15. fejezet

 Az iskolai tavaszi szünetnek a mai nappal hivatalosan is vége szakadt. A napok lassan hetekké tobzódtak, olyan gyorsan elszaladt ez az időszak, amíg Derekékkel együtt laktam. Rengeteg dolgot tanultam tőlük, főleg Laura-tól, akitől már az elején rettegtem, mint utólag kiderült, teljesen feleslegesen. Nekik köszönhettem, hogy egy igazi falka tagja lehettem, és ami még több: egy igazi családé.

Vasárnap volt, késő délután. Madárcsicsergéstől volt hangos az erdő. Irodalom könyvemmel az ölembe lekuporodtam egy fa tövében. Nagyot sóhajtottam, majd felnéztem a lomkorona felszínén meg-megtörő napfényre. Hunyorogva egy apró mókusra lettem figyelmes, aki egyik ágról a másikra ugrálva tartott szórakoztató előadást nekem. Elmosolyodtam, majd hirtelen halk neszezés ütötte meg a fülem. Vérfarkas énemet felélesztve a szomszéd fa törzsére meredtem. Valaki lassan végighúzta rajta a karmait. Nagyot nyeltem. Az illetőt nem láttam, csak a karmai végét. Egy falkával együtt élve annyit megtanultam már, hogy sosem vagy egyedül. Mélyet szimatoltam a levegőbe. Ismerős illatot éreztem, de nem vérfarkas volt az. Majd megpillantottam Őt. Nyílpuskáját vállára fektetve lassan leguggolt, és a nyomaimat kezdte el tanulmányozni.

Mi a fenét keres itt Kate egy nyílpuskával?

Őszintén megvallva, így, hogy Alfa vér csordogált az ereimben, nem nagy bátorságom volt előpattanni a semmiből. Fogadni mertem volna rá, hogy nem egy bambi volt a célpontja. Megérzésem beigazolódni látszott, amikor valaki a fa törzse mögül számra tapasztotta a tenyerét és csendre intett. Derek volt az. Lassan maga mellé húzott az avaron, de ahogy megpróbáltam lábra állni, egy vastagabb ágra léptem rá, ami hatalmas reccsenéssel törött ketté alattam. Kate egyből felénk kapta a fejét.

- Futás! - ragadta meg kezemet Derek. A könyv kicsúszott a kezemből, de nem fordultam vissza érte, már túl késő volt. Másodpercek múlva egy nyíl süvített el fülem közelében, ami a mellettem lévő fába fúródott. Alig tudtunk elmenekülni előle, de most az egyszer gyorsabbak voltunk, szerencsénkre.

***

Mellkasomhoz kapkodva ültem le a vadászház korhadt falépcsőjére.

- Jól vagy? - tette vállamra kezét Derek.

- Mégis… mégis mi a fene volt ez? A bácsikám nője meg akart ölni minket – hüledeztem. - Talán egy szarvasnak nézek én ki!? - tettem fel a költői kérdést.

- Nem, de tökéletesen célzott.

- Te most ugratsz engem Derek? Kate…

- Argent – jelent meg a bejáratnál Laura összeszűkült szemmel. - Egy ősi vadászcsalád sarja.

- Ó, ez fantasztikus, de még mindig nincsenek agancsaim – hadonásztam a fejem felett.

- Pontosan az vagy, amire ő vadászik – fújta ki dühösen a levegőt Derek nővére.

- Tessék!? - hangom egy oktávval feljebb ugrott.

- Kate Argent egy vérfarkas vadász, és alighanem azért tért vissza, hogy megszabaduljon a falkánktól.

- De… - kezdtem magyarázatot keresve. - De ő sosem bántana, hisz….a bácsikámmal van együtt.

- A bácsikáddal, aki hónapokkal ezelőtt már azért felkereste, hogy téged elpusztítson – ejtette ki lassan Derek az igazságot, mire nővére is egyetértően rábólintott.

- Hogy micsoda? - szemeim könnybe lábadtak.

- Ott voltam Molly, elhiheted – folytatta Derek. - Petert kerestem, amikor megpillantottam őt, a házatokban. Peter félt, hogy ha eluralkodik rajtad édesapád hagyatéka, nem tud majd megmenteni. Ezért inkább segítséget kért, minthogy rajtad segítsen, pedig megígérte édesanyádnak, hogy vigyázni fog rád.

- Ezt nem akarom elhinni. - Szinte már annyira könnyes volt a szemem, hogy alig láttam rendesen, majd fogtam magam és felrohantam a szobámba.

***

* Derek szemszöge*

Már a lépcsőn felfelé menet hallottam, ahogy zokog a szobájába, de valami más is megütötte a fülem: vérszomjas tombolás által eltorzult hanghatások, csattanások. Félve nyitottam ki az ajtaját. És milyen jól is tettem. Ha nem húzom el a fejem, a történelem könyv épp az arcomba landolt volna. Molly - nemtetszését kimutatva - felém ordított szikrázó szemeivel és csattogó agyaraival.

- Kifelé!

- Molly – léptem egyet közelebb hozzá felemelt kezekkel. - Sajnálom, hogy így kellett megtudnod – majd még egy lépés, végül meg sem álltam egészen addig, amíg le nem nyugodott annyira, hogy átölelhessem. A fájdalomtól remegett, miközben levegő után kapkodva ugyanúgy zokogott tovább.

- Derek, én utálom a titkokat – nézett fel rám könnyben úszó szemekkel. - Ezek szerint az egész életem csak egy hazugság volt?

- Nem, nem volt minden az. - Egy pillanatra abbahagyta a sírást, és teljes figyelemmel rám összpontosított.

- Mire gondolsz? - suttogta, mire megfogtam a kezét és az ágyához vezettem. Leültünk.

- Szeretnék neked adni valamit – majd a farzsebembe nyúltam és egy antik dobozkát vettem elő belőle, amin egy halovány félhold volt, arany díszítéssel.

- Derek Hale, ugye most nem a kezemet akarod megkérni? - nevetett fel harsányan. Végre már nem volt annyira összetörve, mint percekkel ezelőtt.

- Valami olyasmi – ejtettem ki lassan a számon, mire furcsa érzés kerített hatalmába, mintha zavarban lennék. Az lehetetlen! - Tudom, hogy túl gyors… de egy farkas megérzi, ha megtalálja a párját, és nem csak a farkas, hanem én is… az emberi énem. Elhiheted, az én gyerekkorom sem volt varázslatos.

- Még sosem meséltél a családodról – suttogta együtt érzően.

- Egyszer majd… - hajtottam le a fejem. - De most szeretném, ha ezt elfogadnád tőlem. Ez amolyan családi ereklye – nyújtottam át neki a kis dobozkát. Ahogy lassan megpillantotta a doboz tartalmát, újra könnyezni kezdett.

