Az iskolai tavaszi szünetnek a mai nappal hivatalosan is vége szakadt. A napok lassan hetekké tobzódtak, olyan gyorsan elszaladt ez az időszak, amíg Derekékkel együtt laktam. Rengeteg dolgot tanultam tőlük, főleg Laura-tól, akitől már az elején rettegtem, mint utólag kiderült, teljesen feleslegesen. Nekik köszönhettem, hogy egy igazi falka tagja lehettem, és ami még több: egy igazi családé.
Vasárnap volt, késő délután. Madárcsicsergéstől volt hangos az erdő. Irodalom könyvemmel az ölembe lekuporodtam egy fa tövében. Nagyot sóhajtottam, majd felnéztem a lomkorona felszínén meg-megtörő napfényre. Hunyorogva egy apró mókusra lettem figyelmes, aki egyik ágról a másikra ugrálva tartott szórakoztató előadást nekem. Elmosolyodtam, majd hirtelen halk neszezés ütötte meg a fülem. Vérfarkas énemet felélesztve a szomszéd fa törzsére meredtem. Valaki lassan végighúzta rajta a karmait. Nagyot nyeltem. Az illetőt nem láttam, csak a karmai végét. Egy falkával együtt élve annyit megtanultam már, hogy sosem vagy egyedül. Mélyet szimatoltam a levegőbe. Ismerős illatot éreztem, de nem vérfarkas volt az. Majd megpillantottam Őt. Nyílpuskáját vállára fektetve lassan leguggolt, és a nyomaimat kezdte el tanulmányozni.
Mi a fenét keres itt Kate egy nyílpuskával?
Őszintén megvallva, így, hogy Alfa vér csordogált az ereimben, nem nagy bátorságom volt előpattanni a semmiből. Fogadni mertem volna rá, hogy nem egy bambi volt a célpontja. Megérzésem beigazolódni látszott, amikor valaki a fa törzse mögül számra tapasztotta a tenyerét és csendre intett. Derek volt az. Lassan maga mellé húzott az avaron, de ahogy megpróbáltam lábra állni, egy vastagabb ágra léptem rá, ami hatalmas reccsenéssel törött ketté alattam. Kate egyből felénk kapta a fejét.
- Futás! - ragadta meg kezemet Derek. A könyv kicsúszott a kezemből, de nem fordultam vissza érte, már túl késő volt. Másodpercek múlva egy nyíl süvített el fülem közelében, ami a mellettem lévő fába fúródott. Alig tudtunk elmenekülni előle, de most az egyszer gyorsabbak voltunk, szerencsénkre.
***
Mellkasomhoz kapkodva ültem le a vadászház korhadt falépcsőjére.
- Jól vagy? - tette vállamra kezét Derek.
- Mégis… mégis mi a fene volt ez? A bácsikám nője meg akart ölni minket – hüledeztem. - Talán egy szarvasnak nézek én ki!? - tettem fel a költői kérdést.
- Nem, de tökéletesen célzott.
- Te most ugratsz engem Derek? Kate…
- Argent – jelent meg a bejáratnál Laura összeszűkült szemmel. - Egy ősi vadászcsalád sarja.
- Ó, ez fantasztikus, de még mindig nincsenek agancsaim – hadonásztam a fejem felett.
- Pontosan az vagy, amire ő vadászik – fújta ki dühösen a levegőt Derek nővére.
- Tessék!? - hangom egy oktávval feljebb ugrott.
- Kate Argent egy vérfarkas vadász, és alighanem azért tért vissza, hogy megszabaduljon a falkánktól.
- De… - kezdtem magyarázatot keresve. - De ő sosem bántana, hisz….a bácsikámmal van együtt.
- A bácsikáddal, aki hónapokkal ezelőtt már azért felkereste, hogy téged elpusztítson – ejtette ki lassan Derek az igazságot, mire nővére is egyetértően rábólintott.
- Hogy micsoda? - szemeim könnybe lábadtak.
- Ott voltam Molly, elhiheted – folytatta Derek. - Petert kerestem, amikor megpillantottam őt, a házatokban. Peter félt, hogy ha eluralkodik rajtad édesapád hagyatéka, nem tud majd megmenteni. Ezért inkább segítséget kért, minthogy rajtad segítsen, pedig megígérte édesanyádnak, hogy vigyázni fog rád.
- Ezt nem akarom elhinni. - Szinte már annyira könnyes volt a szemem, hogy alig láttam rendesen, majd fogtam magam és felrohantam a szobámba.
