24. fejezet

 *Molly szemszöge*

Délután áthívtam Zoe-t, hogy segítsen a tanulásban, és felkészülni az utolsó vizsgáinkra. Hihetetlen milyen gyorsan elrepült ez az év. Végzősök lettünk! Ha minden jól megy, pénteken átvehetjük a bizonyítványainkat.

- Szóval – csukta be az irodalom könyvet Zoe. - Dr. Duncan Bishop – támaszkodott alkarra az ágyam tetején. - Druida?

- És nőgyógyász – tettem hozzá szemforgatva.

- Szerinted fent lehet Facebookon? - kapta elő a telefonját, és már pötyögte is be a keresőbe a nevét.

- Zoe… te most komolyan kutakodsz? Már megint? - nevettem fel.

- Most miért? - nézett rám kacsintva. - Ha tudnád, mennyi mindent meg lehet onnét tudni – majd hirtelen elhallgatott. - O-ó! Azt hiszem találtam valamit! Idenézz – tolta egyenesen a látókörömbe a telefonját, majdhogynem kinyomva vele a szememet. - Nem is rossz, ugye? Figyelj, ha nem engeded meg neki, hogy benned turkáljon, hozzám nyugodtan küldheted.

- Fujj, Zoe! - löktem nevetve oldalba.

- Na és mikor jön? Szívesen fogom a kezedet közben.

- Ha-ha, nagyon vicces valaki – toltam ki a nyelvemet, mire egyszerre kacagtunk fel. Hirtelen valaki kopogott a szobaajtómon. - Szabad!

- Hallom, jól megy a tanulás. - Derek lépett be az ajtón. Imádtam, amikor azt a fekete pólót viselte.

- Szia, Derek! - integetett kacéran Zoe az ágyunkból. - Remélem, nem a te helyedet foglaltam el – kacsintott felé minden szívbaj nélkül.

- Ami azt illeti... – löktem ismét oldalba barátosnémat nevetve.

- Kértek valamit inni? - udvariaskodott Derek, egy hamiskás mosollyal az arcán.

- Hmm, nem is tudom. Talán egy rozé jól esne. Kicsit felpörgetné a lefáradt agyamat – ásított egyet Zoe. Derek felvont szemöldökkel nézett felém.

- Én nem ihatok – mondtam mosolyogva, széttárt karokkal.

- A vérfarkasok nem tudnak berúgni. A gyors regeneráció az oka. Ezt tudtad, ugye? - Derek szája félmosolyra húzódott.

- Akkor sem kérek, köszönöm - suttogtam.

- Hát, jó – majd becsukta az ajtót, és ismét ketten maradtunk a szobában. Zoe izgett-mozgott mellettem. Egy percet sem bírt ki úgy, hogy ne szóljon valamit.

- Szóóval… mindig így néz rád? - Szája sejtelmes mosolyra húzódott, miközben egyenesen a szemembe nézett.

- Mi-miről beszélsz? - kezdtem kissé meglepődötten. Nem tudtam, mire akar kilyukadni.

- Mint aki elevenen fel akar falni. Szexuális értelemben, természetesen – vigyorgott rám. Kicsit belepirultam a kijelentésébe. Hogyhogy én nem vettem ezt észre? - Ugyan már, Molly! Mindketten átestünk a tűzkeresztségen. Hála Istennek! - vettet teátrálisan egy keresztet.

- Ha te mondod – vontam vállat.

- Semmi szaftos részlet? - nézett rám hatalmas kiskutya szemekkel.

- Nem Zoe, mert ez hálószoba titok – törtem le a szarvát egy másodperc alatt. Megint az a durcás arckifejezés ült ki az orcájára.

- Jó, akkor kezdjük az alapoknál – küldött felém egy csábos mosolyt. - Sok mindent be kell pótolnunk, drága barátosném. Mióta ismered? - Tért egyből a lényegre. Most, hogy megkérdezte, erősen elgondolkodtam rajta. Ha őszinte akarok lenni, fogalmam sincs. Valahogy mindig olyan érzésem volt, mintha ezer éve ismerném már.

- Öhm, pár… hónapja… talán… nem tudom – dadogtam összevissza.

- Molly! - ripakodott rám őszinte aggodalommal a hangjában.

