Ízelítő a 2. fejezetből

(...)

- Ezt hogy érted? – kérdeztem egy kis kételkedéssel a hangomban. Húgomra néztem, ő azonban még mindig a holdat kémlelte. Volt egy olyan érzésem, hogy direkt nem akar a szemembe nézni. Valamit titkol előlem. Érzem. – Laura, mit titkolsz előlem?

- Az legyen az én dolgom.

- Ne akard, hogy ellened forduljak! – mordultam rá halkan.

- Valóban ezt tennéd a saját húgoddal? Csak úgy nekem rontanál, mint egy vadállat?

- Ha titkolsz előlem valamit, akkor…

- Te csak bízz bennem. Bízz az Alfádban, Béta – vonta fel a szemöldökét, és észrevétlenül kihúzta magát, mire szemei vérvörösre váltottak. Laura akármennyire is fiatalabb volt nálam, a tekintetével bármikor sugallni tudta, hogy igenis ő a falkavezér. Igaz, hogy csak ketten voltunk, de…

- Megharaptál egy embert!? – förmedtem rá. Olyannyira feldühített ez a gondolat, hogy tépőfogaim ösztönösen megnyúltak.

(...)