- Derek, ez gyönyörű. Mit jelképez? - kérdezte érdeklődve.

- Nálunk kissé fordítva volt a tradíció, mint más családoknál – mosolyogtam el magam. - Az ősi vérfarkas vér, ami a családunk férfitagjaiban is csörgedezik, nem sokban tesz minket különlegesebbé női társainknál. Ez a medál – mutattam a kezében lógó arany nyaklánc díszére, ami szintén egy félholdat formált. - előttük tiszteleg. A nők előtt, akiket szeretünk, és akik életet adnak gyermekeinknek. A női befolyást és a fontosságukat szimbolizálja.

- O-Okés – fojtotta belém a szót Molly, - Derek, ezt nem fogadhatom el. Én még be sem töltöttem a 18-at – majd felnevetett. Megérezve a beszélgetés kellemetlenségét, én is elmosolyodtam.

- Ne haragudj. – Nagyon kényelmetlenül éreztem magam. - Nem kell, hogy …

- Nem, meg se próbáld – húzott a pólómnál fogva magához. - Azt akarom, hogy ez a kapocs, ami köztünk van, sose érjen véget – majd mulatságosabb hangnemre váltott. - Talán egyszer majd kis farkasokat is potyogtatok neked – kacarászott önfeledten.

- Fontos vagy nekem – majd homlokához nyomtam az enyémet és haját félrehúzva, felcsatoltam a nyakláncot.

***

1 hónap múlva

*Molly szemszöge*

A tavaszi szünet leteltével elköltöztem falka családomtól. Derek rengetegszer kimutatta felém, mennyire nem támogatja az ötletet. Főleg azóta, amióta Kate majdhogynem rám lőtt egy nyílpuskával az erdőben. Szerencsére már eltelt egy kis idő és semmi sem történt. Mintha mindenki felszívódott volna. Peter azóta sem került elő. Semmi üzenetet nem hagyott maga után. Adam rendes volt a maga módján. Gondoskodott rólam és sokszor csináltunk közös programokat, hogy ne érezzem magamat annyira elcseszett fiatalnak a legjobb barátnőm nélkül. Zoe…. Mit is mondhatnék? Felhagytam azzal, hogy magántanuló legyek, így rendes diákként keltem minden reggel és ültem be minden tanórára. Nagyon nehezemre esett eleinte, hogy Zoe minden nap levegőnek néz és nem szól hozzám. Nem is hibáztattam emiatt, de az, hogy még meg sem engedte magyarázni a dolgokat, nagyon bántott. Igyekeztem odafigyelni a jegyeimre, de ami ez alatt a pár hónap alatt történt, szinte majdhogynem lehetetlenné tette, hogy minden úgy menjen mint a karikacsapás.

Sokszor gondoltam Derekre. Túl sokszor. Amikor csak megéreztem a hiányát, folyton azt a hülye medált szorongattam, ami a nyakamban lógott. Mintha az bármit is segíthetne rajtam. Körülbelül a nap minden percében azt babráltam ujjaimmal. Az egy hónap alatt talán ha egyszer találkoztunk. Elfogadta, hogy rendes életet szeretnék élni. Ezt az egészet nem én választottam. Az apám miatt lettem az, ami.

***

Egy pénteki nap volt. Utolsó hetében jártunk már a májusnak és közel volt a telihold. Este bulit tartottak a Cave-ben, ahol Ryanék bandája szokott zenélni. Minden végzős meghívást kapott, köztük én is. A diszkós est vendége egy ismert DJ volt, aki tipikusan a mi korosztályunk zenéivel szórakoztatta a közönséget. Adam – az állítólagos unokatestvérem – semmiképp sem szerette volna kihagyni ezt a lehetőséget. Hosszú könyörgés után beadtam a derekam. Semmi kedvem nem volt menni. Tudtam, hogy ott lesz mindenki, akit ismerek, és aki viszontismer engem is. Zoe, Ryan, Tyler…

Ryan… hát igen. Nem beszélünk. Még csak nem is köszön. Szintén. Úgy tűnik, hogy ő és Zoe jól kijönnek egymással. Talán már össze is jöttek. Fájt, hogy a legjobb barátnőm szerelmi életét sem tudjuk közösen megbeszélni. És ez is amiatt a hülye örökség miatt van. Az volt a legnagyobb baj, hogy amióta visszatértem a suliba és normális diákként próbáltam új életet élni, rájöttem, hogy hiányoznak. A barátaim… akik már elmentek… és akik még itt maradtak. Szörnyen éreztem magam emiatt. Minden áldott nap.

- Gyere Molly – ugrált körülöttem Adam a tomboló zene ütemére. Ááá, igen, Adam. Őt azért hívták meg, mert tényleg karbantartóként dolgozik a sulinkban, és ami azt illeti, elég jól végzi a dolgát. Habár amióta ő van, azóta valamiért megnőtt az elromlott szekrényzárak száma, főleg a lányok körében. Elmosolyogtam magam. - Na, gyere már – vigyorgott a képembe. - Tudom, hogy te is akarod – mutogatott felém, és úgy rázta magát, hogy már én éreztem kínosan magam tőle. - Táncoljunk!

- Jól van, megyek. Csak ne csináld ezt a csípőmozgást még egyszer – nevettem el magam hülye grimaszt vágva.

Karomat megragadva, berántott a legnagyobb tömeg közepébe. Táncoltunk. Próbáltam megfeledkezni mindenről, ami körülöttem zajlik. Normális tini akartam lenni? Hát itt van. Önfeledten mozogtunk a zene ütemére, majd az egyik srác hirtelen megjelent mellettünk, és neonos festékkel kente össze az arcunkat. Felnevettem.

- Mondd, hogy nem rózsaszínt kaptam én is. - Kacagva bólogattam, hogy márpedig de.

- Szerintem bejössz neki – bólintottam a pultnál támaszkodó srác felé, aki az előbb kipingált minket.

- Ugyan már – fújta fel magát Adam viccesen. - Nem is az esetem.

- Iszunk valamit? - karoltam unokatestvérembe.

- Egy koktél?

- Jöhet – mosolyogtam rá, majd az emberekkel telített bárpulthoz mentünk.

- Kettő „Sex on the beach” rendel – nézett félig rám, félig a pultos srácra Adam. - Á, sziasztok! - Az intése felé kaptam a tekintetem. Zoe és Ryan jelent meg közvetlenül mellettünk. Szuper! - Isztok valamit? - udvariaskodott.

