentsem a nővéremet egy újabb csalódástól. Nem hiszem el, hogy én vagyok az egyetlen a családban, aki a leggyorsabban felfogta, hogy az emberektől távol kell maradnunk. Vagy így, vagy úgy, de nem létesíthetünk velük semmiféle kapcsolatot. Persze a barátkozás még nem bűn, de a szorosabb kapcsolat sokkal több gonddal járhat, mint ahogy Laura hiszi.

– Derek, te egy… akkora…

– Mert ugye elmondtad neki? Ezért szeret olyannak, amilyen valójában vagy.

– Tudod, hogy senkinek se árulnám el a családi titkunkat – szólalt meg halkan.

– Mmm – bólintottam. – Akkor kérlek, ne menj el vele randira.

– Talán félsz, hogy már az első alkalommal átharapom a torkát? – nézett rám szúrós tekintettel.

– Meglehet. – Elmosolyodtam, mire Laura arcizmai is ellazultak és visszamosolygott rám.

– Hmm, azt hiszem, van egy ötletem – emelte fel a mutatóujját, majd közelebb lépett hozzám és megigazította a dzsekim gallérját. Kérdőn a szemeibe néztem, mire megölelt és a fülembe suttogott: – Megengedem, hogy elkísérj.

– A randidra? Biztos vagy te ebben? Csak mert, ha meglátom azt az idióta Tylert, tutira én leszek az, aki átharapja a torkát.

– Nem fogod megtenni – állt lábujjhegyre, majd megpuszilt.

– Ezt miért kaptam? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

– Mert te vagy a legjobb öcskös a világon.

– Csak nem manipulálni akarsz? – tudakoltam keresztbefont karral.

– Hogy én!? Dehogy – jelent meg egy sokatmondó mosoly a szája sarkában, majd hirtelen sarkon fordult és beszaladt a fürdőszobába.