- Tényleg nem tudom – ráztam meg a fejem. - Mielőtt Ryan vérfarkassá vált volna, már azelőtt találkoztam vele, de sosem gondoltam volna, hogy valaha meg fogom ismerni őt – majd Zoe felé fordultam törökülésben az ágyon. - Tudod, néha olyan, mintha mindig is ismertem volna.

- Ez azért van, mert szereted, és ez teljesen normális, de… - majd hirtelen elhallgatott. - Lassan 18 leszel, még előtted az egész élet. Fiatalok vagyunk Molly, és hiába érezzük most úgy, hogy örökké velük fogunk maradni… egyszer mi is leszünk 30, 40 évesek… teljesen más gondolkodással.

- Én nem akarom, hogy ez elmúljon – suttogtam szomorúan magam elé. Kicsit szíven ütött Zoe kijelentése. Sajnálatos módon azonban teljesen igazat kellett neki adnom. Még ő is fiatal, de nagyon jól gondolkodik. Mindig is imádtam az érett észjárásáért.

- Tudom – fogta meg a kezem. - Nem tudom ez az egész „szerelem” dolog a farkasoknál hogy működik, de örülök, hogy boldog vagy – majd magához ölelt. - Tehát, Derek… - mosolyodott el hamiskásan.

- Zoe, ugye tudod, hogy mindent hall? - mutattam az ajtó felé.

- Te hallod, hogy…? Itt van? - nézett rám csodálkozva. Bólintottam.

- Ezen felül, érzem az illatát.

- Az illatát? Mármint a parfümjét?

- Nem, ez teljesen más – csillant meg a vérvörös szín a szemem íriszén.

- Azt hiszem, már értem – kacsintott.

- Nyugodtan bejöhetsz! – kiáltottam ki Dereknek.

- Nem akartam hallgatózni – emelte fel mindkét kezét. Az egyikben egy üveg rozé volt, a másikban pedig három üvegpohár.

- Ja, persze – reagáltam kajánul mosolyogva.

- Rendben van, hölgyeim – rakta a dohányzó asztalra az italt. - Kinek, mennyit tölthetek? - kérdezte, miközben felbontotta az üveg bort.

- Figyu, Derek – szólalt meg Zoe. Jajj, ne! Kérlek, csak butaságot ne kérdezz! - Molly nagyon kíváncsivá tett…

- Mi a kérdés, Zoe? - villantotta meg neki is hófehér fogait az én farkasom.

- Hány kockád van? - csattant fel vigyorogva barátnőm. Tenyeremmel a homlokomra csaptam. Istenem, Zoe! Jobbat nem is kérdezhettél volna. Derek látszólag jól szórakozott a reakciómon.

- Ez csakis Mollyn múlik – vonta fel mosolyogva a szemöldökét.

- Most mi az? - kérdeztem az alsó ajkamba harapva.

- Hány kockám van? - szögezte nekem a kérdést Derek.

- Molly! Derek! - kiáltott az étkezőből Emily. Drága "nem nagymamám"! Nevedet egyszer imába foglalom, az biztos. - Megérkezett a doktor. - Derekkel egymásra néztünk. Zoe már pattant is ki az ágyból.

- Most hova szaladsz? - kérdeztem kacagva. Derek is csak pislogott Zoe reakciója láttán.

- Viccelsz? Facebook fotók alapján tuti a pasi. Engem meggyőzött – felkapta a cipőjét, majd izgatottan kirohant a szobából. Derek felé fordultam, mire egy halk, aggódó sóhaj hagyta el a számat.

- Minden rendben lesz – ült le mellém az ágyra, lágyan az ölébe húzott és egy meleg csókot nyomott a fejem búbjára.

***

 - Biztos te vagy Molly - igazította meg mandzsettagombját a magas férfi. Még be sem csuktam az ajtót magunk mögött, már sietett is elém. Udvariasságból a kezét nyújtotta. Első benyomásra öltözéke kellemes eleganciát sugárzott. Nem volt az a tipikus kórházi orvos. Mégis valahogy teljesen átlagosnak tűnt annak ellenére, hogy tudtam: Druida. Szemem sarkából Dereket figyeltem. Vajon észrevette, hogy emberi énem megpróbálja feldolgozni, hogy egy valóságos gyógyító jött el hozzám? - Dr. Duncan Bischop.