- Nem, kösz – vágott vissza Ryan. Én már meg sem próbáltam kontaktusba elegyedni velük, de aztán jött egy fordulat, amire még én sem számítottam. Egy pillanat volt az egész. Egy erős kéz rántását éreztem meg a felkaromon.

- Azonnal el kell tűnnötök innen. Itt van Kate! - utasított Derek szigorú szemekkel. Annyi kérdésem lett volna hozzá, mint például, hogy hol volt eddig? Miért nem keresett?

- Az a Kate? - mosolygott Zoe. - Oh, igen. Én hívtam ide. Nemrég ért a városba. Gondoltam, jól jönne neki egy kis buli velünk – mutatott magára, majd Ryanre. A banda frontembere köpni-nyelni nem tudott. Hallott Kate Argentről. Tyler elmesélte neki, mi történt velünk az erdőben.

Aggódó tekintettel rám nézett, majd maga elé suttogott, amit csak én hallottam meg:

- Annyira sajnálom. Esküszöm, nem tudtam róla.

- Tudom – suttogtam magam elé én is, majd egymásra mosolyogtunk. Derek alighanem észrevette a köztünk lévő összhangot, mert felhorkantott.

- Nyugi – folytatta a halk beszédet Ryan, hogy csak mi halljuk meg. - Ő már a tiéd, de az én Alfám, és bármit meg fogok tenni érte, amit csak kér. - Derek bólintott. Ez ellen nem tiltakozott. Tudta, hogy ha a beharapott Béta is úgy akarja, erős kötelék tud kialakulni az Alfája és közte.

- Talán megzavartam valamit? - jelent meg mögöttünk Kate, önelégült mosollyal az arcán.

- Szia! - ugrott nyakába Zoe. - Örülök, hogy eljöttél.

- Na, mi az fiatalok? - nézett végig rajtunk fölényesen, mint aki az imént cserkészte be a zsákmányát.

Derek és Ryan ösztönösen elém álltak, mintha védeni akarnának tőle. Kate erre felhorkantott. Zoe ide-oda kapkodta fejét a két véglet között. Szegénynek fogalma sem volt, mi folyik itt.

Adam felmordult mögöttünk. A feszültség a tetőfokára hágott, miközben a zene ugyanúgy tombolt tovább, mint ahogy a bulizó fiatalok is.

- Gyere szívem, táncoljuk egyet - kereste a tekintetemet két testőröm mögött. - Nem bujkálhatsz örökké, Molly - szűrte meg nevemet a fogai között. Várta a reakciómat, miközben kezét lassan felém nyújtotta. Derek egy szempillantás alatt megragadta a csuklójánál és rámordult.

- Derek, ne - tettem vállára a tenyerem, majd egyenesen Kate szemébe néztem. - Elmegyek veled, de őket nem bánthatod.

- Áll az alku - vigyorgott kajánul.

-Molly - nyúlt szinte egyszerre utánam Derek és Ryan.

- Nem lesz baj - néztem mindkét védelmezőm szemébe.

Kate kézen fogva vezetett a táncparkettre. Dübörgött a zene.

- Hallasz, igaz, Molly? - Nagyon koncentrálnom kellett rá, hogy tisztán érthessem minden egyes szavát. Elmosolyodott, majd váratlanul magához húzott, megpörgetett, és újra a közelében voltam.

- Hol van Peter? Mit tettél vele? - ordítottam a fülébe. A zene hangos robajjal tódult tovább a táncparketten.

- A nagybátyád? Imádtam őt, ez tény - majd ajkait erősen a fülemhez tapasztotta. -, de tudod, nemigazán volt vele olyan vadító a szex... nem úgy mint Derekkel. - Ahogy kiejtette a nevét, ösztönösen ellöktem magamtól.

- Hogy mi van!? - ordítottam bőszülten, de legszívesebben tomboltam volna, és erről nem csak a közeli telihold tehetett.

- Úgy bizony - suttogta maga elé. Tudta, hogy a dühtől remegve, csak rá fókuszálok, így hallom minden egyes kiejtett szavát. - Pár éve még az enyém volt. Csakis az enyém.

Éreztem, ahogy tépőfogaim megnyúlnak. Már nem bírtam tovább. Meg akartam ölni! Nem érdekelt, mi lesz az ára. Szemeim vérvörösen izzottak.

- Gyere csak - vicsorgott Kate. Nem is tétováztam tovább. A neon fények villódzása és a dübörgő basszus is megtette a hatását. Felhevült testtel indultam meg Kate irányába.

14. fejezet (18+)

*Molly szemszöge* 

Mondanom sem kell, az alvás ma sem volt az erősségem. Egyfolytában Derek vadító csókja járt a fejemben. Éreztem, ahogy a pulzusom felugrik. Az alsó ajkamba haraptam. Mégis mi a fenét kezdjek most magammal? Teljesen tanácstalan vagyok. Szenvedtem. Rendesen. És túl feltűnően.

Jobb tenyeremmel lassan végigsimítottam selyem hálóingem hosszán, egészen a combomig. Képzeletben Derek forró érintésén járt az eszem. Te jó isten, Molly! Mi a fenét csinálsz?

Mintha nem is önmagam lennék. Egy elégtelen grimasz kíséretében lerúgtam magamról a takarót, és levánszorogtam a konyhába. Kinyitottam a rozoga hűtőszekrényt. Hát… nem sok mindennel volt tele, de egy jól behűtött sör most jól esne – vontam vállat, majd felpattintottam egyet. Ahogy az első hideg korty leért a torkomon, neszezésre lettem figyelmes.

- Te sem tudsz aludni? - villantotta meg kék szemeit a sötétben Derek. Hát persze, miért is ne? Most pont ő hiányzik még ide. Visszakozva csuktam be a hűtő ajtaját. - Te alkoholt iszol? - kérdezte megdöbbenve.

- Hidd el, ha annyi minden járna a fejedben, mint nekem, te sem vizet innál – jelentettem ki szemforgatva.

- Honnan tudod, hogy nem jár? - vonta fel a szemöldökét, majd elindult felém. Csak egy melegítőnadrágot viselt. Majdnem félrenyeltem az újabb kortyot, amikor megpillantottam kidolgozott felsőtestét. Ugye ez csak egy rossz vicc? Véletlenül sem lehetne egyszerűbb?

- Ööö, Derek, nekem most, azt hiszem… mennem kéne – mutattam a lépcső felé, sörrel a számban.

Derek nem tágított. A konyhapultra támaszkodott - két karjával közrefogva -, miközben én hátradőlve próbáltam kitérni előle.

- Mi volt a baj vacsora előtt? - kérdezte aggódva.

- Semmi – vágtam rá hirtelen, de nem néztem a szemébe. A tornácon pislákoló villanykörtét figyeltem.

