14. fejezet (18+)

*Molly szemszöge* 

Mondanom sem kell, az alvás ma sem volt az erősségem. Egyfolytában Derek vadító csókja járt a fejemben. Éreztem, ahogy a pulzusom felugrik. Az alsó ajkamba haraptam. Mégis mi a fenét kezdjek most magammal? Teljesen tanácstalan vagyok. Szenvedtem. Rendesen. És túl feltűnően.

Jobb tenyeremmel lassan végigsimítottam selyem hálóingem hosszán, egészen a combomig. Képzeletben Derek forró érintésén járt az eszem. Te jó isten, Molly! Mi a fenét csinálsz?

Mintha nem is önmagam lennék. Egy elégtelen grimasz kíséretében lerúgtam magamról a takarót, és levánszorogtam a konyhába. Kinyitottam a rozoga hűtőszekrényt. Hát… nem sok mindennel volt tele, de egy jól behűtött sör most jól esne – vontam vállat, majd felpattintottam egyet. Ahogy az első hideg korty leért a torkomon, neszezésre lettem figyelmes.

- Te sem tudsz aludni? - villantotta meg kék szemeit a sötétben Derek. Hát persze, miért is ne? Most pont ő hiányzik még ide. Visszakozva csuktam be a hűtő ajtaját. - Te alkoholt iszol? - kérdezte megdöbbenve.

- Hidd el, ha annyi minden járna a fejedben, mint nekem, te sem vizet innál – jelentettem ki szemforgatva.

- Honnan tudod, hogy nem jár? - vonta fel a szemöldökét, majd elindult felém. Csak egy melegítőnadrágot viselt. Majdnem félrenyeltem az újabb kortyot, amikor megpillantottam kidolgozott felsőtestét. Ugye ez csak egy rossz vicc? Véletlenül sem lehetne egyszerűbb?

- Ööö, Derek, nekem most, azt hiszem… mennem kéne – mutattam a lépcső felé, sörrel a számban.

Derek nem tágított. A konyhapultra támaszkodott - két karjával közrefogva -, miközben én hátradőlve próbáltam kitérni előle.

- Mi volt a baj vacsora előtt? - kérdezte aggódva.

- Semmi – vágtam rá hirtelen, de nem néztem a szemébe. A tornácon pislákoló villanykörtét figyeltem.

- Túlságosan hamar…? - mondatát nem fejezte be. Annyira kellemetlen ez. Jézusom! Az igaz, hogy elmúltam már 17, és az intimitás sem volt ismeretlen a számomra, de… de eddig senkivel sem voltam még. Úgy.

- Én… én még szűz vagyok. – Tessék, kimondtam! A csend megszilárdult körülöttük. Ez ciki! Nagyon ciki! Megint lángol az arcom. Istenem… Még most sem bírtam a szemébe nézni, pedig alig fél méter választott csak el egymástól.

Percekig csak hallgattunk, ami leginkább már egy órának tűnt a részemről. Már kezdett elég kínossá válni a szituáció, így fogtam magam, és átbújtam Derek kitámasztott karja alatt. Szinte szaladtam a lépcső felé, vissza se fordultam. Ennél kínosabb beszélgetésben még sosem volt részem. Soha!

Gyorsan felértem a szobámba. Végre egy hely, ahol csak magam lehetek, a saját bonyodalmamba beletemetkezve. Kinyitottam az ablakot, hogy friss levegőt szívjak. A pulzusom kezdett rendeződni, gondolataim pedig lenyugodni. Végre, újra a régi vagyok. Alvás helyett úgy döntöttem, hogy inkább magamra öltöm az edző ruhám, és kimegyek kiengedni a gőzt. Hosszú, szőke hajamat lófarokba kötöttem, és - minél halkabban - leszaladtam a lépcsőn. Azonban Derek elállta az utamat. Na ne már! Megint!?

- Hová indulsz?

- Kicsit kiszellőztetem a fejem, és különben is, jól esik egy kis edzés – vontam vállat, majd felemelt fejjel elsétáltam mellette. Nem nyúlt utánam, nem is szólt. Lehet ezzel elrontottam az egészet.

***

Nem is olyan rossz ez az éjszakai testmozgás. Pár szalmazsákot jól elgyepáltam, pár hordót összehorpasztottam. Á, semmi különös, csak a frusztráció beszél belőlem, tettekben megnyilvánulva. Az éjszakai szellő meglibbentette a copfomat.

- Csatlakozhatok? - szólalt meg a hátam mögül Derek. Szerencsére már rendes ruhában.

- Miért is ne? – vontam meg a vállamat.

- Látom azért nem kímélted az ellenséget – nevetett fel a szalmazsákok láttán.

- Nem ezt tanítottad nekünk? Azt, hogyan éljük túl – válaszoltam érzéketlenül.

- Hát akkor? - mutatott maga felé. - Gyere – villantotta meg fogait.

Egy meredek ugrással a nyakában landoltam, majd azzal a mozdulattal, combjaimat megfeszítve a földre terítettem. Derek bukfencezett egyet a földön, végül harci állást vett fel. Szemei izzottak. Pár másodperc múlva már én hevertem a földön, hanyatt vágva. Majd' leszakadt a derekam, annyira fájt. Alighanem egy szikladarab morzsolódott szét alattam a becsapódás erősségétől. Felszisszentem, de nem mutattam ki fájdalmamat. Négykézlábra ereszkedtem. Éreztem, ahogy a repedt csontjaim gyógyulni kezdenek.

Támadásra készen elordítottam magam, majd karmaimat kiélezve, egy felületes sérülést sikerült ejtenem Derek combján, amitől térdre rogyott. Mellé léptem, majd könnyűszerrel mellkason rúgtam, és edzőcipőm talpát mellkasába nyomtam. Levegő után kapkodva megadta magát. Fölényesen horkantottam egyet, és elengedtem, majd hirtelen arra lettem figyelmes, hogy fordul a kocka.

Alkaromnál fogva a földre rántott, és ugyanazt a testhelyzetet vettük fel, mint a délutáni edzésen.

- Addig nem veheted figyelmen kívül az ellenséget, amíg teljesen nem hatástalanítottad – sziszegte. - Megértetted? - emelte feljebb a hangát. Ez egy teljesen más Derek volt, mint aki a konyhában megpróbált szóval tartani. Biztos, hogy én vagyok az Alfa? Inkább neki kellene annak lennie. Olyan tekintélyt sugárzó… és egyben… A hormonjaim ismét az egekben voltak.

