2014. január 22., szerda

10. fejezet


*Molly szemszöge*

Csipp-csepp! Csipp-csepp!

Kábultan tértem magamhoz. Úgy lüktetett a fejem, mintha az egész éjszakát végigvirrasztottam volna, egy üveg alkoholos ital társaságában. Ráadásul olyan álomképek lebegtek a szemeim előtt, amik túlságosan is valósághűnek tűntek. A köddel borított, éjszakai erdő, az éjsötét bundájú farkas, hátán egy eszméletlen személlyel és Derek. Tényleg úgy álmodtam volna az egészet?

„Just a  little bit, just a little bit, just a little bit… It’s what you need.” – Csendült fel egy ismerős dallam, egyenesen a fürdőszobámból. Most már tisztában voltam, mi is ébresztett fel mély álmomból.

Csipp-csepp! Csipp-csepp! Újabb vízcseppek értek kopogva földet, ahogy a tusoló tárcájával érintkeztek, miután valaki nyikorogva elzárta a csapot.

„Ohh, baby!” – Hát, ha a magas C nem is sikerült, azért azt könnyen elérte az a bizonyos személy, hogy újra a hangjára figyeljek. Majd újabb dallamfoszlányok következtek, amik hallgatása közben kikászálódtam a meleg takaróm alól. Ahogy felálltam, ébredés utáni megszokásból egyenesen a fürdőszobám felé vettem az irányt.

Az is megfordult a fejemben, hogy valószínűleg Peter tulajdonította ki magának a fürdőt, mert az övét biztosan Kate használja. A nők imádnak a tükör előtt készülődni, kifejezetten a fürdőszobában, csakhogy az ellenkező nemet idegesítsék. 

De egy pillanatra azért elgondolkodtam. Mi van akkor, ha mégsem a nagybátyám az? Ez butaság! – gondoltam magamban. – Mégis ki más lenne nálunk? Főleg reggel? Tudtommal, nem vártunk vendéget.

Ezzel az elhatározással, magabiztosan kinyitottam a fürdő ajtaját. Az egész helyiségben szinte csak úgy vágni lehetett a meleg víz által keletkezett párát. Alig láttam még a tusolófülkét is, így hát beljebb léptem, ami rossz ötlet volt. Nagyon rossz. Egyetlenegy lépést tettem a tükör felé, az is balul sült el. Olyannyira nedves volt a padló felülete, hogy megcsúsztam rajta és a földön landoltam. Vagyishogy majdnem. Valaki elkapott. És az nem Peter volt. Egy ismeretlen fiú nyúlt a felkarom után.

Mielőtt reflexszerűen megköszöntem volna, a pára kezdett feloszlatni a félig nyitott fürdőajtón keresztül és olyan látvány tárult elém, ami sikításra késztetett, majd ijedtemben kiabálni kezdtem.

– Peter! Kate!

– Sss! Meg tudom magyarázni – nyúlt gyorsan a mellette lévő fehér törölköző után és a csípője köré tekerte.

– Egy pucér pasi van a fürdőmben! – majd egy újabb sikítás hagyta el a számat. – Ha nem tűnsz el… akkor… – kirohantam, magamra kaptam a köntösöm és meg sem álltam, egészen a konyháig.

Leültem az egyik székre és vártam, hogy valaki választ adjon a kiáltásomra. Percekig ültem néma csendben, de sem Kate, sem pedig Peter nem jelentkezett. Hirtelen, épp csak egy szempillantásra felrémlett bennem a fürdőszobában látottak képe, amitől majdhogynem kigyulladt az arcom. De hogy kerül egy ismeretlen, pucér srác az én fürdőszobámba!? Biztos csak álmodom! Sok furcsa dolog történt velem, de eddig ez a legkínosabb. 

– Peter, hol vagy már? – idegeskedtem magamban. Fél percbe sem telt bele, kopogtattak a bejárati ajtón. Összezavart tekintettel meredtem a kilincsre, ami alatt egy kulcs díszelgett. Be van zárva az ajtó? Ezek szerint akkor Peterék még nem keltek fel, pedig már késő délelőtt van.

Halk léptekkel a bejárat felé lopakodtam. Megpróbáltam átlátni a tejszín üvegen, de csak egy elmosódott, sötét alakot láttam, mozdulatlanul. Elfordítottam a kulcsot egészen addig, amíg nem kattan a zárban, majd a kilincsre fektettem a kezem és ajtót nyitottam reggeli kopogtatómnak. Mintha még nem lepődtem volna meg eléggé, úgy látszik, a meglepetések korántsem értek véget. 