***
* Derek szemszöge*
Már a lépcsőn felfelé menet hallottam, ahogy zokog a szobájába, de valami más is megütötte a fülem: vérszomjas tombolás által eltorzult hanghatások, csattanások. Félve nyitottam ki az ajtaját. És milyen jól is tettem. Ha nem húzom el a fejem, a történelem könyv épp az arcomba landolt volna. Molly - nemtetszését kimutatva - felém ordított szikrázó szemeivel és csattogó agyaraival.
- Kifelé!
- Molly – léptem egyet közelebb hozzá felemelt kezekkel. - Sajnálom, hogy így kellett megtudnod – majd még egy lépés, végül meg sem álltam egészen addig, amíg le nem nyugodott annyira, hogy átölelhessem. A fájdalomtól remegett, miközben levegő után kapkodva ugyanúgy zokogott tovább.
- Derek, én utálom a titkokat – nézett fel rám könnyben úszó szemekkel. - Ezek szerint az egész életem csak egy hazugság volt?
- Nem, nem volt minden az. - Egy pillanatra abbahagyta a sírást, és teljes figyelemmel rám összpontosított.
- Mire gondolsz? - suttogta, mire megfogtam a kezét és az ágyához vezettem. Leültünk.
- Szeretnék neked adni valamit – majd a farzsebembe nyúltam és egy antik dobozkát vettem elő belőle, amin egy halovány félhold volt, arany díszítéssel.
- Derek Hale, ugye most nem a kezemet akarod megkérni? - nevetett fel harsányan. Végre már nem volt annyira összetörve, mint percekkel ezelőtt.
- Valami olyasmi – ejtettem ki lassan a számon, mire furcsa érzés kerített hatalmába, mintha zavarban lennék. Az lehetetlen! - Tudom, hogy túl gyors… de egy farkas megérzi, ha megtalálja a párját, és nem csak a farkas, hanem én is… az emberi énem. Elhiheted, az én gyerekkorom sem volt varázslatos.
- Még sosem meséltél a családodról – suttogta együtt érzően.
- Egyszer majd… - hajtottam le a fejem. - De most szeretném, ha ezt elfogadnád tőlem. Ez amolyan családi ereklye – nyújtottam át neki a kis dobozkát. Ahogy lassan megpillantotta a doboz tartalmát, újra könnyezni kezdett.
- Derek, ez gyönyörű. Mit jelképez? - kérdezte érdeklődve.
- Nálunk kissé fordítva volt a tradíció, mint más családoknál – mosolyogtam el magam. - Az ősi vérfarkas vér, ami a családunk férfitagjaiban is csörgedezik, nem sokban tesz minket különlegesebbé női társainknál. Ez a medál – mutattam a kezében lógó arany nyaklánc díszére, ami szintén egy félholdat formált. - előttük tiszteleg. A nők előtt, akiket szeretünk, és akik életet adnak gyermekeinknek. A női befolyást és a fontosságukat szimbolizálja.
- O-Okés – fojtotta belém a szót Molly, - Derek, ezt nem fogadhatom el. Én még be sem töltöttem a 18-at – majd felnevetett. Megérezve a beszélgetés kellemetlenségét, én is elmosolyodtam.
- Ne haragudj. – Nagyon kényelmetlenül éreztem magam. - Nem kell, hogy …
- Nem, meg se próbáld – húzott a pólómnál fogva magához. - Azt akarom, hogy ez a kapocs, ami köztünk van, sose érjen véget – majd mulatságosabb hangnemre váltott. - Talán egyszer majd kis farkasokat is potyogtatok neked – kacarászott önfeledten.
- Fontos vagy nekem – majd homlokához nyomtam az enyémet és haját félrehúzva, felcsatoltam a nyakláncot.
***
1 hónap múlva
*Molly szemszöge*
A tavaszi szünet leteltével elköltöztem falka családomtól. Derek rengetegszer kimutatta felém, mennyire nem támogatja az ötletet. Főleg azóta, amióta Kate majdhogynem rám lőtt egy nyílpuskával az erdőben. Szerencsére már eltelt egy kis idő és semmi sem történt. Mintha mindenki felszívódott volna. Peter azóta sem került elő. Semmi üzenetet nem hagyott maga után. Adam rendes volt a maga módján. Gondoskodott rólam és sokszor csináltunk közös programokat, hogy ne érezzem magamat annyira elcseszett fiatalnak a legjobb barátnőm nélkül. Zoe…. Mit is mondhatnék? Felhagytam azzal, hogy magántanuló legyek, így rendes diákként keltem minden reggel és ültem be minden tanórára. Nagyon nehezemre esett eleinte, hogy Zoe minden nap levegőnek néz és nem szól hozzám. Nem is hibáztattam emiatt, de az, hogy még meg sem engedte magyarázni a dolgokat, nagyon bántott. Igyekeztem odafigyelni a jegyeimre, de ami ez alatt a pár hónap alatt történt, szinte majdhogynem lehetetlenné tette, hogy minden úgy menjen mint a karikacsapás.