Mélyen egymás szemébe néztünk. Újra felizzott a vágy kettőnk között. Huh, de még mennyire!

Derek erős karjaival az ölébe kapott, és elindult velem a hátsó bejárat felé. Lábaim körbefonták a csípőjét, miközben vadul faltuk egymást. Állati ösztöneink is eluralkodtak rajtunk. Szobám ajtaját kivágva az ágyamra dobott, olyan erővel, hogy majdhogynem visszapattantam róla.

- Ne aggódj, vigyázok rád – suttogta, majd közelebb lépett hozzám. Én, mint egy kis nyuszi, megszeppenve ültem az ágyam közepén, várva a ragadozó érkezésére.

- Nem félek – válaszoltam elhalt hangon.

Derek szemben velem felmászott az ágyamra, majd arcomat két tenyere közé fogta, és újra megcsókolt. Lehunytam a szemem, így még érzékibb volt a hatás. Éreztem, ahogy alhasamba tódul a vér, bizsergető érzést keltve. Hát megtörténik – vettem egy mély levegőt. - De legalább vele akarom is. Mindennél jobban.

Lassan lehúzta felsőm cipzárját, ami alatt csak egy sportmelltartó volt. Tenyereit végigsimítva vállaimon, melegítőm minden ellenállás nélkül lekerült rólam. Kulcscsontomat kezdte el csókolgatni, majd egyre lejjebb vette az irányt. Hirtelen a melltartómhoz kaptam a kezem. Derek azonban óvatosan lehámozta őket a felsőtestemről és a szemembe nézett.

- Gyönyörű vagy. Nincs okod rejtegetni. - Oké! Vettem az adást. Nem ellenkeztem tovább, végtére is kettőnk közül ő az egyetlen, aki tudja, mit kell csinálni. Bólintottam, majd alsó ajkamba haraptam.

Lágyan az ágyra döntött, majd felém magasodott, és felsőjét lekapva újabb csókokkal halmozott el. Nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá. Tenyereimet izmos hátára tapasztottam, közelebb húzva magamhoz. Lábaimat ismételten csípője köré fontam. Lassú, hullázó mozgásba kezdtünk, miközben ajkunk egy pillanatra sem hagyta el egymást. Nadrágunktól még nem váltunk meg, de a vékony anyagon keresztül még így is éreztem elégedett férfiasságának nyomását a szeméremdombomon. Halkan felnyögtem, mire Derek abbahagyta ajkaim érintését. Lassan lehámozta rólam a fekete cicanadrágomat, majd a szoba sarkába hajította. Az ágyon lejjebb csusszanva combjaimat kezdte el csókokkal halmozni, miközben mutatóujját a bugyim felületén húzkodta fel-alá. Önelégült nyögés hagyta el a számat. 

Derek tudta, mennyire izgalmi állapotba kerültem. Természetesen ezt is kiszagolta, habár az alattam lévő ágynemű nedvességéből ítélve ezt nem volt nehéz megállapítania. De a játék itt még nem ért véget. Minél tovább húzta, annál jobban vágytam rá, hogy a magáévá tegyen. Ujjaival félrehúzta az alsóneműmet és forró csókot lehelt legféltettebb kincsemre. Borostás arca súrolta a combjaimat, ahogy egyre beljebb és beljebb vetette magát nyelvével intim testrészem felfedezésébe. Gerincem ívbe feszült, csípőmet megemelve még intenzívebb volt az érzés.

Kék szemű farkasom ismét feljebb csusszant. Egy csók a köldökömre, egy a hasamra, majd kezeivel ügyeskedve, sportmelltartómtól is gyorsan megszabadított. Fedetlen melleimet kezdte el tapintatosan masszírozni, közben nyelvét a számba helyezte. Egyből megéreztem sós ízemet rajta.

- Készen állsz? - kérdezte a fülembe nyögve, miközben gyengéden a nyakamba harapott.

- Túlságosan is – nyöszörögtem gyönyörömben.

Most ő volt a soros, hogy egyenrangúvá váljunk az ágyban. Lassan feltérdelt, én pedig ujjaimmal izmos felsőtestén pásztáztam, mígnem csuklómat óvatosan megszorítva kezemet egészen a nadrágjáig nem vezette. Egy pillanatra megtorpantam. Lélegzetvisszafojtva bámultam rá. Derek ekkor mutatóujjával államat maga felé húzta és megcsókolt. Közben együtt csúsztattuk kezemet nadrágja rejtett bugyrába. Amikor megéreztem férfiasságát a kezemben, felsóhajtottam. Őt akarom! Mindenével együtt! - majd nadrágja lassan lekerült róla is. Újabb sóhaj hagyta el ajkaimat, amint óvatosan hátamra fektetett, és újra fölém magasodott, mint az elején, csak már ruha nélkül.

Combjaival az én combjaim alá térdelt. Csípőmet figyelmesen megemelve mélyen a szemembe nézett, beleegyezésemre várva. Bólintottam, majd egy halk nyögés kíséretében belém hatolt. Ahogy egyre gyorsabb ütemet kezdett diktálni, újra elöntött a vérszomj, de ez most más volt. Eksztázisba csapott át. Körmeimet combjának oldalába mélyesztettem, közelebb húzva magamhoz, így még mélyebben érezhettem magamban Őt. Még szerencse, hogy nem a karmaimat, habár nem voltam messze attól az önkívületi állapottól sem. Sötét hajába túrva, vad csókokat váltottunk egymással.

- Már sokáig nem fogom bírni. Túl régóta vágyom rád – nyögött kéjesen a fülembe, majd tépőfogaival épphogy felkarcolta nyakamon a bőrt.

- Hát ne tedd – húztam még szorosabban magamhoz, majd mintha az én parancsomra várt volna, kiszállt belőlem, és testnedvével hasfalamat vette birtokba. Izzadságtól verejtékezve mellém rogyott, és egy csókot lehelt a homlokomra, ahogy feléje fordultam. Kezemmel kimelegedett homlokát kezdtem simogatni, néha-néha félretűrve sötét haját.

Később ő is felém fordult, és ahogy homlokunk összeért, mély levegővételek közepette, egymás elégedett tekintetébe néztünk. Derek – magához húzva - egy gyengéd puszit nyomott orrom hegyére. Lehunytam a szemem, így pihentem tovább, arcomat mellkasába fúrva. Hallottam erős, nyughatatlan szívverését.

- Min gondolkozol? - kérdezte halkan percekkel később. Lágy lehelete fejem búbját súrolta.

- Talán azon – néztem fel rá. –, hogy most jól esne egy zuhany – majd elnevettem magam.

- Az nekem is – nevetett velem ő is.

***

*Derek szemszöge*

Hallottam, ahogy a tusolófejből távozó vízzuhatag meztelen testét áztatja: minden apró, rejtett zugát. Elképzeltem magam előtt a látványt. Férfiösztönöm azonnal cselekvésre késztetett. Mellette akartam lenni. Minden percben.

A fürdőszoba ajtaját kinyitva mindent a forró víz által keletkezett pára borított, beleértve a tusoló fülkéjét is. Ahogy beljebb léptem, megláttam őt. A leggyönyörűbb nőt a világon. Aki az enyém volt, csakis az enyém. Halk morgás tört fel belőlem, amit Molly alighanem - kiélezett hallásának köszönhetően – meghallhatott. A fülke üvegajtajáról letörölve a párát, egyenesen a szemembe nézett vérvörös, parancsoló Alfa szemeivel. Alaposan végigmérte minden egyes porcikámat, majd ő is felnyögött. Ellenállhatatlan volt így látni őt. A nedves kövön egyensúlyozva a tusolóhoz léptem, majd kinyitottam az ajtaját. Molly a tartóba helyezte a tusolófejet, így mindkettőnkre egyformán folyt a kellemesen meleg víz. Arcomat vizslatva végigsimított rajta, majd őrült hévvel ajkait az enyémekre tapasztotta. Ösztönös mozdulattal megfordítottam, tenyereit és testét a falnak nyomva. Ahogy a hideg csempe mellbimbóihoz ért, megremegett kezeim között, majd fejét hátrahajtva újabb csókokat követelt tőlem. Kissé erősebben markolhattam meg mindkét oldalt a csípőjét, mert halkan felszisszent, de ez nem tántorította el attól, hogy kívánatosan fenekét férfiasságomnak nyomja.

Kéjesen felhördültem, majd újra a magamévá tettem, halk sóhajok és nyögések közepette.

***

*Molly szemszöge*

- Imádom a kéjben úszó reggeli illatokat – vigyorgott Tyler kajánul, majd pördült egyet a konyha közepén, és Laura-t magához húzta. - Imádlak téged is, baby – csókolta meg hosszan barátnőjét.

Derekkel épp a reggelinket fogyasztottuk, amikor Tyler közénk vágódott, belénk karolt, és csak vigyorgott. Olyan idiótán, ahogy csak egy igazi nyálgép tud.

- Levennéd a mancsodat rólam? – söpörte le a fiú tenyerét Derek a válláról.

- Azta, Derek! Nem hittem volna, hogy ilyen morcos leszel a tegnapi után – kacsintott rám. - Szerintem még a városon kívül is hallották, ahogy nyomtátok. Minden elismerésem. Mondd, csak Derek, mégis…? Tudod mit, nem is téged kérdezlek, hanem inkább Mollyt. Ő biztos nem hazudna – villantotta meg hófehér fogait.

- Tyler, hagyj békén – álltam fel az asztaltól, majd egy bögrét vettem elő a reggeli kávémnak.

- Ne izélj már Molly – szinte csak úgy könyörgött nekem.

- Jó, legyen – támaszkodtam háttal a konyhapultnak, szemben Tylerrel. Most pont ott könyököltem, ahol tegnap Derek… Újra elárasztotta arcomat a forróság.

- Pont erről szeretnék kérdezni valamit – mutogatott lángoló arcomra. - Mégis hányszor? Tudod…

- Jézusom Tyler – néztem rá szemforgatva.

- Jó, jó – hadonászott bolondok módjára. - Nem kell mondanod semmit sem, csak bólogass, ha eltaláltam, jó?

- Idióta – sziszegte Derek az asztal mellől, de Tyler nem tágított.

- Egyszer vagy talán kétszer? - vonta fel a szemöldökét. - Nem? - nézett rám. - Akkor talán háromszor? Négyszer? - Még a szemem sem rebbent. - Ötször? Nem ötször? Többször? Na, ne!? - hüledezett Derek felé pislogva. - Öregem, te vagy az új mesterem – majd térdre borult előtte. Derek alig tudta odébb rugdosni. Laura szakadt a nevetéstől.

Ahogy Tyler bohóckodásától és Laura kacajától volt hangos az ebédlő, tekintetem találkozott Derekével. Mintha megállt volna az idő. Még mindig a tegnap éjszaka hatása alatt voltam. Alighanem Derek is megérezte ezt, mert a többiekkel mit sem törődve felállt az asztaltól, szenvedélyesen megcsókolt, és majdhogynem a konyhapult tetején kötöttem ki, ha Tyler közbe nem avatkozik.

- Hé, hé, hé! Igazán nem vagyok a felkorbácsolt szenvedélyek elrontója, de azért mindennek van határa.

- Igazad van – igazítottam meg feljebb csúszott felsőmet.

- Csak vicc volt – hagyta el egy őrült ricsaj Tyler száját. - Ki a fenét érdekel, ha itt estek egymásnak?

- Például engem – jelent meg a bejáratnál Ryan, hátizsákkal a kezében.

- Csá, haver! Mizujs? - intett bandatagjának Tyler. - Hát te hova mész?

- Suliba, és alighanem neked is ezt kellene tenned – fúrta tekintetét először barátja, majd pedig az én szemembe. - Tényleg kurva jó, hogy itt mindenki hősnek és szexuálisan túlfűtöttnek képzeli magát, de mi hárman – mutatott ránk, magát is beleértve.-, még kurvára diákok vagyunk, és a jövőnk múlik a tanuláson.

- Ryan – közelítettem felé együtt érző tekintettel.

- Ne, Molly, kérlek. Ne gyere a közelembe. Nem szeretnék olyat mondani, amit a végén még megbánnék. Úgyhogy… - vett egy mély levegőt. - Én léptem – majd sarkon fordult.

- Szerintem, ha engem kérdeztek – fordult felém és Derek felé. –, kurvára féltékeny a csávó.

- Pofa be, Tyler! - fojtottuk belé a szót együtt Laura-val.