- Molly Jefferson - mutatkoztam be én is mosolyogva.

- Jefferson? - vonta fel a szemöldökét érdeklődve.

- Az édesanyja vadász volt - válaszolt Emily kellemes hangján.

- Értem - hümmögte, majd zsebre tett kézzel lassan körbejárt, és alaposan végigmért. Dereknek nagyon nem volt ínyére ez a megmozdulása. Nemtetszését kifejezve rámorrant. - Nyugalom, ifjú titán. A betegeimmel sosem ápolok közelebbi viszonyt. - Miután befejezte a körútját, ismét szembefordult velem. - Melyik fajt képviseled? - vágott tudományos arckifejezést.

- Öhm... vérfarkas? - majd mielőtt még reagálni tudtam volna, egy apró, lila virágokból álló növényt nyomott az arcomba. Bődületesen égetett. Derek minden gondolkodás nélkül az orvosnak ugrott volna, ha Richard nem ragadja meg a vállainál fogva. Lassan már elviselhetetlen volt a fájdalom. Nem engedhetem, hogy tovább bántson. Egyáltalán miért teszi ezt!? Az egyre égetőbb kín hatására arcom átalakult, karmaim is kibújtak a helyükről. Látva reakciómat a virágra, hümmögve a földre dobta.

- Tényleg az vagy - állapította meg hanyagul.

- Nem mondja!? - váltottam emberibb kinézetre, de a düh a fájdalom miatt még mindig ott tombolt bennem.

- Mehetünk? - mutatott a szoba felé. Derek védelmezően a derekamra rakta a kezét. - A-a - intett a doktor. - Csak én és a páciens.

 - Nem engedem, hogy kettesben maradjon vele - sziszegte a fiatalabb Hale, hangjában némi féltékenységgel. Valóban féltékeny lenne? Gondolatban elmosolyodtam.

- Szeretném, ha jöhetne - szólaltam meg, bízva az orvos engedékenységében.

- Jó, legyen – bólintott megadóan. –, de nem szólhat bele a dolgomba. - Derek is bólintott, de nem volt nyugodt. Hallottam a szívverését. - Addig menjetek be. Mindjárt hozom a táskámat.

Negyed órába sem telt, és már hozta is az orvosi eszközeit. Zakóját előttünk vette le, majd egy fehér köpenyt öltött magára, és gumikesztyűt húzott. Megszeppenve ültem az ágy szélén, lábam folyamatosan remegett az idegességtől. Derek nyugtatásképpen a combomra fektette a tenyerét.  Nyugalmat sugárzó szemeibe néztem. Most valahogy zöldebbnek tűntek az átlagosnál. Látta rajtam, hogy félek. Nem is! Inkább rettegek. Voltam már nőgyógyászati vizsgálaton, de nem hiszem, hogy ez hasonlóan fog működni. Valahogy volt egy megérzésem…


- Szóval, Molly – kezdte mosolyogva Dr. Bishop, majd egy kisebb ultrahang készüléket tolt oda az ágy mellé, de valahogy a vége nem olyan volt, mint az általunk megszokott hagyományosnak. - Kérlek, vedd le az alsóneműdet. Végzünk egy hüvelyi ultrahangot – kapcsolta be a készüléket.

- Hüvelyit?!- kerekedett ki a szemem a szó hallatán.

- Igen. A terhesség korai szakaszában általában én ajánlani szoktam. Így könnyen megállapítható a magzat kora, valamint ezzel ellenőrizni is tudjuk, hogy nincs e szó méhen kívüli terhességről. - Hangja mindvégig kellemes volt. Nyugtatóan hatott az elmémre.

- O-okés – dadogtam. Szégyenlősen levetkőztem, majd kérdőn az orvosra néztem. - Feküdjek az ágyra?

- Sajnos a vizsgálóágyat nem tudtam magammal hozni, de így is megoldjuk – válaszolt mosolyogva, majd egy négyzet alakú kis tasakot vett elő. Az egy óvszer? Szemeim még nagyobbra kerekedtek. Derek minden kérdés nélkül felugrott mellőlem, de nem ragadta torkon az orvost. Még.