Sokszor gondoltam Derekre. Túl sokszor. Amikor csak megéreztem a hiányát, folyton azt a hülye medált szorongattam, ami a nyakamban lógott. Mintha az bármit is segíthetne rajtam. Körülbelül a nap minden percében azt babráltam ujjaimmal. Az egy hónap alatt talán ha egyszer találkoztunk. Elfogadta, hogy rendes életet szeretnék élni. Ezt az egészet nem én választottam. Az apám miatt lettem az, ami.
***
Egy pénteki nap volt. Utolsó hetében jártunk már a májusnak és közel volt a telihold. Este bulit tartottak a Cave-ben, ahol Ryanék bandája szokott zenélni. Minden végzős meghívást kapott, köztük én is. A diszkós est vendége egy ismert DJ volt, aki tipikusan a mi korosztályunk zenéivel szórakoztatta a közönséget. Adam – az állítólagos unokatestvérem – semmiképp sem szerette volna kihagyni ezt a lehetőséget. Hosszú könyörgés után beadtam a derekam. Semmi kedvem nem volt menni. Tudtam, hogy ott lesz mindenki, akit ismerek, és aki viszontismer engem is. Zoe, Ryan, Tyler…
Ryan… hát igen. Nem beszélünk. Még csak nem is köszön. Szintén. Úgy tűnik, hogy ő és Zoe jól kijönnek egymással. Talán már össze is jöttek. Fájt, hogy a legjobb barátnőm szerelmi életét sem tudjuk közösen megbeszélni. És ez is amiatt a hülye örökség miatt van. Az volt a legnagyobb baj, hogy amióta visszatértem a suliba és normális diákként próbáltam új életet élni, rájöttem, hogy hiányoznak. A barátaim… akik már elmentek… és akik még itt maradtak. Szörnyen éreztem magam emiatt. Minden áldott nap.
- Gyere Molly – ugrált körülöttem Adam a tomboló zene ütemére. Ááá, igen, Adam. Őt azért hívták meg, mert tényleg karbantartóként dolgozik a sulinkban, és ami azt illeti, elég jól végzi a dolgát. Habár amióta ő van, azóta valamiért megnőtt az elromlott szekrényzárak száma, főleg a lányok körében. Elmosolyogtam magam. - Na, gyere már – vigyorgott a képembe. - Tudom, hogy te is akarod – mutogatott felém, és úgy rázta magát, hogy már én éreztem kínosan magam tőle. - Táncoljunk!
- Jól van, megyek. Csak ne csináld ezt a csípőmozgást még egyszer – nevettem el magam hülye grimaszt vágva.
Karomat megragadva, berántott a legnagyobb tömeg közepébe. Táncoltunk. Próbáltam megfeledkezni mindenről, ami körülöttem zajlik. Normális tini akartam lenni? Hát itt van. Önfeledten mozogtunk a zene ütemére, majd az egyik srác hirtelen megjelent mellettünk, és neonos festékkel kente össze az arcunkat. Felnevettem.
- Mondd, hogy nem rózsaszínt kaptam én is. - Kacagva bólogattam, hogy márpedig de.
- Szerintem bejössz neki – bólintottam a pultnál támaszkodó srác felé, aki az előbb kipingált minket.
- Ugyan már – fújta fel magát Adam viccesen. - Nem is az esetem.
- Iszunk valamit? - karoltam unokatestvérembe.
- Egy koktél?
- Jöhet – mosolyogtam rá, majd az emberekkel telített bárpulthoz mentünk.
- Kettő „Sex on the beach” rendel – nézett félig rám, félig a pultos srácra Adam. - Á, sziasztok! - Az intése felé kaptam a tekintetem. Zoe és Ryan jelent meg közvetlenül mellettünk. Szuper! - Isztok valamit? - udvariaskodott.