- Túlságosan hamar…? - mondatát nem fejezte be. Annyira kellemetlen ez. Jézusom! Az igaz, hogy elmúltam már 17, és az intimitás sem volt ismeretlen a számomra, de… de eddig senkivel sem voltam még. Úgy.

- Én… én még szűz vagyok. – Tessék, kimondtam! A csend megszilárdult körülöttük. Ez ciki! Nagyon ciki! Megint lángol az arcom. Istenem… Még most sem bírtam a szemébe nézni, pedig alig fél méter választott csak el egymástól.

Percekig csak hallgattunk, ami leginkább már egy órának tűnt a részemről. Már kezdett elég kínossá válni a szituáció, így fogtam magam, és átbújtam Derek kitámasztott karja alatt. Szinte szaladtam a lépcső felé, vissza se fordultam. Ennél kínosabb beszélgetésben még sosem volt részem. Soha!

Gyorsan felértem a szobámba. Végre egy hely, ahol csak magam lehetek, a saját bonyodalmamba beletemetkezve. Kinyitottam az ablakot, hogy friss levegőt szívjak. A pulzusom kezdett rendeződni, gondolataim pedig lenyugodni. Végre, újra a régi vagyok. Alvás helyett úgy döntöttem, hogy inkább magamra öltöm az edző ruhám, és kimegyek kiengedni a gőzt. Hosszú, szőke hajamat lófarokba kötöttem, és - minél halkabban - leszaladtam a lépcsőn. Azonban Derek elállta az utamat. Na ne már! Megint!?

- Hová indulsz?

- Kicsit kiszellőztetem a fejem, és különben is, jól esik egy kis edzés – vontam vállat, majd felemelt fejjel elsétáltam mellette. Nem nyúlt utánam, nem is szólt. Lehet ezzel elrontottam az egészet.

***

Nem is olyan rossz ez az éjszakai testmozgás. Pár szalmazsákot jól elgyepáltam, pár hordót összehorpasztottam. Á, semmi különös, csak a frusztráció beszél belőlem, tettekben megnyilvánulva. Az éjszakai szellő meglibbentette a copfomat.

- Csatlakozhatok? - szólalt meg a hátam mögül Derek. Szerencsére már rendes ruhában.

- Miért is ne? – vontam meg a vállamat.

- Látom azért nem kímélted az ellenséget – nevetett fel a szalmazsákok láttán.

- Nem ezt tanítottad nekünk? Azt, hogyan éljük túl – válaszoltam érzéketlenül.

- Hát akkor? - mutatott maga felé. - Gyere – villantotta meg fogait.

Egy meredek ugrással a nyakában landoltam, majd azzal a mozdulattal, combjaimat megfeszítve a földre terítettem. Derek bukfencezett egyet a földön, végül harci állást vett fel. Szemei izzottak. Pár másodperc múlva már én hevertem a földön, hanyatt vágva. Majd' leszakadt a derekam, annyira fájt. Alighanem egy szikladarab morzsolódott szét alattam a becsapódás erősségétől. Felszisszentem, de nem mutattam ki fájdalmamat. Négykézlábra ereszkedtem. Éreztem, ahogy a repedt csontjaim gyógyulni kezdenek.

Támadásra készen elordítottam magam, majd karmaimat kiélezve, egy felületes sérülést sikerült ejtenem Derek combján, amitől térdre rogyott. Mellé léptem, majd könnyűszerrel mellkason rúgtam, és edzőcipőm talpát mellkasába nyomtam. Levegő után kapkodva megadta magát. Fölényesen horkantottam egyet, és elengedtem, majd hirtelen arra lettem figyelmes, hogy fordul a kocka.

Alkaromnál fogva a földre rántott, és ugyanazt a testhelyzetet vettük fel, mint a délutáni edzésen.

- Addig nem veheted figyelmen kívül az ellenséget, amíg teljesen nem hatástalanítottad – sziszegte. - Megértetted? - emelte feljebb a hangát. Ez egy teljesen más Derek volt, mint aki a konyhában megpróbált szóval tartani. Biztos, hogy én vagyok az Alfa? Inkább neki kellene annak lennie. Olyan tekintélyt sugárzó… és egyben… A hormonjaim ismét az egekben voltak.

Mélyen egymás szemébe néztünk. Újra felizzott a vágy kettőnk között. Huh, de még mennyire!

Derek erős karjaival az ölébe kapott, és elindult velem a hátsó bejárat felé. Lábaim körbefonták a csípőjét, miközben vadul faltuk egymást. Állati ösztöneink is eluralkodtak rajtunk. Szobám ajtaját kivágva az ágyamra dobott, olyan erővel, hogy majdhogynem visszapattantam róla.

- Ne aggódj, vigyázok rád – suttogta, majd közelebb lépett hozzám. Én, mint egy kis nyuszi, megszeppenve ültem az ágyam közepén, várva a ragadozó érkezésére.

- Nem félek – válaszoltam elhalt hangon.

Derek szemben velem felmászott az ágyamra, majd arcomat két tenyere közé fogta, és újra megcsókolt. Lehunytam a szemem, így még érzékibb volt a hatás. Éreztem, ahogy alhasamba tódul a vér, bizsergető érzést keltve. Hát megtörténik – vettem egy mély levegőt. - De legalább vele akarom is. Mindennél jobban.

Lassan lehúzta felsőm cipzárját, ami alatt csak egy sportmelltartó volt. Tenyereit végigsimítva vállaimon, melegítőm minden ellenállás nélkül lekerült rólam. Kulcscsontomat kezdte el csókolgatni, majd egyre lejjebb vette az irányt. Hirtelen a melltartómhoz kaptam a kezem. Derek azonban óvatosan lehámozta őket a felsőtestemről és a szemembe nézett.

- Gyönyörű vagy. Nincs okod rejtegetni. - Oké! Vettem az adást. Nem ellenkeztem tovább, végtére is kettőnk közül ő az egyetlen, aki tudja, mit kell csinálni. Bólintottam, majd alsó ajkamba haraptam.

Lágyan az ágyra döntött, majd felém magasodott, és felsőjét lekapva újabb csókokkal halmozott el. Nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá. Tenyereimet izmos hátára tapasztottam, közelebb húzva magamhoz. Lábaimat ismételten csípője köré fontam. Lassú, hullázó mozgásba kezdtünk, miközben ajkunk egy pillanatra sem hagyta el egymást. Nadrágunktól még nem váltunk meg, de a vékony anyagon keresztül még így is éreztem elégedett férfiasságának nyomását a szeméremdombomon. Halkan felnyögtem, mire Derek abbahagyta ajkaim érintését. Lassan lehámozta rólam a fekete cicanadrágomat, majd a szoba sarkába hajította. Az ágyon lejjebb csusszanva combjaimat kezdte el csókokkal halmozni, miközben mutatóujját a bugyim felületén húzkodta fel-alá. Önelégült nyögés hagyta el a számat. 

Derek tudta, mennyire izgalmi állapotba kerültem. Természetesen ezt is kiszagolta, habár az alattam lévő ágynemű nedvességéből ítélve ezt nem volt nehéz megállapítania. De a játék itt még nem ért véget. Minél tovább húzta, annál jobban vágytam rá, hogy a magáévá tegyen. Ujjaival félrehúzta az alsóneműmet és forró csókot lehelt legféltettebb kincsemre. Borostás arca súrolta a combjaimat, ahogy egyre beljebb és beljebb vetette magát nyelvével intim testrészem felfedezésébe. Gerincem ívbe feszült, csípőmet megemelve még intenzívebb volt az érzés.

Kék szemű farkasom ismét feljebb csusszant. Egy csók a köldökömre, egy a hasamra, majd kezeivel ügyeskedve, sportmelltartómtól is gyorsan megszabadított. Fedetlen melleimet kezdte el tapintatosan masszírozni, közben nyelvét a számba helyezte. Egyből megéreztem sós ízemet rajta.

- Készen állsz? - kérdezte a fülembe nyögve, miközben gyengéden a nyakamba harapott.

- Túlságosan is – nyöszörögtem gyönyörömben.

Most ő volt a soros, hogy egyenrangúvá váljunk az ágyban. Lassan feltérdelt, én pedig ujjaimmal izmos felsőtestén pásztáztam, mígnem csuklómat óvatosan megszorítva kezemet egészen a nadrágjáig nem vezette. Egy pillanatra megtorpantam. Lélegzetvisszafojtva bámultam rá. Derek ekkor mutatóujjával államat maga felé húzta és megcsókolt. Közben együtt csúsztattuk kezemet nadrágja rejtett bugyrába. Amikor megéreztem férfiasságát a kezemben, felsóhajtottam. Őt akarom! Mindenével együtt! - majd nadrágja lassan lekerült róla is. Újabb sóhaj hagyta el ajkaimat, amint óvatosan hátamra fektetett, és újra fölém magasodott, mint az elején, csak már ruha nélkül.

Combjaival az én combjaim alá térdelt. Csípőmet figyelmesen megemelve mélyen a szemembe nézett, beleegyezésemre várva. Bólintottam, majd egy halk nyögés kíséretében belém hatolt. Ahogy egyre gyorsabb ütemet kezdett diktálni, újra elöntött a vérszomj, de ez most más volt. Eksztázisba csapott át. Körmeimet combjának oldalába mélyesztettem, közelebb húzva magamhoz, így még mélyebben érezhettem magamban Őt. Még szerencse, hogy nem a karmaimat, habár nem voltam messze attól az önkívületi állapottól sem. Sötét hajába túrva, vad csókokat váltottunk egymással.

- Már sokáig nem fogom bírni. Túl régóta vágyom rád – nyögött kéjesen a fülembe, majd tépőfogaival épphogy felkarcolta nyakamon a bőrt.

- Hát ne tedd – húztam még szorosabban magamhoz, majd mintha az én parancsomra várt volna, kiszállt belőlem, és testnedvével hasfalamat vette birtokba. Izzadságtól verejtékezve mellém rogyott, és egy csókot lehelt a homlokomra, ahogy feléje fordultam. Kezemmel kimelegedett homlokát kezdtem simogatni, néha-néha félretűrve sötét haját.

Később ő is felém fordult, és ahogy homlokunk összeért, mély levegővételek közepette, egymás elégedett tekintetébe néztünk. Derek – magához húzva - egy gyengéd puszit nyomott orrom hegyére. Lehunytam a szemem, így pihentem tovább, arcomat mellkasába fúrva. Hallottam erős, nyughatatlan szívverését.

- Min gondolkozol? - kérdezte halkan percekkel később. Lágy lehelete fejem búbját súrolta.

- Talán azon – néztem fel rá. –, hogy most jól esne egy zuhany – majd elnevettem magam.

- Az nekem is – nevetett velem ő is.

***

*Derek szemszöge*

Hallottam, ahogy a tusolófejből távozó vízzuhatag meztelen testét áztatja: minden apró, rejtett zugát. Elképzeltem magam előtt a látványt. Férfiösztönöm azonnal cselekvésre késztetett. Mellette akartam lenni. Minden percben.

A fürdőszoba ajtaját kinyitva mindent a forró víz által keletkezett pára borított, beleértve a tusoló fülkéjét is. Ahogy beljebb léptem, megláttam őt. A leggyönyörűbb nőt a világon. Aki az enyém volt, csakis az enyém. Halk morgás tört fel belőlem, amit Molly alighanem - kiélezett hallásának köszönhetően – meghallhatott. A fülke üvegajtajáról letörölve a párát, egyenesen a szemembe nézett vérvörös, parancsoló Alfa szemeivel. Alaposan végigmérte minden egyes porcikámat, majd ő is felnyögött. Ellenállhatatlan volt így látni őt. A nedves kövön egyensúlyozva a tusolóhoz léptem, majd kinyitottam az ajtaját. Molly a tartóba helyezte a tusolófejet, így mindkettőnkre egyformán folyt a kellemesen meleg víz. Arcomat vizslatva végigsimított rajta, majd őrült hévvel ajkait az enyémekre tapasztotta. Ösztönös mozdulattal megfordítottam, tenyereit és testét a falnak nyomva. Ahogy a hideg csempe mellbimbóihoz ért, megremegett kezeim között, majd fejét hátrahajtva újabb csókokat követelt tőlem. Kissé erősebben markolhattam meg mindkét oldalt a csípőjét, mert halkan felszisszent, de ez nem tántorította el attól, hogy kívánatosan fenekét férfiasságomnak nyomja.

Kéjesen felhördültem, majd újra a magamévá tettem, halk sóhajok és nyögések közepette.

***

*Molly szemszöge*

- Imádom a kéjben úszó reggeli illatokat – vigyorgott Tyler kajánul, majd pördült egyet a konyha közepén, és Laura-t magához húzta. - Imádlak téged is, baby – csókolta meg hosszan barátnőjét.

Derekkel épp a reggelinket fogyasztottuk, amikor Tyler közénk vágódott, belénk karolt, és csak vigyorgott. Olyan idiótán, ahogy csak egy igazi nyálgép tud.

- Levennéd a mancsodat rólam? – söpörte le a fiú tenyerét Derek a válláról.

- Azta, Derek! Nem hittem volna, hogy ilyen morcos leszel a tegnapi után – kacsintott rám. - Szerintem még a városon kívül is hallották, ahogy nyomtátok. Minden elismerésem. Mondd, csak Derek, mégis…? Tudod mit, nem is téged kérdezlek, hanem inkább Mollyt. Ő biztos nem hazudna – villantotta meg hófehér fogait.

- Tyler, hagyj békén – álltam fel az asztaltól, majd egy bögrét vettem elő a reggeli kávémnak.

- Ne izélj már Molly – szinte csak úgy könyörgött nekem.

- Jó, legyen – támaszkodtam háttal a konyhapultnak, szemben Tylerrel. Most pont ott könyököltem, ahol tegnap Derek… Újra elárasztotta arcomat a forróság.

- Pont erről szeretnék kérdezni valamit – mutogatott lángoló arcomra. - Mégis hányszor? Tudod…

- Jézusom Tyler – néztem rá szemforgatva.

- Jó, jó – hadonászott bolondok módjára. - Nem kell mondanod semmit sem, csak bólogass, ha eltaláltam, jó?

- Idióta – sziszegte Derek az asztal mellől, de Tyler nem tágított.

- Egyszer vagy talán kétszer? - vonta fel a szemöldökét. - Nem? - nézett rám. - Akkor talán háromszor? Négyszer? - Még a szemem sem rebbent. - Ötször? Nem ötször? Többször? Na, ne!? - hüledezett Derek felé pislogva. - Öregem, te vagy az új mesterem – majd térdre borult előtte. Derek alig tudta odébb rugdosni. Laura szakadt a nevetéstől.

Ahogy Tyler bohóckodásától és Laura kacajától volt hangos az ebédlő, tekintetem találkozott Derekével. Mintha megállt volna az idő. Még mindig a tegnap éjszaka hatása alatt voltam. Alighanem Derek is megérezte ezt, mert a többiekkel mit sem törődve felállt az asztaltól, szenvedélyesen megcsókolt, és majdhogynem a konyhapult tetején kötöttem ki, ha Tyler közbe nem avatkozik.

- Hé, hé, hé! Igazán nem vagyok a felkorbácsolt szenvedélyek elrontója, de azért mindennek van határa.

- Igazad van – igazítottam meg feljebb csúszott felsőmet.

- Csak vicc volt – hagyta el egy őrült ricsaj Tyler száját. - Ki a fenét érdekel, ha itt estek egymásnak?

- Például engem – jelent meg a bejáratnál Ryan, hátizsákkal a kezében.

- Csá, haver! Mizujs? - intett bandatagjának Tyler. - Hát te hova mész?

- Suliba, és alighanem neked is ezt kellene tenned – fúrta tekintetét először barátja, majd pedig az én szemembe. - Tényleg kurva jó, hogy itt mindenki hősnek és szexuálisan túlfűtöttnek képzeli magát, de mi hárman – mutatott ránk, magát is beleértve.-, még kurvára diákok vagyunk, és a jövőnk múlik a tanuláson.

- Ryan – közelítettem felé együtt érző tekintettel.

- Ne, Molly, kérlek. Ne gyere a közelembe. Nem szeretnék olyat mondani, amit a végén még megbánnék. Úgyhogy… - vett egy mély levegőt. - Én léptem – majd sarkon fordult.

- Szerintem, ha engem kérdeztek – fordult felém és Derek felé. –, kurvára féltékeny a csávó.

- Pofa be, Tyler! - fojtottuk belé a szót együtt Laura-val.

13. fejezet

Teltek a napok, de Zoe még mindig nem válaszolt egyetlen hívásomra sem. Rengeteg üzenetet hagytam neki, de semmi. Mintha teljesen felszívódott volna. Ujjaimmal a történelem könyv fényes lapjain doboltam. Csak még egy hívás – ötlött fel bennem a gondolat. - És esküszöm, többet már tényleg nem zaklatom. Remegő ujjakkal tárcsáztam barátnőm telefonszámát. Hiába hívtam, már ki sem csengett. Mintha letiltott volna. Nagyot sóhajtottam, majd kipillantottam az ablakon, ami pont a ház mögötti udvarra nézett. Hangos földre huppanások hangjai szűrődtek fel a szobámba.

- Újra! - Hallottam meg Derek hangját. - Túl lassú vagy Ryan. Ez nem a kismama klub. Túl akarsz élni vagy sem? - Ryan bólintott, mire Tyler hangosan felröhögött. Derek szúrós tekintettel fordult felé. - Te meg mit röhögsz? Te sem vagy jobb nála, nehogy azt hidd. Akkor most te jössz – mutatott Laura barátja felé.

- Ezt figyeld haver – kacsintott Ryannek, majd teljes lendülettel elindult Derek felé.

A hátsó udvar olyan volt mint egy akadálypálya. Mindenhol szalmabálák, rozsdás konténerek és hordók hevertek. Ezeket kellett ügyesen kikerülniük, miközben egy célpontjuk volt: Derek.

Tyler kivicsorította éles fogait, miközben olyan szaltókat vetett, hogy még engem is lenyűgözött. Hallottam, ahogy a mellettem lévő ablakból Laura biztatja vérfarkasát. Derek nővérének a szobája pontosan mellettem volt az emeleten. Még egy ok, hogy meghúzzam magam, és inkább tanuljak, minthogy összefussak vele. Hangosan felsóhajtottam. Ismételten egy nagy puffanás hallatszódott. Ezek szerint akkor Tylernek sem sikerült földre terítenie Dereket. Hát nem is csodálom – mosolyodtam el, majd újra kitekintettem az ablakon. Ezúttal rá figyeltem. Fegyelem és szigorúság: ez jellemezte őt most a leginkább. A két fiatal vérfarkas lihegve fetrengett a földön. Dereken egy karcolás sem volt. Még csak meg sem sebezték.

- Mára elég volt ennyi – jelentette ki magabiztosan, elnézve a fiúk szenvedő arcát, akik egymásnak segédkezve próbáltak lábra állni. - Legközelebb ne csak a szátok legyen nagy, hanem az erőtök is – rázta meg a fejét, majd feltekintett az ablakomra. Gyorsan hátrébb húzódtam. Már előre féltem a délutántól, ugyanis az az én időm volt. Vele. És sajnos nem úgy, ahogy a legtöbb nőnemű egyed szerette volna.

***

Ahogy délután négyet ütött az óra, eljött az én időm. Összeszorított fogakkal léptem ki a hátsó bejáraton. Hát jó, akkor vágjunk bele!

Derek már kajánul mosolygott, amikor meglátott.