- Mi ez az egész? - morogta gyermekem apja.

- Leülni! Vissza! – emelte fel a hangját Duncan. Mélybarna szemei parancsolóan villogtak Derekre. - Örülnék, ha betartanád, amit ígértél. Ez egy óvszer, igen. És a vizsgálófej beborítására használjuk, nem pedig arra – taglalta nekünk szemforgatva. - Tehát, Molly – sóhajtva közelebb hajolt hozzám. - A térdeidet kérlek húzd fel. Most egy speciális zselével fogom bekenni a vizsgálófejet, rendben?

- Mennyire lesz kellemetlen? - kérdeztem az alsó ajkamba harapva.

- Derek után? - viccelődött hamiskás mosollyal az arcán. A fiatalabbik Hale felhorkantott. - Kicsit hideg lesz, semmi több. Nem kell félned, csak lazulj el, kérlek.

- Rendben van – fújtam ki lassan a levegőt nyugtatásképpen. Menni fog ez.

Derek végig mellettem ült az ágyon, és a kezemet fogta miközben én - finoman szólva - eléggé kiszolgáltatottnak éreztem magam a doki kezei között. Amikor behelyezte a vizsgálófejet, valóban hideget éreztem, esetleg még egy kis nyomást, de nem volt elviselhetetlen. A vizsgálat nem tartott tovább 15-20 percnél. Dr. Bishop folyamatosan beszélt hozzám, és mindent megpróbált elmagyarázni, amit a monitoron látott közben.


- Minden rendben van, szerencsére – mosolygott rám, miközben a vizsgálófejet fertőtlenítette. - A látottak alapján, ha emberi korra szeretnénk leszűkíteni az időt, körülbelül a második hónapban járhatsz.


- Az lehetetlen – kapkodtam a fejem ide-oda. - Kicsivel több, mint 2 hete lett pozitív a teszt. - A doktor felnevetett. Értetlenkedve meredtem rá. Most vagy én vagyok ennyire zavarodott, vagy már valóban eltelt ennyi idő?


- Molly, nem ember gyermek az, ami benned növekszik. Ezzel ugye tisztában vagy? - Bólintottam. - Két tiszta vérű vérfarkas esetében elég nehéz lenne mást kihozni belőle.


- Mennyi időm van még? - Hangom elhalt a kérdés végére. Rettegtem! Borzasztóan féltem ettől az egésztől.

- Ha a 6 hónapos kihordást nézzük… – kezdett bele Duncan, de szavába vágtam.


- 6 hónap!? Hiszen az mindjárt itt van. – Próbáltam mély, nyugtató levegőket venni. Dereknek majdhogynem eltörtem az ujjait, annyira szorítottam a kezét. A doktor egyfolytában csak mosolygott a tudatlanságomon.

- Molly, idefigyelj. A magzat gyorsan növekszik, pláne az első 3 hónapban. Hidd el, sok ilyen babát a világra segítettem már. Nem lesz baj, nyugodj meg. Akkor lenne komplikált, ha nem vérfarkas lennél, hanem ember.


- Miért? Akkor mi történne? - hadartam.


- Valószínűleg belehalnál a szülésbe.


- Szuper! - csattantam fel. - Akkor most érezzem magam kivételesnek?


- Ahogy szeretnéd, kis farkas – mutatóujjával játékosan megpöccintette az orrom hegyét, majd Derek felé fordult, de szavait mindkettőnknek szánta. - Ha bármi komplikáció, vagy kérdés lenne, szóljatok Emilynek, és jövök.


- Köszönjük – fogott kezet a doktorral Derek.

- Igazán nincs mit – viszonozta a kézfogást, majd lassan összepakolt, és magunkra hagyott.

 Derek szótlanul magához ölelt. Azt hiszem, most értettük meg még csak igazán, hogy valóban gyermekünk lesz. Valahol, a szíve mélyén minden lány vágyik rá, hogy egyszer majd családja legyen, de ezt én még túl korainak éreztem. Nem készültem fel rá, de ha valóban létezik egy felsőbb erő, ami nekünk szánta ezt a csöppséget, akkor engednünk kell, hogy az álmunk valóra váljon. Bármit is szánjon nekünk a jövő...