13. fejezet

Teltek a napok, de Zoe még mindig nem válaszolt egyetlen hívásomra sem. Rengeteg üzenetet hagytam neki, de semmi. Mintha teljesen felszívódott volna. Ujjaimmal a történelem könyv fényes lapjain doboltam. Csak még egy hívás – ötlött fel bennem a gondolat. - És esküszöm, többet már tényleg nem zaklatom. Remegő ujjakkal tárcsáztam barátnőm telefonszámát. Hiába hívtam, már ki sem csengett. Mintha letiltott volna. Nagyot sóhajtottam, majd kipillantottam az ablakon, ami pont a ház mögötti udvarra nézett. Hangos földre huppanások hangjai szűrődtek fel a szobámba.

- Újra! - Hallottam meg Derek hangját. - Túl lassú vagy Ryan. Ez nem a kismama klub. Túl akarsz élni vagy sem? - Ryan bólintott, mire Tyler hangosan felröhögött. Derek szúrós tekintettel fordult felé. - Te meg mit röhögsz? Te sem vagy jobb nála, nehogy azt hidd. Akkor most te jössz – mutatott Laura barátja felé.

- Ezt figyeld haver – kacsintott Ryannek, majd teljes lendülettel elindult Derek felé.

A hátsó udvar olyan volt mint egy akadálypálya. Mindenhol szalmabálák, rozsdás konténerek és hordók hevertek. Ezeket kellett ügyesen kikerülniük, miközben egy célpontjuk volt: Derek.

Tyler kivicsorította éles fogait, miközben olyan szaltókat vetett, hogy még engem is lenyűgözött. Hallottam, ahogy a mellettem lévő ablakból Laura biztatja vérfarkasát. Derek nővérének a szobája pontosan mellettem volt az emeleten. Még egy ok, hogy meghúzzam magam, és inkább tanuljak, minthogy összefussak vele. Hangosan felsóhajtottam. Ismételten egy nagy puffanás hallatszódott. Ezek szerint akkor Tylernek sem sikerült földre terítenie Dereket. Hát nem is csodálom – mosolyodtam el, majd újra kitekintettem az ablakon. Ezúttal rá figyeltem. Fegyelem és szigorúság: ez jellemezte őt most a leginkább. A két fiatal vérfarkas lihegve fetrengett a földön. Dereken egy karcolás sem volt. Még csak meg sem sebezték.

- Mára elég volt ennyi – jelentette ki magabiztosan, elnézve a fiúk szenvedő arcát, akik egymásnak segédkezve próbáltak lábra állni. - Legközelebb ne csak a szátok legyen nagy, hanem az erőtök is – rázta meg a fejét, majd feltekintett az ablakomra. Gyorsan hátrébb húzódtam. Már előre féltem a délutántól, ugyanis az az én időm volt. Vele. És sajnos nem úgy, ahogy a legtöbb nőnemű egyed szerette volna.

***

Ahogy délután négyet ütött az óra, eljött az én időm. Összeszorított fogakkal léptem ki a hátsó bejáraton. Hát jó, akkor vágjunk bele!

Derek már kajánul mosolygott, amikor meglátott.

- Remélem, te jobban meg fogsz lepni, mint a fiúk.

- Igyekszem – fújtam ki a bennem rekedt levegőt.

- Nem kell ide semmi hiper-szuper akrobata mutatvány. Csak figyeld a belső hangodat, és menni fog.

Belső hang? Azt inkább most hagyjuk. Ahogy végignéztem Dereken és a felsőtestére feszülő szürke trikóján, legszívesebben letepertem volna. A szó szoros értelmében. Azonban most máshogy kellett földre döntenem. Feltekintettem az emeleti ablakra, Laura ugyanúgy figyelt engem is, ahogy a többieket. Tekintetünk találkozott. Kirázott tőle a hideg. Gyerünk Molly, menni fog ez! Lehunytam a szemem, éreztem, ahogy vérfarkas énem az ereimben cikázik. Mélyen beszippantottam az erdőből érkező illatokat. Éreztem az állatok szívverését, majd meghallottam az övét. Kinyitottam a szemem. Ugyanolyan kajánul mosolygott, mint amikor kiléptem a harctérre. Gyors ugrással az egyik szalmabála tetejére helyezkedtem, ahonnét már egyenes út vezetett Derekhez.

Nagy sebességgel indultam el az irányába Érzékeim még jobban kiélesedtek, ahogy közeledtem felé. Láttam, hogy karjával felém nyúl, és megpróbál torkon ragadni. Sikerült kitérnem előle, és egy gyors mozdulattal könyökömmel oldalba vágtam. Derek elégedetten mosolygott. Én is elengedtem egy önelégült mosolyt, de ez a boldogság nem tartott sokáig. Kiképző tisztem hajamnál fogva visszarántott, maga felé fordított, és mellkason rúgva máris egy fa felé repültem. Ösztöneim hiper sebességre kapcsolva összpontosítottak, és egy gyors szaltóval sikerült elrúgnom magam a fa törzsétől. Kiélezett karmokkal rontottam Derekre, de most az egyszer sikerült elkapnia: ruhámnál fogva a földre kényszerített, combomra térdelt, kezeimet összekulcsolva a fejem fölé fektette.

Rám vicsorgott. Megadóan, mozdulatlanul hevertem alatta. Már nem csak vérfarkas énem szállt be a játékba. Fejem zúgni kezdett és elöntött a vágy. A vágy, hogy magamhoz húzzam, és megcsókoljam. Derek elmosolyodott.

- Ez már túl sok, ugye? - Tudtam, hogy a hormonok által kibocsátott illat megcsapta az orrát. Derek bólintott. A fenébe is! Még mindig nem tudom elég jól kontrollálni magam. - Mára ennyi volt – húzott fel a földről, majd azzal a lendülettel, ahogy felsegített, mélyen a szemébe néztem. Láttam rajta, hogy sikerült megzavarnom. Ez volt a tervem.

Lassan közelebb léptem hozzá, mire Laura halkan felhorkantott a szobája ablakában. Egyáltalán nem foglalkoztam vele. Csak Derekre fókuszáltam. Összeszűkült szemmel figyelte minden egyes mozdulatomat. Mutatóujjammal lassan végigsimítottam izzadságtól nedves, atléta fedte felsőtestén, egészen a nadrágja gombjáig. A nagy Derek Hale még levegőt is elfelejtett venni, annyira meglepődött.

- Mi- Mit csinálsz? - suttogta, majd közelebb húzódtam hozzá, és a fülébe sóhajtva térdemmel ágyékon rúgtam, egy erős homlokon fejelés kíséretében. Derek megingott, én pedig egy rúgással a földre terítettem. Felnéztem Laura-ra, aki elégedetten bólintott, majd eltűnt a látóteremből.