- Nem, kösz – vágott vissza Ryan. Én már meg sem próbáltam kontaktusba elegyedni velük, de aztán jött egy fordulat, amire még én sem számítottam. Egy pillanat volt az egész. Egy erős kéz rántását éreztem meg a felkaromon.
- Azonnal el kell tűnnötök innen. Itt van Kate! - utasított Derek szigorú szemekkel. Annyi kérdésem lett volna hozzá, mint például, hogy hol volt eddig? Miért nem keresett?
- Az a Kate? - mosolygott Zoe. - Oh, igen. Én hívtam ide. Nemrég ért a városba. Gondoltam, jól jönne neki egy kis buli velünk – mutatott magára, majd Ryanre. A banda frontembere köpni-nyelni nem tudott. Hallott Kate Argentről. Tyler elmesélte neki, mi történt velünk az erdőben.
Aggódó tekintettel rám nézett, majd maga elé suttogott, amit csak én hallottam meg:
- Annyira sajnálom. Esküszöm, nem tudtam róla.
- Tudom – suttogtam magam elé én is, majd egymásra mosolyogtunk. Derek alighanem észrevette a köztünk lévő összhangot, mert felhorkantott.
- Nyugi – folytatta a halk beszédet Ryan, hogy csak mi halljuk meg. - Ő már a tiéd, de az én Alfám, és bármit meg fogok tenni érte, amit csak kér. - Derek bólintott. Ez ellen nem tiltakozott. Tudta, hogy ha a beharapott Béta is úgy akarja, erős kötelék tud kialakulni az Alfája és közte.
- Talán megzavartam valamit? - jelent meg mögöttünk Kate, önelégült mosollyal az arcán.
- Szia! - ugrott nyakába Zoe. - Örülök, hogy eljöttél.
- Na, mi az fiatalok? - nézett végig rajtunk fölényesen, mint aki az imént cserkészte be a zsákmányát.
Derek és Ryan ösztönösen elém álltak, mintha védeni akarnának tőle. Kate erre felhorkantott. Zoe ide-oda kapkodta fejét a két véglet között. Szegénynek fogalma sem volt, mi folyik itt.
Adam felmordult mögöttünk. A feszültség a tetőfokára hágott, miközben a zene ugyanúgy tombolt tovább, mint ahogy a bulizó fiatalok is.
- Gyere szívem, táncoljuk egyet - kereste a tekintetemet két testőröm mögött. - Nem bujkálhatsz örökké, Molly - szűrte meg nevemet a fogai között. Várta a reakciómat, miközben kezét lassan felém nyújtotta. Derek egy szempillantás alatt megragadta a csuklójánál és rámordult.
- Derek, ne - tettem vállára a tenyerem, majd egyenesen Kate szemébe néztem. - Elmegyek veled, de őket nem bánthatod.
- Áll az alku - vigyorgott kajánul.
-Molly - nyúlt szinte egyszerre utánam Derek és Ryan.
- Nem lesz baj - néztem mindkét védelmezőm szemébe.
Kate kézen fogva vezetett a táncparkettre. Dübörgött a zene.
- Hallasz, igaz, Molly? - Nagyon koncentrálnom kellett rá, hogy tisztán érthessem minden egyes szavát. Elmosolyodott, majd váratlanul magához húzott, megpörgetett, és újra a közelében voltam.
- Hol van Peter? Mit tettél vele? - ordítottam a fülébe. A zene hangos robajjal tódult tovább a táncparketten.
- A nagybátyád? Imádtam őt, ez tény - majd ajkait erősen a fülemhez tapasztotta. -, de tudod, nemigazán volt vele olyan vadító a szex... nem úgy mint Derekkel. - Ahogy kiejtette a nevét, ösztönösen ellöktem magamtól.
- Hogy mi van!? - ordítottam bőszülten, de legszívesebben tomboltam volna, és erről nem csak a közeli telihold tehetett.
- Úgy bizony - suttogta maga elé. Tudta, hogy a dühtől remegve, csak rá fókuszálok, így hallom minden egyes kiejtett szavát. - Pár éve még az enyém volt. Csakis az enyém.
Éreztem, ahogy tépőfogaim megnyúlnak. Már nem bírtam tovább. Meg akartam ölni! Nem érdekelt, mi lesz az ára. Szemeim vérvörösen izzottak.
- Gyere csak - vicsorgott Kate. Nem is tétováztam tovább. A neon fények villódzása és a dübörgő basszus is megtette a hatását. Felhevült testtel indultam meg Kate irányába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése