*Molly szemszöge*
Álmomban puha pázsiton feküdtem, ahonnét gyönyörű látványt nyújtott a hold ragyogó fénye az éjszakai égbolton. Aztán váltott a kép, mert már nem voltam egyedül. Derek is velem volt, és egy pléden egymásba gabalyodva, őrült hévvel szeretkeztünk. Majd hirtelen valami kirángatott a csodás álomképből a valóságba. Lassan kinyitottam a szemeimet, fejemet bal oldalamra fordítva. De Derek nem volt mellettem. Hova mehetett?
Nem kellett több, csak pár másodperc, és már meg is éreztem őt a takaró alatt, mire ösztönösen alsó ajkamba haraptam. Lágyan kényeztetett, és eszembe sem volt megzavarni. Igen, azt hiszem egy kicsit még álomszuszéknak kellene tettetnem magam. Annyira jó! Istenem!
Éreztem, ahogy ujjaival óvatosan belém hatol, majd egyre intenzívebben mozgatja őket, miközben a nyelvével lassan végigsiklott combom belső felén. Kérlek, ne hagyd abba! Ez életem legjobb ébresztője!
Percek múlva már bal kezével is kalandtúrára indult, egyenesen a melleim felé. Az hiszem, most már felesleges tovább tettetnem magam. Bolond lennék, ha ezek után nem hagynám, hogy a magáévá tegyen. Lassan felemeltem a paplant, és egy pajkos mosollyal üdvözöltem gyönyöröm reggeli okozóját.
- Szia – suttogtam a lábam között ügyeskedő farkasomnak. Mondhatnám azt, hogy megleptem, de szerintem már számított rám.
- Szia - jelent meg egy csibészes mosoly ajkainak sarkában.
- Gyere ide – csalogattam meztelen testemre a szikrázó kék szempár tulajdonosát. Felkészülten vártam, hogy újra birtokba vegyen az ajkaival, a kezeivel és a férfiasságával. - Amit ott az előbb csináltál... - sóhajtottam fel, ahogy felajzottan a nyakamba harapott. - Máskor is el tudnám viselni.
- Neked bármikor – csókolt meg. Miközben nyelveink őrült kergetőzésbe kezdtek, lábaimat ösztönösen a csípője köré fontam. Így már semmi sem vetett gátat közénk. Halk nyögés hagyta el a számat, amikor Derek végre belém hatolt. Lehunytam a szemem, s közben az őrült hévvel átélt álmom elevenedett meg lelki szemeim előtt.
- Látni akarom – suttogta a fülembe, majd az ágy közepén az ölébe vont, és úgy folytatta tovább, miközben lágy, apró csókokat szórt fedetlen melleimre.
- Tessék? - lihegtem a nyakába.
- Látni akarom a gyönyört a szemedben, amikor elmész. - Ezt az egy mondatot olyan mély, szexualitást sugárzó hanglejtéssel ejtette ki, hogy egyből egy melegségi hullám vágtatott át lángoló testemen. Majd mintha a mennyországban lennék, robbanó fehérség vett körül, és az övé voltam. Újra. Hüvelykujját ajkaimon keresztül a számba csúsztatta, amit ösztönösen, egy sóhaj kíséretében kelepcébe zártam. - Az enyém vagy, csakis az enyém – hörögte izgalmi állapotában.
- Örökké – majd egy elfojtott sikoly hagyta el a számat, mire Derek újra megcsókolt, és egy gyors mozdulattal hasra fordított a matrac tetején. Lehet ezt még tovább fokozni? Igen, ő tudta. Csípőm mellett megtámaszkodva, hátulról olvadtunk egybe, ami újabb intenzív gyönyörhullámot idézett elő belőlem.
***
Igen, ma kicsit túlságosan is fel voltam töltődve, és igen, ma eldöntöttem, hogy nem akarok tovább punnyadni. Derek délutáni körúton volt, így tökéletesnek láttam a pillanatot, hogy elkezdjem a szabadtéri sportolást. Végül is, amíg ő kint lesz, senki sem árthat nekem. Úgyis megérezné.
Gyorsan felkaptam magamra egy fekete, sztreccs rövidnadrágot, és egy neonrózsaszín, masszív sportmelltartót. Hiába, ahogy a kisfarkas nőtt és fejlődött, úgy vele együtt a melleim is. Muszáj volt őket stabilan lerögzítenem, főleg ha elsőre egy igencsak aktív mozgásformát választottam a mai napra magamnak. Hajamat szoros copfba fontam, mivel futni indultam az erdőbe.
A szobaajtón kilépve nagyszüleimet pillantottam meg, akik komótosan, egy-egy pohár vörösbor mellett beszélgettek a kanapén. Richard tekintete egyből mosolygóssá vált a kisugárzásomtól, ahogy észrevett. Tudtam, mire gondolhat most. Valahogy, ha Derekkel vagyok, mindig elfelejtem, hogy nem csak mi lakunk ebben a házban. Néha jó lenne egy hangszigetelt szoba is, de ez nem kívánságműsor.
- Hová indulsz? - kérdezte mosolyogva Emily.
- Futni – hadartam, miközben már az edzőcipőmet húztam, majd ahogy elkészültem, lepattantam melléjük a kanapéra. - Örülök, hogy itt vagytok – öleltem meg mindkettőjüket mosolyogva.
- Dereké most a terep – húzódott Richard szája egy félmosolyra.
- Tudom – pattantam fel boldogan.
- Azért ha lehet, a környéket ne verjétek fel – kortyolt bele komoly arckifejezéssel a borába nagyapám.
- Richard, mintha te nem lángolnál így értem – lépett erős jelzéssel szerelme lábfejére Emily, majd mosolyogva felém fordult. - Ne is foglalkozz vele – legyintett. - Vigyázzatok magatokra.
- Úgy lesz – mosolyogtam vissza. - Sziasztok – vettem pillanatnyi búcsút a két vérfarkastól, és hatalmas mosollyal az arcomon kinyitottam a bejárati ajtót, majd megtorpantam.
- Szia Molly! - Tyler csillogó, mélybarna szemeivel találtam szembe magamat.
- Tyler! Szia! Laura-t keresed?
- Hát, az az igazság, hogy hozzád jöttem – vakarta meg zavarában a tarkóját.
- Most nem épp a legalkalmasabb, de ha gyors leszel... - siettettem. A nyári nap kellemesen égette a bőrömet a verandán keresztül.
- Beszélned kell velük, Molly. Ők a te falkádhoz tartoznak. Történt, ami történt...
- Tyler, figyelj, semmi bajom velük, de még magam sem tudom, mi az igazság. A drágalátos barátnőm konkrétan majdnem megerőszakolta Dereket a női mosdóban, a Bétám pedig szerelmet vallott nekem. - Igen, akarattal nem ejtettem ki egyikük nevét sem.
- Ryan egy idióta, mert még mindig reménykedik. Egyszer talán majd elenged, de Zoe... ő nem rossz ember, és azért valljuk be, frissen belecsöppenni ebbe a természetfeletti világba, nem egyszerű. - Próbált meggyőzni, de most tényleg nem akartam ezzel foglalkozni.
- Szóval most akkor te leszel a hírvivő? - fontam keresztbe a karjaimat a mellkasom előtt. Tyler bólintott, majd tekintetét gyorsan végigfuttatta rajtam.
- Egyébként hová indulsz ilyen lengén?
- Nem egyértelmű? - kérdeztem szemforgatva, majd ahogy láttam Tyler értetlen tekintetét, saját magam válaszoltam a feltett kérdésemre. - Futni.
- Ó! Sok szerencsét – nevette el magát, majd beszállt a kocsijába, és elhajtott.
Gyorsan túltettem magam Tyler látogatásán, majd egy rövid bemelegítés után, már egy közepes tempóban futottam egyenesen az erdő szívében. Minden egyes lépésem közben úgy éreztem, mintha valaki követne. Elmosolyodtam magamban. Bár nem éreztem semmiféle szagot sem, szinte biztos voltam benne, hogy Derek jár a nyomomban.
Az utolsó pár méterre a leggyorsabb sebességre kapcsoltam, ami csak kitellett belőlem. Éreztem, ahogy elönt az adrenalin, az izmaim pedig megfeszülnek. Ezt az öröm által felfokozott érzést egy aprócska fájdalom szakította félbe, ami alighanem a kis csöppségtől jöhetett. Abban a pillanatban meg is álltam, nem futottam már tovább.
Mély levegővételek közepette egy fa törzsének támasztottam a hátamat, és dübörgő szívemmel a mellkasomban a pocakomat kezdtem el simogatni.
- Sajnálom – suttogtam a még meg nem született gyermekemnek, majd ahogy rendeződött a pulzusom, nyújtani kezdtem. Kicsit nagyobb terpeszbe álltam, és óvatosan előrehajoltam, elérve ezzel az avaros talajt. Éreztem, ahogy a lábam hátsó részén lévő izmaim egyre jobban megnyúlnak és ellazulnak.
- Nem gondoltam volna, hogy a teliholdnál van gyönyörűbb látvány is – szólalt meg szinte a semmiből egy mély hang. Hirtelen reagálva megfordultam, és támadásra készen, kiélezett karmokkal néztem szembe a fa törzsének támaszkodó férfival. Fekete bőrdzsekit, farmert és bakancsot viselt, kezében pedig egy bukósisak pihent.
- Ki vagy te? - vicsorogtam rá. Nem voltam biztos benne, de valahol sejtettem, hogy nem egy egyszerű emberrel van dolgom.