- Azt mondtad, lepjelek meg – vontam vállat. - Hát tessék – mosolyogtam már én is kajánul. Közben észre sem vettem, hogy Ryan és Tyler is kikerekedett szemmel nézte végig az általam nyújtott műsort.

- Látod haver – fordult Tyler barátja felé. - Ezért ne becsüld le sose a nőket. Huhh, ez még nekem is fájt.

*Derek szemszöge*

Nem tagadhatom, tényleg sikerült meglepnie. Nem is értem, hogyan dőlhettem be neki. Teljesen elvette az eszemet. Megbénított és hülyévé tett. Sajnos ez a csúf igazság. Miközben a férfiasságomon ejtett sebeket nyalogattam magamban, Tyler a segítségemre sietett.

- Jól vagy haver?- nyújtotta segítő kezét. Most az egyszer elfogadtam.

- Megvagyok, kösz – majd Molly után néztem, aki még mindig kajánul mosolygott. - Holnap már nem lesz ilyen könnyű dolgod – gondoltam magamban, majd tekintetemmel végigkísértem egészen a hátsó bejáratig.

- Arra gondoltunk Ryannel - kezdte Tyler. - , hogy el kellene mennünk valami kaját venni. Farkaséhesek vagyunk. Szó szerint.

- Persze, menjetek csak. Lassan úgyis vacsora idő.

***

Laura már várt a szobájában. Az ablakon bámult kifelé, majd ahogy beléptem, elnevette magát.

- Ez a Molly, jól kiverte belőled a szuflát, mi? - harsogott a hangja.

- Te ezt viccesnek találod? - kérdeztem kissé oldalra döntött fejjel.

- Miért, te nem? - majd úgy nézett rám, mint egy átlagos nővér az öccsére, aki hecceli a másikat. Ismét elnevette magát, de már én is vele együtt nevettem. Végre újra az a felszabadult lány állt előttem, akivel annak idején sokat kacagtunk együtt.

- Laura – néztem mélyen a szemembe, komolyra fordítva a szót. - Mit látsz rajtam? Csak őszintén.

- Tényleg tudni akarod? - vett egy mély levegőt nővérem, majd ismét az ablak felé fordult. - Sosem láttalak még ilyen ragaszkodónak, habár meg kell hogy dicsérjelek. Elég jól titkolod.

- Sokáig már nem tudom tartani magam, úgy érzem. Minden vele töltött perc megerősíti a köztünk lévő köteléket, ami vagy halálra vagy életre van ítélve. Még magam sem tudom, melyik-melyik.

- Derek – lépett elém nővérem. - Ha úgy érzed, meg kell történnie, ne dolgozz ellene. Hidd el, sokkal könnyebb lesz úgy – tette a vállamra a jobb tenyerét. - Most nem mint Alfád, hanem mint a nővéred szólok hozzád. Peteren kívül már csak te maradtál nekem, és nem akarom, hogy a boldogságod útjába álljak, bárki is legyen a választottad. Csak annyit kérek, légy óvatos. - Bólintottam. Megértettem. Tudtam, hogy aggódik értem. Laura a családom, de ami Mollyhoz húz, ebben az esetben most sokkal erősebb.

***

Vacsora ide vagy oda, nem várhattam tovább. Laura szobáját elhagyva egyenesen Molly szobájába nyitottam. Égkék szemeivel meglepetten nézett fel rám tankönyve sorai közül, mégis úgy éreztem, valahol mélyen igenis számított rám.

- Derek? Most mi történik? - suttogott maga elé. Látta rajtam ösztöneim megnyilvánulását.

Magabiztos léptekkel közelíteni kezdtem felé, majd arcát lágyan két tenyerem közé fogtam. Szemeiben nem láttam ellenkezést, csak vágyakozást. Lágy csókot leheltem ajkaira, mire halkan felnyögött, de valamiért mégis eltolt magától.

- Miért teszed ezt? - kérdezte összezavarodva. Nem válaszoltam. Mindketten haboztunk közelebb lépni a másikhoz.

*Molly szemszöge*

Ez most mégis mi a fene volt? Mi történik? Miért most? Miért itt? És mi lesz akkor, ha visszautasítom?

Ezt már sosem fogjuk megtudni, ugye? Gondolataim gőzmozdonyként zakatoltak a fejemben, de nem érdekelt semmi és senki jelenleg. Csak Ő. Nekem kell kezembe venni az irányítást. Éreztem a habozást a szemében.

Határozott mozdulattal nyaka köré fontam a karomat, mélyen a szemébe néztem, és olyan szenvedéllyel csókoltam meg, mintha ez lenne az utolsó éjszakánk. Dereknek sem kellett több, derekamnál megemelve felültetett az íróasztal szélére, majd lesöpörve róla a könyveimet, a nyakamat kezdte el csókolgatni, végül az asztal felületére fektetett. Ereimben csak úgy lüktetett a vágy, vérfarkas énemmel egyetemben. Tèpőfogaim megnyúltak, karmaim kibújtak a helyükről, miközben a hajába túrtam. Dereket ez egyáltalán nem zavarta. Nyakam jobb oldalán időzve fülcimpámba harapott, ami olyan kéjjel töltött el, hogy legszívesebben letéptem volna róla a ruhát. Molly, térj már magadhoz! - ordított vérfarkas énem által elnyomott tini részem aggódva. - Biztos itt és most akarod az elsőt? - szólalt meg a vészcsengő a fejemben.

- Derek, állj – ültem fel az asztalon hirtelen, miközben ő már a felsőmet kigombolva, új területeket fedezett fel ajkaival. Megrémülve nézett fel rám. Megint azok a vakítóan kék szemek. Az istenit neki!

- Valami baj van?

- Nincs semmi baj. Sőt… - Minden porcikám őt kívánta. Szinte már sikoltoztak egy újabb érintés után. - De… ezt most abba kell hagynunk.

- Oh… - hagyta el a száját a csalódottság hangja.

- Nem veled van a baj. Jézusom! - temettem arcomat a tenyerembe. - Ki tudna neked ellenállni? – sóhajtottam. Még mindig őrülten akartam őt… az érintéseit… a csókjait… - Nem is értem, miért pont én? - majd hirtelen elhallgattam. Ahogy a szemembe nézett, teljesen elgyengültem. Feladom! Nem bírom tovább! Újra magamhoz húztam, és megcsókoltam, de tudtam, hogy ez már egy búcsúcsók a részemről. Még nem állok készen. Testem hiába lángol érte. - Vacsoránál találkozunk.