– Jó reggelt! – köszönt egy halvány mosollyal az arcán Derek, akiről teljes őszinteséggel állíthatom, hogy ő az első olyan fiú, kinek láttán szívem sokszor önkéntelenül kihagy egy ütemet. És ha még a szimpla jelenléte nem lett volna elég, egy gyönyörű vörös rózsát varázsolt elő a háta mögül. – Boldog születésnapot!

– Öhm... hát… jó reggelt… neked is – dadogtam zavaromban, de közben a sírás fojtogatott. Be kell, hogy valljam, teljesen megfeledkeztem a születésnapomról, pedig minden évben, az előestéjén felpörögve tervezgettem, kiket fogok meghívni, mit csinálunk majd a csajokkal. De mindez valahogy most elfelejtődött. Vagy lehet, hogy tegnap már volt egy kis kiruccanásom, csak nem emlékszem rá?

Észre sem vettem, hogy már több mint egy perce bámulok ki a fejemből, miközben Derek az arcomat figyeli rezzenéstelenül. Arra eszméltem fel, hogy a kezem után nyúl és óvatosan, nehogy a tüske sebet ejtsen a bőrömön, a kezembe helyezi a rózsát, amin utólag vettem észre, hogy egy bíborszínű szalaggal van átkötve.

Fel sem ötlött bennem az a kérdés, hogy vajon honnan tudja a születésnapomat? De valahogy most ez nem is érdekelt. Ő volt az első, aki felköszöntött ezen a napon. Ő, akire még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Még az emeleten lévő pasasról is megfeledkeztem, ahogy rejtelmekkel teli, mélybarna szemeibe néztem. Egy pillantást vetettem a vörös rózsaszálra, amit Derek még mindig nem adott át véglegesen nekem. Ketten fogtuk a tüskékkel borított virágot, ami sokak szerint a szerelem egyik legősibb szimbóluma. Még ha a lovagkorban lennénk, biztosan sokkal többet képzelnék a dologba, de a 21. században ez már olyannyira felemésztődött, hogy bárki kaphat és adhat vörös rózsát.

Ahogy pillantásom elsiklott a rózsa felett, éreztem Derek mély tekintetét az arcomon, így hát a szemébe néztem. Elég volt egy másodpercre elmerülnöm a titkokat rejtő, mélybarna szemeiben, térdem akarva-akaratlanul megremegett. Szerencsére nem ájultam el, mint a romantikus filmekben ilyenkor szokás, csak kissé szokatlannak éreztem a testem effajta, ösztönös megnyilvánulását. Majd hirtelen egy lágy érintés térített magamhoz. Derek ujjai lassan az enyémek köré fonódtak és a rózsa sorsa már végleg az én kezemben volt. Miután Derek ujjai elengedték az enyémet, az ösztöneim lélegzet visszafojtva vágyakoztak egy újabb érintés után. – Térj már magadhoz Molly! Attól még, hogy születésnapod van, nem kérheted tőle, hogy öleljen meg. Ha összeszedem magam és megteszem az első lépést, vajon visszautasítana? – cikáztak a gondolatok a fejemben. – Vajon visszautasítana? – visszhangzott a legfontosabb kérdés.

– Köszönöm – mosolyodtam el zavaromban, majd egy lépéssel közelebb léptem hozzá, ami elsőre igencsak furcsa arckifejezést váltott ki Derekből. Ez most nagyon kínos lesz, érzem, de szükségem van a közelségére. Legalább a mai napon legyek egy kicsit merészebb. És valahogy viszonoznom kell a kedvességét. – Megölelhetlek? – suttogtam, miközben kerültem a pillantását.

– Ez amolyan születésnapi kívánság? – kérdezte teljesen komolyan Derek, de éreztem, hogy a hangjában ott bujkál egy kis szórakozottság is. Csoda, hogy nem mosolyodott el a buta kérdésem hallatán.

– Hát… igazából… – Miért kell nekem állandóan dadognom? Egyszerűen szörnyű.

– Akkor boldog születésnapot. Újra – majd karjai lassan körülfonták a derekam. Még a vékony anyagú köntösömön keresztül is éreztem ujjai kíváncsi érintését a hátamon, mintha minden egyes porcikámat fel szeretné térképezni, csak valami belső kontroll az útját állja. Pedig nem bántam volna. Most az egyszer biztosan nem. Egy pillanatra azonban megrémültem, amikor túl szorosan szorítottam magamhoz. Mintha átléptem volna egyfajta határt, amitől kellemes, ugyanakkor vágyakozó bizsergés lett úrrá rajtam. Borostás arca súrolta az enyémet, ami még jobban arra késztetett, hogy valamit a fülébe suttogjak. Legyen az bármi…

– Köszönöm ezt a gyönyörű rózsát. – Ajkaim minden egyes halk szó után gyengéden Derek füléhez értek, aminek hatására ujjai még erősebben fonódtak a csípőm köré és légzése is felgyorsult. Kezdtem egyre jobban érezni, hogy valami láthatatlan kapocs összeköt minket. Valami, ami most még megfejthetetlen és idővel talán a felszínre fog törni, de nem most. – Nem vagy éhes? – toltam el magamtól Dereket kipirult arccal. – Gyere, csinálok reggelit – ragadtam meg a karját és behúztam a küszöbön belülre. Szegénynek még válaszolni sem maradt ideje, olyan váratlanul érte a viselkedésem. – Foglalj helyet nyugodtan – mutattam az asztal melletti fehér székekre. – Kávét vagy esetleg teát kérsz?

– Nem kérek semmit sem, köszönöm – válaszolta egy halvány mosoly kíséretében.

– Biztosan?


*Derek szemszöge*

Egészen idáig azon törtem magam, hogy vajon hogyan tudnám elmondani neki. Közölni vele, hogy a legjobb barátnője halott. És pont a születésnapján. Szörnyen éreztem magam.

– Hé, Derek, minden rendben? – zökkentett ki Molly halk hangja a gondolatmenetemből.



– Igen, persze. Ha már ennyire kedves vagy velem, akkor egy kávét szeretnék.

– Mint az első találkozásunkkor – jelent meg egy megfejthetetlen mosoly kipirult arcán.

– Igen – mosolyogtam vissza én is, habár nem tudom, hogy miért, de emellett a lány mellett minden olyan más volt. Lehetetlen, hogy ennyi idő alatt megkedveljem, ugye?

– Jó reggelt, Vietnám! Mi a reggeli? – rontott be váratlanul Adam a konyhába egy hatalmas vigyorral az arcán. Ha nem lett volna Molly rokona, még a ház közelébe sem engedtem volna.

– A pucér pasas! – kiáltotta el magát Molly idegesen, tágra nyílt szemekkel. Már attól féltem, hogy a kezében lévő csészét is hozzávágja.  – Ha nem tűnsz el, azonnal hívom a…

– Hé, hé, hé! Semmi ok az aggodalomra. Legalább hadd mutatkozzam be, jó? – közelítette meg óvatosan a lányt Adam. – Először is, boldog születésnapot! Másodszor pedig, így köszöntesz egy rokont? A nevem Adam. Az unokatestvéred vagyok.

Molly arcára teljes döbbenet ült ki. Adam azonban egy percig sem zavartatta magát. Lassan a konyhabárhoz sétált és kényelmesen elhelyezkedve felült a szélére. Kivett egy piros almát a mellette lévő fémtálkából, végül jóízűen beleharapott. Molly pedig csak bámult maga elé. Látszott rajta, hogy fogalma sincs az egészről. Ezek szerint akkor még nem is hallott Adamről. Bevallom, én sem törődtem volna vele, de az, amit tegnap éjszaka megosztott velem és Laurával, mindennél fontosabbnak bizonyult. Egy eddig ismeretlen unokatestvér váratlan megjelenése felmérhetetlenné tette a dolog fontosságát. Ezek szerint akkor Molly tényleg veszélyben van. Méghozzá nem mástól, hanem saját magától kell megvédenünk, nehogy olyan szörnyeteggé váljon, mint az apja, és emiatt egész hátralévő életében csak szenvedjen. Ő sokkal többet érdemel ennél.

– Az unokatestvérem? – kérdezte döbbenten Molly.

– Ühüm – hümmögött, miközben a kezében lévő almát majszolgatta. – Méghozzá nem is olyan távoli.

– És ha megtudhatnám, miért nem tudtam az érkezésedről?

– Meglepetés akart lenni, hugi – vigyorgott.

– Aha, azért hoztad rám a szívbajt a saját fürdőszobámban. – Szegény Mollynak fogalma sem volt, hogy Adam miért is jött valójában ide. Mindenesetre, jól elhitette, hogy a születésnapja miatt. Legalább ez az ürügy épp aktuális is volt.

– Na, és Peter? Ő is tud az érkezésedről?

– Természetesen – villantotta meg fehér fogait. – Épp ő ajánlotta fel, hogy bármelyik fürdőszobát használhatom. Nyugodtan érezzem otthon magam.