- Remélem, te jobban meg fogsz lepni, mint a fiúk.

- Igyekszem – fújtam ki a bennem rekedt levegőt.

- Nem kell ide semmi hiper-szuper akrobata mutatvány. Csak figyeld a belső hangodat, és menni fog.

Belső hang? Azt inkább most hagyjuk. Ahogy végignéztem Dereken és a felsőtestére feszülő szürke trikóján, legszívesebben letepertem volna. A szó szoros értelmében. Azonban most máshogy kellett földre döntenem. Feltekintettem az emeleti ablakra, Laura ugyanúgy figyelt engem is, ahogy a többieket. Tekintetünk találkozott. Kirázott tőle a hideg. Gyerünk Molly, menni fog ez! Lehunytam a szemem, éreztem, ahogy vérfarkas énem az ereimben cikázik. Mélyen beszippantottam az erdőből érkező illatokat. Éreztem az állatok szívverését, majd meghallottam az övét. Kinyitottam a szemem. Ugyanolyan kajánul mosolygott, mint amikor kiléptem a harctérre. Gyors ugrással az egyik szalmabála tetejére helyezkedtem, ahonnét már egyenes út vezetett Derekhez.

Nagy sebességgel indultam el az irányába Érzékeim még jobban kiélesedtek, ahogy közeledtem felé. Láttam, hogy karjával felém nyúl, és megpróbál torkon ragadni. Sikerült kitérnem előle, és egy gyors mozdulattal könyökömmel oldalba vágtam. Derek elégedetten mosolygott. Én is elengedtem egy önelégült mosolyt, de ez a boldogság nem tartott sokáig. Kiképző tisztem hajamnál fogva visszarántott, maga felé fordított, és mellkason rúgva máris egy fa felé repültem. Ösztöneim hiper sebességre kapcsolva összpontosítottak, és egy gyors szaltóval sikerült elrúgnom magam a fa törzsétől. Kiélezett karmokkal rontottam Derekre, de most az egyszer sikerült elkapnia: ruhámnál fogva a földre kényszerített, combomra térdelt, kezeimet összekulcsolva a fejem fölé fektette.

Rám vicsorgott. Megadóan, mozdulatlanul hevertem alatta. Már nem csak vérfarkas énem szállt be a játékba. Fejem zúgni kezdett és elöntött a vágy. A vágy, hogy magamhoz húzzam, és megcsókoljam. Derek elmosolyodott.

- Ez már túl sok, ugye? - Tudtam, hogy a hormonok által kibocsátott illat megcsapta az orrát. Derek bólintott. A fenébe is! Még mindig nem tudom elég jól kontrollálni magam. - Mára ennyi volt – húzott fel a földről, majd azzal a lendülettel, ahogy felsegített, mélyen a szemébe néztem. Láttam rajta, hogy sikerült megzavarnom. Ez volt a tervem.

Lassan közelebb léptem hozzá, mire Laura halkan felhorkantott a szobája ablakában. Egyáltalán nem foglalkoztam vele. Csak Derekre fókuszáltam. Összeszűkült szemmel figyelte minden egyes mozdulatomat. Mutatóujjammal lassan végigsimítottam izzadságtól nedves, atléta fedte felsőtestén, egészen a nadrágja gombjáig. A nagy Derek Hale még levegőt is elfelejtett venni, annyira meglepődött.

- Mi- Mit csinálsz? - suttogta, majd közelebb húzódtam hozzá, és a fülébe sóhajtva térdemmel ágyékon rúgtam, egy erős homlokon fejelés kíséretében. Derek megingott, én pedig egy rúgással a földre terítettem. Felnéztem Laura-ra, aki elégedetten bólintott, majd eltűnt a látóteremből.

- Azt mondtad, lepjelek meg – vontam vállat. - Hát tessék – mosolyogtam már én is kajánul. Közben észre sem vettem, hogy Ryan és Tyler is kikerekedett szemmel nézte végig az általam nyújtott műsort.

- Látod haver – fordult Tyler barátja felé. - Ezért ne becsüld le sose a nőket. Huhh, ez még nekem is fájt.

*Derek szemszöge*

Nem tagadhatom, tényleg sikerült meglepnie. Nem is értem, hogyan dőlhettem be neki. Teljesen elvette az eszemet. Megbénított és hülyévé tett. Sajnos ez a csúf igazság. Miközben a férfiasságomon ejtett sebeket nyalogattam magamban, Tyler a segítségemre sietett.

- Jól vagy haver?- nyújtotta segítő kezét. Most az egyszer elfogadtam.

- Megvagyok, kösz – majd Molly után néztem, aki még mindig kajánul mosolygott. - Holnap már nem lesz ilyen könnyű dolgod – gondoltam magamban, majd tekintetemmel végigkísértem egészen a hátsó bejáratig.

- Arra gondoltunk Ryannel - kezdte Tyler. - , hogy el kellene mennünk valami kaját venni. Farkaséhesek vagyunk. Szó szerint.

- Persze, menjetek csak. Lassan úgyis vacsora idő.

***

Laura már várt a szobájában. Az ablakon bámult kifelé, majd ahogy beléptem, elnevette magát.

- Ez a Molly, jól kiverte belőled a szuflát, mi? - harsogott a hangja.

- Te ezt viccesnek találod? - kérdeztem kissé oldalra döntött fejjel.

- Miért, te nem? - majd úgy nézett rám, mint egy átlagos nővér az öccsére, aki hecceli a másikat. Ismét elnevette magát, de már én is vele együtt nevettem. Végre újra az a felszabadult lány állt előttem, akivel annak idején sokat kacagtunk együtt.

- Laura – néztem mélyen a szemembe, komolyra fordítva a szót. - Mit látsz rajtam? Csak őszintén.

- Tényleg tudni akarod? - vett egy mély levegőt nővérem, majd ismét az ablak felé fordult. - Sosem láttalak még ilyen ragaszkodónak, habár meg kell hogy dicsérjelek. Elég jól titkolod.

- Sokáig már nem tudom tartani magam, úgy érzem. Minden vele töltött perc megerősíti a köztünk lévő köteléket, ami vagy halálra vagy életre van ítélve. Még magam sem tudom, melyik-melyik.

- Derek – lépett elém nővérem. - Ha úgy érzed, meg kell történnie, ne dolgozz ellene. Hidd el, sokkal könnyebb lesz úgy – tette a vállamra a jobb tenyerét. - Most nem mint Alfád, hanem mint a nővéred szólok hozzád. Peteren kívül már csak te maradtál nekem, és nem akarom, hogy a boldogságod útjába álljak, bárki is legyen a választottad. Csak annyit kérek, légy óvatos. - Bólintottam. Megértettem. Tudtam, hogy aggódik értem. Laura a családom, de ami Mollyhoz húz, ebben az esetben most sokkal erősebb.