***

Vacsorára pizza volt. Nagy tudás nem kellett hozzá, végül is Tyler készítette. Mindenki helyet foglalt az étkező közepén lévő, ovális alakú asztalnál. Derek Laura mellett ült, velem szemben, én pedig teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam Tyler és Ryan között.

- Mi ez a szag? - szippantott mélyet a levegőbe Tyler. - Olyan mint valami tüzelő szukáé.

- Khm! – Azt hiszem, félrenyeltem egy falatot, mert fulladozni kezdtem.

- Jól vagy Molly? - fordult felém Ryan aggódva.

- Persze, csak valami… khm… ráment a torkomra – arcom lángolt a kellemetlenségtől. Atyaég! Derekre néztem. Zavarodottan kerülte a tekintetem. Laura mosolygását elrejtve, szája elé tette a kezét.

- Várjunk csak – világosodott meg Tyler. - Ti most… lefeküdtetek egymással? - mutatott vigyorogva először Derekre, majd rám.

- Jézusom Tyler – sóhajtottam szemforgatva. - Nem foglalkoznál a saját dolgoddal?

- Te, Laura, ha valaki tüzel, más illatot bocsájt ki magából, mint amikor konkrétan megtörtént a dolog, ugye? - mosolygott kajánul Alfájára a fiatal vérfarkas.

- Tyler, tényleg. Hagyd már őket békén, és együnk inkább nyugodtan.

***

Miután teletömtem a gyomromat, puforogva elindultam a lépcsőn felfelé. Fáradt voltam, és annyi minden történt ma. Félúton hallottam, ahogy valaki utánam rohan. Tudtam ki volt az, a szaga elárulta. Derekre számítottam, de Ryan jelent meg mögöttem.

- Molly, várj.

- Ryan, most tényleg nem alkalmas. Hihetetlenül fáradt vagyok momentán ehhez a beszélgetéshez.

- Te az én Alfám vagy, ugye tudtad ezt? - Ez már egy érdekes információ volt. Felkeltette az érdeklődésemet.

- Igen? - fordultam Ryan felé.

- Csak… csak annyit akarok mondani, hogy én mindig melletted állok, történjék bármi. Te változtattál át, így a kötelékünk részemről szétválaszthatatlan. - Itt többről is szó volt, kihallottam a hangjából.

- Ryan – kezdtem fáradtan. - Tényleg rendes srác vagy, de… - Nem voltam biztos benne, hogy ezt az információt pont vele kellene megosztanom. - Én… Derekhez vonzódom.

- Tudom – válaszolt félvállról, egy kis csalódással a hangjában. - Érzem rajtad a szagát – majd a gondolatba is beleborzongott. - Ne haragudj, csak… - hallgatott el hirtelen. Derek jelent meg a lépcsősor végében. - Most mennem kell. - Ahogy elhaladt lefelé menet Derek mellett, előhívta vérfarkas énjét és rámorgott. Ezt a másik fél sem hagyta szó nélkül. Torkából nem tetszését kifejező halk morgás tört fel. Fejemet megrázva folytattam utamat a szobám felé. Pár lépés után hátrafordultam, de senki sem volt már mögöttem.

12. fejezet

 

*Molly szemszöge*

Sarah temetése gyönyörűen el volt rendezve. Minden annyira hófehér volt, mint egy esküvői szertartáson. Zoe a vállamra borulva zokogott egész végig, könnyeivel teljesen eláztatva sötétkék blézerem ujját. Magam sem értem miért, de a düh és a nyugtalanság, ami eddig felemésztett, semmivé foszlott. Lassan elindulva a temető kijárata felé, még egyszer, utoljára elköszöntem szeretett barátnőnktől. Édes istenem! Annyi mindent köszönhetek neki. Mély levegőt vettem, hogy visszatartsam kibuggyanni készülő könnyeimet. Ez így nem igazságos! És miért vagyok ennyire nyugodt? Tombolnom kellene, és kikiabálnom az egész világnak, miféle szörnyű teremtmények járják a földet. Köztük én is. Lehajtott fejjel ballagtam Zoe mellett, és mintha az időjárás is megérezte volna komor hangulatomat, hatalmas esőcseppek koppanásától lett hangos a természet, ami egyre gyorsabb ütemet kezdett diktálni. Rohantunk, ahogy csak bírta a lábunk, nehogy elázzunk. Pár méternél messzebb azonban nem jutottam, mert menet közben valaki megragadta a felkarom, és egy dús lombkoronájú fa alá húzott, ahol szinte már alig esett az eső. Fejemet ide-oda forgatva Zoe-t kerestem, de már sehol sem találtam. Fájdalmas szorítást éreztem a mellkasomban. Ugye nem?

- Biztonságban van – szólalt meg az ismeretlen ismerős. A lelógó fa ágai közül egy fiatal férfi tűnt elő, alighanem sárgán világító szemekkel. Biztos csak hallucinálok...

- Ryan? - pislogtam, ahogy egy esőcsepp az arcomra csöppent.

- Molly, beszélnünk kell – kapkodott levegő után.

- Mi a baj? - léptem közelebb hozzá, mire ő hátrálni kezdett. - Ryan? - ejtettem ki lassan a nevét.

- Én… én… - kezdte dadogva. - Tényleg… tényleg… ott… és akkor…. Tényleg meghaltam. Azt mondták, te tetted ezt velem.

- Mit mondtak és kik? - értetlenkedtem. Fogalmam sem volt, miről beszél.

- Ryan, ebből elég lesz mára – húzta el a kabátjánál fogva valaki. Felismertem a hangot és az illatot.

- Derek? Te vagy az? - húzódtam közelebb a hatalmas fa törzséhez, majd homlokomat nekitámasztottam.

- Este érted megyek – hallottam meg elhalkuló válaszát.

***

Már lement a nap, amikor a szeretett munkahelyem küszöbén megtorpanva kíváncsi tekintetekkel találtam szembe magam. - Sarah-ért – léptem beljebb összeszorított ajkakkal. Zoe már messziről hatalmas mosollyal köszöntött, de a szemében még mindig szomorúság tükröződött.

A bisztró összes asztala hatalmas, fehér gyertyáktól díszelgett, amik bevilágították az egész teret. A háttérben halk, lassú, mélabús zene szólt. Szívem összeszorult az emberek szomorúsága láttán.

Hirtelen úgy éreztem, hogy az egész világ összedől körülöttem. Sarah! - ordítottam torkaszakadtamból, majd a földre rogytam. Ami a halála miatt egészen a temetéséig bennem zúgolódott - kiragadva lelkem egy részét -, őrült sikításba kezdett. Egész testemben remegtem. Vajon másnak is ennyire fáj, mint nekem?

- Molly, jól vagy? - szorította meg lágyan vállamat Zoe. Ahogy feltekintettem rá, hirtelen visszahőkölt, de nem engedett el. - Molly…. A szemed. Mi történt a szemeddel? - suttogta ijedten.

- Kérlek, vigyél ki innen – nyögtem.

- Persze – válaszolt Zoe. Segített feltápászkodnom, majd a bisztró parkolójában leültetett az útpadka szélére.

Nem vagyok jól. Nagyon nem. Úgy éreztem, mintha a csontjaim darabokra akarnának törni. Egytől egyig. Tekintetemet az égre meresztettem. A hold fénye vakítóan beragyogta az egész parkolót. Telihold van! Derek!

- Derek! - üvöltöttem félig önkívületi állapotban.

- Molly, kezdesz megijeszteni. – Meg is feledkeztem barátnőmről, aki még mindig mellettem volt. Jézusom, Zoe!

***

*Derek szemszöge*

- Tűnj a közeléből! - kiáltottam a parkoló másik végéből. - Gyerünk!

Molly barátnője értetlenül, visszakozva nézett rám. Nem tudta, mit történik. Habozva hátrálni kezdett, miközben a földön összekuporodott Molly testén már az átváltozás jelei kezdtek megjelenni: fülei hegyesség váltak, tépőfogai megnyúltak. Zoe ijedtében megbotlott az útpadka szélében. Elesett, azonban tenyereivel sikerült felfognia a földre érkezés erősségét. Valami azonban mégis történhetett vele, mert Molly vicsorogva iskolatársa felé kapott. A szag az én orromat is megcsapta. Vér. Nem volt túl intenzív, de egy frissen átváltozott vérfarkasnak - pláne egy Alfának -, ez bőven elég volt a vérszomj felerősödéséhez.

Rohantam Zoe felé, ahogy csak bírtam. Útközben én is átváltoztam, hogy egyenlő esélyekkel induljak. Ellene. Egy nagy ugrással rávetettem magam. Sikerült leterítenem egy kis időre. Az a pár perc is elég volt nekem arra, hogy Zoe-t biztonságos helyre juttassam, és rohanásra ösztönözzem olyannyira, hogy meg se álljon hazáig. Könnyes szemmel rám nézett. Láttam rajra, és éreztem is: szörnyen félt.

- Menj! Rohanj! - üvöltöttem eltorzult hangon.

A bisztróból pohárköszöntések hangjai szűrődtek ki. Az embereknek fogalmuk sem volt róla, mi történik a parkolóban. A tudatlanság néha kincset ér - jegyeztem meg magamban. A halk duruzsolástól eltekintve, nagy csend volt a környéken. Még őt sem hallottam. Így kiütöttem volna?

- Molly? - fordultam az eszméletlen test irányába, vagyis már csak a kihűlt helye felé. Pár másodperc múlva egy farkas fenyegető vonyítása törte meg a csendet, ami az erdő mélyéről parancsolt maga után. Nem az én Alfám volt az. Szükségem van a nővéremre. Egyedül kevés leszek hozzá, hogy megállítsam. Hangos morgás tört fel a torkomból.

Percekig vártam, de válasz nem érkezett. A fenébe! - vettem mély levegőt, majd rohanva elindultam az erdei kis faházunk felé. Laura már a tornácon várt, teljes harci díszben: karmai vérben úszva fénylettek a hold sugarában.

- Mi tartott ennyi ideig? - mordult rám eltorzult arccal. - Mindkét lábukat és kezüket eltörtem, de még így sem tudtam őket teljesen ártalmatlanítani – sziszegte vicsorgó fogakkal. - Habár már legalább annyit elértem náluk, hogy kövessék a parancsaimat.

- Laura – kezdtem, leplezve idegességemet. - Molly….

- Csak azt ne mond, hogy kicsúszott a kezeid közül!!! - ordította eszeveszetten. A házból halk morgások visszhangja tört utat magának, majd két sárga szempár jelent meg Laura mellett. Egy a jobb, egy pedig a bal oldalán. Fenyegetően néztek rám. - Sajnálom Derek. Meg kell ölnünk őt.

Újabb parancsoló vonyítás. Nővérem idegesen meredt rám.

- Téged akar, igaz? Mióta? - Nem feleltem. Laura kezdett egyre agresszívebb lenni. - Azt kérdeztem, mióta? Válaszokat akarok!

- Amióta… - kezdtem lassan, majd hezitálva folytattam. - Amióta elfogadott párjának.

- Hogy mit csinált!? - üvöltötte torka szakadtából.

- Nem tud róla. Fogalma sincs az egészről. Még a saját erejével sincs tisztában.

- Derek, hát nem látod? – kezdte higgadtabban. - Ez a lány lesz a családunk veszte, ha nem végzünk vele. Hidd el, az ő szemében mi mindig is fenyegetés leszünk, pláne én. Egy másik Alfa.

Újabb vonyítás, de most már egyre közelebbről. Fülemet kiélesítve megéreztem Őt. Reflexszerűen Laura elé ugrottam, hogy védjem az Alfámat. Molly vicsorgó fogakkal közelített felénk.

- Hát te vagy az… - morogta elváltozott hangon. - Még érzem rajtad a vére szagát. Megölted őt! - majd egy kínkeserves vonyítással együtt, Laura felé vetette magát, de felfogtam az ütközést. Mint egy igazi vérszomjas fenevad, karmait mellkasomba mélyesztette, majd karmolások hada tépte fel bőrömet.

- Elég! – ordította nővérem, majd a segítségemre sietett a két fiatal vérfarkas kíséretében. Molly torkon ragadott, és az egyik hatalmas fa törzsének vágott. Gerincem reccsenése hallatán már tudtam, ez hosszabb gyógyulást fog igénybe venni, nem beszélve az Alfa által okozott sebekről. - Derek! - kiáltott Laura. Molly ekkor megtorpant.

- De-Derek? - tekintete kezdett kitisztulni, majd megadóan a földre rogyott.