– Érdekes. Sebaj – emelte fel a hangját mosolyogva. – Ha tényleg az unokatestvérem vagy, nem zavar, ha itt leszel egy-két napig a házunkban.

– Az az igazság, hogy tovább fogok maradni egy-két napnál – mosolyodott el.

– Hogy micsoda?

– Itt fogok lakni. Pár hónapig biztosan.

– Aha, szóval akkor amolyan élősködő leszel – tette csípőre a kezét Molly.

– Ilyen haszontalannak nézek ki? – vigyorodott el.

– Hát, nem is tudom… – mormogta maga elé. – Talán dolgozni fogsz? Nem iskolába kellene járnod?

– Ó, én azon már túl vagyok – nevetett fel. – Viszont nem leszek messze tőled.

– Ezt hogy érted? – kérdezte összeszűkült szemmel.

– Az iskolában fogok dolgozni, mint karbantartó – majd magamutogatásképpen felemelte a karját és megfeszítette a bicepszét.

– Ez nekem már túl sok – jelentette ki szemforgatva Molly. – A többit beszéld meg Peterrel – majd kiöntötte a frissen lefőtt kávét a porceláncsészébe és elém rakta.

– Köszönöm – suttogtam.

– Amúgy meg – fordult Adam felé. –, ha nem tudnád, én magántanuló vagyok.

– Hmm, ez érdekes, mivel én épp az ellenkezőjét hallottam. Pontosabban, csak voltál.

– Már az igazgatóval is lehaverkodtál?

– Nem. Peter mesélte.

– Remek – fújta ki dühösen a levegőt.

– Ha éhes vagy, készíts magadnak egy szendvicset. A hűtőben mindent megtalálsz. Én addig elmegyek és felöltözöm. – Észre sem vettem, hogy még mindig pizsamában volt. Ugyanabban a lenge, selyemhálóingben, amiben tegnap éjszaka találtam rá az erdőben. Miután Molly felsétált az emeletre, Adam leült mellém és halkan suttogni kezdett.

– Említettél neki bármit is?

– Ezt hogy érted?

– Rólam.

– Miért tettem volna?

– Hmm, nem tudom. Csak szimpla észrevétel – vont vállat. – Meg mertem volna rá esküdni, hogy közel álltok egymáshoz és mindent megosztatok egymással.

– Nem látom fontosságát – vontam vállat én is.

– Pedig eddig a kifinomult szaglásom még sosem hagyott cserben – kacsintott.

– Úgy tűnik, ezúttal mégiscsak.

– Te csak azt hiszed. A szervezetedben lévő magas tesztoszteron szint arra utalhat, hogy igencsak vonzónak találod az unokahúgomat – majd könyökével poénosan oldalba bökött. – De ne aggódj, egy szót sem szólok neki. Egyébként, ha tudni akarod, neki sem lenne ellenére a szituáció. Tudod, ez amolyan ’farkasos dolog’ – mosolyodott el Adam csibészesen. – Csak attól tartok, ellenséges területre eveztél. Rossz szigeten kötöttél ki a hajóddal, drága barátom.

– Szerintem te valamit nagyon félreértettél. Nincs semmi közöm Mollyhoz. Mindössze csak segíteni szeretnék rajta. A családi átok miatt…

– Az agyad ezt diktálja, de a szívednek egy idő után már nem tudsz parancsolni – csóválta meg a fejét szomorúan. – Hagyjuk is ezt a témát. Egy szendvicset? – nyújtott felém egy üres zsemlét. Felsóhajtottam. Vajon miről beszélt most az előbb Adam? Eddig mindent ki tudtam bogozni. Mindig tisztán láttam a dolgokat, de most mintha az eszem helyett a szívem akarna vezetni. Azt sem tudom, hogy miért vettem neki rózsát? Hiszen elég lett volna egy „Boldog szülinapot!” is vagy egy tábla csoki. Nem lehetek ennyire nyálas, érzelgős alak. Nem hagyhatom, hogy egy lány megváltoztasson. Újra.

2 megjegyzés:

  1. Sziaa :)

    Megérte ennyit várni erre a részre!!! :D Nagyon jó!! :D Remélem össze fog jönni Derek és Molly!! :D Hisz annyira összeillenek!! :D :D :D Remélem a kövi fejid is ennyire jó lesz!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok

    1. Kedves Olvasóm!

      Lassan, 10 év kihagyás után újra a folytatás útjára léptem Derek és Molly történetében. Nem tudom, még olvasol-e, de szívesen várlak vissza egy kis nosztalgiázásra.

      Puszi: Hope

      Törlés