***

Vacsora ide vagy oda, nem várhattam tovább. Laura szobáját elhagyva egyenesen Molly szobájába nyitottam. Égkék szemeivel meglepetten nézett fel rám tankönyve sorai közül, mégis úgy éreztem, valahol mélyen igenis számított rám.

- Derek? Most mi történik? - suttogott maga elé. Látta rajtam ösztöneim megnyilvánulását.

Magabiztos léptekkel közelíteni kezdtem felé, majd arcát lágyan két tenyerem közé fogtam. Szemeiben nem láttam ellenkezést, csak vágyakozást. Lágy csókot leheltem ajkaira, mire halkan felnyögött, de valamiért mégis eltolt magától.

- Miért teszed ezt? - kérdezte összezavarodva. Nem válaszoltam. Mindketten haboztunk közelebb lépni a másikhoz.

*Molly szemszöge*

Ez most mégis mi a fene volt? Mi történik? Miért most? Miért itt? És mi lesz akkor, ha visszautasítom?

Ezt már sosem fogjuk megtudni, ugye? Gondolataim gőzmozdonyként zakatoltak a fejemben, de nem érdekelt semmi és senki jelenleg. Csak Ő. Nekem kell kezembe venni az irányítást. Éreztem a habozást a szemében.

Határozott mozdulattal nyaka köré fontam a karomat, mélyen a szemébe néztem, és olyan szenvedéllyel csókoltam meg, mintha ez lenne az utolsó éjszakánk. Dereknek sem kellett több, derekamnál megemelve felültetett az íróasztal szélére, majd lesöpörve róla a könyveimet, a nyakamat kezdte el csókolgatni, végül az asztal felületére fektetett. Ereimben csak úgy lüktetett a vágy, vérfarkas énemmel egyetemben. Tèpőfogaim megnyúltak, karmaim kibújtak a helyükről, miközben a hajába túrtam. Dereket ez egyáltalán nem zavarta. Nyakam jobb oldalán időzve fülcimpámba harapott, ami olyan kéjjel töltött el, hogy legszívesebben letéptem volna róla a ruhát. Molly, térj már magadhoz! - ordított vérfarkas énem által elnyomott tini részem aggódva. - Biztos itt és most akarod az elsőt? - szólalt meg a vészcsengő a fejemben.

- Derek, állj – ültem fel az asztalon hirtelen, miközben ő már a felsőmet kigombolva, új területeket fedezett fel ajkaival. Megrémülve nézett fel rám. Megint azok a vakítóan kék szemek. Az istenit neki!

- Valami baj van?

- Nincs semmi baj. Sőt… - Minden porcikám őt kívánta. Szinte már sikoltoztak egy újabb érintés után. - De… ezt most abba kell hagynunk.

- Oh… - hagyta el a száját a csalódottság hangja.

- Nem veled van a baj. Jézusom! - temettem arcomat a tenyerembe. - Ki tudna neked ellenállni? – sóhajtottam. Még mindig őrülten akartam őt… az érintéseit… a csókjait… - Nem is értem, miért pont én? - majd hirtelen elhallgattam. Ahogy a szemembe nézett, teljesen elgyengültem. Feladom! Nem bírom tovább! Újra magamhoz húztam, és megcsókoltam, de tudtam, hogy ez már egy búcsúcsók a részemről. Még nem állok készen. Testem hiába lángol érte. - Vacsoránál találkozunk.

***

Vacsorára pizza volt. Nagy tudás nem kellett hozzá, végül is Tyler készítette. Mindenki helyet foglalt az étkező közepén lévő, ovális alakú asztalnál. Derek Laura mellett ült, velem szemben, én pedig teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam Tyler és Ryan között.

- Mi ez a szag? - szippantott mélyet a levegőbe Tyler. - Olyan mint valami tüzelő szukáé.

- Khm! – Azt hiszem, félrenyeltem egy falatot, mert fulladozni kezdtem.

- Jól vagy Molly? - fordult felém Ryan aggódva.

- Persze, csak valami… khm… ráment a torkomra – arcom lángolt a kellemetlenségtől. Atyaég! Derekre néztem. Zavarodottan kerülte a tekintetem. Laura mosolygását elrejtve, szája elé tette a kezét.

- Várjunk csak – világosodott meg Tyler. - Ti most… lefeküdtetek egymással? - mutatott vigyorogva először Derekre, majd rám.

- Jézusom Tyler – sóhajtottam szemforgatva. - Nem foglalkoznál a saját dolgoddal?

- Te, Laura, ha valaki tüzel, más illatot bocsájt ki magából, mint amikor konkrétan megtörtént a dolog, ugye? - mosolygott kajánul Alfájára a fiatal vérfarkas.

- Tyler, tényleg. Hagyd már őket békén, és együnk inkább nyugodtan.

***

Miután teletömtem a gyomromat, puforogva elindultam a lépcsőn felfelé. Fáradt voltam, és annyi minden történt ma. Félúton hallottam, ahogy valaki utánam rohan. Tudtam ki volt az, a szaga elárulta. Derekre számítottam, de Ryan jelent meg mögöttem.

- Molly, várj.

- Ryan, most tényleg nem alkalmas. Hihetetlenül fáradt vagyok momentán ehhez a beszélgetéshez.

- Te az én Alfám vagy, ugye tudtad ezt? - Ez már egy érdekes információ volt. Felkeltette az érdeklődésemet.

- Igen? - fordultam Ryan felé.

- Csak… csak annyit akarok mondani, hogy én mindig melletted állok, történjék bármi. Te változtattál át, így a kötelékünk részemről szétválaszthatatlan. - Itt többről is szó volt, kihallottam a hangjából.

- Ryan – kezdtem fáradtan. - Tényleg rendes srác vagy, de… - Nem voltam biztos benne, hogy ezt az információt pont vele kellene megosztanom. - Én… Derekhez vonzódom.

- Tudom – válaszolt félvállról, egy kis csalódással a hangjában. - Érzem rajtad a szagát – majd a gondolatba is beleborzongott. - Ne haragudj, csak… - hallgatott el hirtelen. Derek jelent meg a lépcsősor végében. - Most mennem kell. - Ahogy elhaladt lefelé menet Derek mellett, előhívta vérfarkas énjét és rámorgott. Ezt a másik fél sem hagyta szó nélkül. Torkából nem tetszését kifejező halk morgás tört fel. Fejemet megrázva folytattam utamat a szobám felé. Pár lépés után hátrafordultam, de senki sem volt már mögöttem.