- Fogjátok le! - parancsolt Tylernek és Ryannek.

- Ne Laura, kérlek ne tedd – nyögtem a fa tövében.

- Sajnálom Derek – nézett felém, majd karmait kiélezve Molly torkára tapasztotta ujjait, másik kezével pedig a hasába tépett. A fiatal Alfa kínoktól gyötörve felordított, ahogy én is.

- Ne!!!

***

Adam a semmiből tűnt elő. Szemei csak úgy izzottak a sötétben. Első útja Laura-hoz vezetett. Sikerült Mollyt annyira kiszabadítania a szorításából, hogy felém csúsztatta a köddel borított avaron. Óvatosan mellé vontattam sebekkel teli testemet.

- Laura Hale, ezt azonnal hagyd abba! - morogta. Adam szintén vérfarkas volt, és ahogy elnéztem, ő sem követte azt a sorsot, amit Molly nagybátyja, Peter szánt unokahúgának. - A családunk nem akar neked ártani. Ő... – mutatott Molly felé. - Ő azt sem tudja, mi ez az egész, és ez volt az első teliholdja azóta, hogy felhagyott a gyógyszerekkel. Gondolhatod, mennyire megviseli. Hisz olyan embereket bánthatott, akik közel állnak hozzá – lihegte.

***

*Molly szemszöge*

Hát elmúlt ez is. Az első teliholdam, ahol belső énem minden ellenállás nélkül utat tört magának. Beleremegtem a gondolatba, és a kezeimre néztem, ahol nemrég még véres karmok éktelenkedtek. A felkelő nap már halvány pirossá festette az ég alját, szinte már vérvörössé. Ismét kirázott a hideg. Mi vagyok ÉN? Egy szörnyeteg?

- Minden rendben van, Hugi? - gondolatmenetemből Adam aggódó kérdése szakított ki. Megremegtem ismételten. - Tudom, milyen nehéz lehet. - Könnyes szemekkel felé fordultam. Tekintetem láttán halványan elmosolyodott. - Ne aggódj, nem öltél meg senkit sem.

- De… - kezdtem, miközben kezem akarva-akaratlanul remegni kezdett. - De bántottam valakit.

- Ő jól van, ne stresszelj miatta – vett egy mély levegőt. - Csak kicsivel több időre lesz szüksége a gyógyuláshoz, mivel egy Alfa szaggatta majdhogynem darabokra – próbálta oldani a feszültséget Adam.

- Ez nem vicces! - tört ki belőlem agresszíven. Adam meghátrált.

- Hé, hé… látom, még a telihold hatása alatt vagy, így jobb lesz, ha nem állok az utadba. A bejárat melletti szoba az övé – mutatott a kopott ajtó felé.

- Köszönöm – bólintottam, majd gyors léptekkel elindultam az előszoba felé. Ahogy odaértem szobája ajtajához, megtorpantam.

Szívem a torkomban dobogott. Rosszul éreztem magam. Bántottam Őt, aki mindvégig csak segíteni szeretett volna nekem. Tudhattam volna. Szót kellett volna fogadnom. Ő már előre megmondta, hogy nem mehetek el a virrasztásra, de természetesen a konok fejemnek nem tudtam parancsolni, pedig Derekre kellett volna hallgatnom. Mindössze ennyit kellett volna tennem, és akkor ez az egész mind elkerülhető lett volna. Talán azt gondoltam, elég erős leszek hozzá, hogy meggátoljam a belőlem kitörő bestiát? Minek is képzeltem magam!?

A kilincsre csúsztattam a kezem, majd lassan és amilyen halkan csak lehetett, benyitottam. Ami először szembetűnt, azok a hatalmas ablakok voltak, amiken keresztül gyönyörű látványt nyújtott a reggeli pirkadat fénye. Derek felszisszent, fejemet a hang irányába fordítottam. Laura öccse ágya végében ülve sebeit tisztítgatta.

- Hogy érzed magad? - léptem beljebb bátortalanul. Derek fáradt arccal felém fordult. Megint az a tekintet fogadott, amit egyszerűen nem tudtam hova tenni. Fájt érte a szívem, amint megpillantottam a sebeit. - Ezeket én… én okoztam?

- Ez csak egy kis karcolás – majd egy újabb felszisszenés. - Kimentem a formából, azt hiszem.

- Hadd segítsek - guggoltam le elé, majd a kezembe fogtam a rongyot, és egy újabb adag fertőtlenítőt raktam rá. - Milyen gyorsan gyógyulsz? - néztem mélyen a szemébe.

- Nem eléggé – sóhajtott. - De talán elfertőződni már nem fog. És te? Jól vagy?

Nem tudtam mit válaszoljak neki. Az egész éjszaka annyira felborította az életemet. Talán még fel sem fogtam, mennyire.

- Zoe – kezdtem lehunyt szemmel. - Talán sosem fog velem szóba állni. Mégis hogyan? Hogyan magyarázzam el neki a történteket? - És már megint ez a fránya sírás. Utálom!

- Gyere, ülj le mellém – csúszott odébb. Úgy éreztem, ezt csak vele tudom megbeszélni. - Ha igazán fontos vagy neki – kezdte. -, meg fogja érteni.

- És ha nem? - hezitáltam. - Mindenkit elveszítek magam mellől. Utálom magam, és azt is, ami vagyok! - tört ki belőlem.

- Molly – sóhajtott. - Nagy árat kell fizetned azért, amit kérsz – majd elhallgatott.

- Laura – törtem meg a csendet. - Meg akart ölni, igaz? Miért?

- Fogalmam sincs – majd kihúzta magát. A felsőtestén lévő kevésbé mélyebb karmolások már kezdtek gyógyulni. - De annyit tudok, hogy velünk kell maradnod. A városban nem biztonságos, leginkább az emberekre nézve. És én itt meg tudlak tanítani mindenre, amire csak tudlak. Arra is, hogyan kontrolláld az átváltozásodat.

- Neked hogy sikerült? Kontrollálnod…. Ezt az egészet?

- Ha már van egy biztos pont, amire fókuszálni tudsz, onnantól már könnyű. Nekem ez a düh.

- Értem – bólintottam. - A telihold alatt... – gondolkodtam hangosan. - Volt valami…. Ami kizökkentett a vérszomjamból.

- És mi volt az? - kérdezte érdeklődő tekintettel.

- Te – csúszott ki a számon. - Mindvégig te voltál az, Derek.