- Nyugi, Molly – lökte el magát a fa törzsétől, majd egy lépést tett felém, mire én automatikusan hátrálni kezdtem.
- Sosem bántanék egy családtagot – majd megvillantva vörös vérfarkas tekintetét, rám mosolygott. - Damien Hales – mutatkozott be egy csibészes mosoly kíséretében, mire újabb lépéseket tett felém. Akcentusa Richardéhoz volt hasonló.
- Családtag vagy sem, nem bízom meg benned. És különben is ez...
- Ez magánterület! - Hallottam meg Derek karakán hangját a közelemben. Mire a hang irányába fordultam, már ott is volt mellett, és védelmezően maga mögé tolt. - Jól vagy? - Magabiztosan bólintottam, de még mindig nem húztam vissza a karmaimat, ahogyan az agyaraimat sem.
- Biztos te vagy Derek – suhant át egy furcsa árny a férfi arcán, ahogy végigmérte védelmezőmet.
- Igen – horkantott fel semmittelen arckifejezéssel. - És te ki a fene vagy?
- Molly már tudja. Nem igaz? - kacsintott felém.
- Te ismered ezt az embert? - nézett rám szúrós tekintettel.
- Csak a nevét tudom, és azt, hogy Alfa – tettem hozzá félve.
- Egy Alfa? Itt? Falka nélkül? - kérdezte Derek döbbenten, ugyanakkor kissé feszülten is.
- Nem akarom megzavarni a turbékolásotokat, de a drága bátyámat keresem – szólalt meg siettetve az előttünk álló vérfarkas, megvillantva hegyes fogait. - És alighanem ti tudjátok, merre találom.
- Molly, menj, és figyelmeztesd Richardékat. Addig én itt maradok és... - Már épp indulni akartam, amikor egy gúnyos kacaj hagyta el az idős Alfa száját.
- És mi lesz, kölyök? Nem akarok bántani senkit sem. Mindössze csak azt akarom, hogy újra egy család legyünk a drága testvéremmel.
- Molly, indulj! - utasított nyomatékkal a hangjában Derek. Nem is vártam egy másodpercet sem. Rohantam, ahogy csak a lábam bírta. Vissza sem néztem. Csak reménykedni tudtam, hogy Dereknek valóban nem esik bántódása. Furcsa érzések kavarogtak bennem az idegen vérfarkast illetően, amiket még magam sem tudtam hová tenni. Most csak az számított, hogy Richard tudjon róla. Feltéve, ha tényleg az, akinek mondja magát.
Vad erővel rontottam be a bejárati ajtón. Gyorsan körbepillantottam a nappaliban. Nyoma sem volt az nagyszüleimnek. Aztán egy pillanatra megéreztem az illatukat, valahogy más volt az eddigi megszokottnál, de ebben a szorult helyzetben valahogy nem tudott érdekelni. Egyenesen az emeleti szobájuk felé vettem az irányt. Nem törődve az illedelmes szokásokkal, kopogás nélkül vágódtam be az ajtón, ami kár volt. Ugyanis épp egy szenvedélytől izzó együttlét előszelét zavartam meg. Tehát akkor ez volt az a különös illat. Jól van, Molly! Legalább fejlődsz, de legközelebb azért kopogj.
- Ó, istenem! - csuktam be magam mögött a kopott fa ajtót, majd hátamat nekitámasztva folytattam. - Ne haragudjatok, de ez a dolog nem várhat.
- Mi az? - nyitott ajtót morcosan Richard perceken belül. Hát, ha engem is megzavartak volna, én valószínűleg nem lettem volna ennyire nyugodt. De ő más volt. Kimért és határozott. - Miért lihegsz annyira? - sürgetett a válaszra várva.
- Nem tudom igaz-e... de van egy öcséd? - Választ azonban hiába vártam. Richard szó szerint rám csukta az ajtót. Ez most mégis mi a fene volt? - Kélek, hallgass meg! - dörömböltem be a szoba ajtaján. Ingerült voltam. Ha bántani fogja, én sosem bocsátom meg magamnak. - Derek küldött, hogy szóljak nektek... ő... ott maradt. Az erdőben. Vele – remegtem.
A szobában csend volt, mintha egy lélek sem lenne bent. Ideges voltam, és lassan a dühömet átvette a rettegés. A rettegés, amit nem engedhettem meg, hogy irányítson.
- Az istenit neki! - Hallottam meg egyszer csak Richard dühtől tajtékzó hangját. - A fenébe is!
- Kérlek, nyugodj meg szerelmem – csitítgatta lágy hangján Emily.
- Minden rendben? - bátorkodtam feltenni kintről a kérdést, majd hirtelen újra kinyílt az ajtó, és acélkéken szikrázó szemekkel Richard meredt rám.
- Itt van – sziszegte.
- Hol itt? Mármint a házban? - kapkodtam a fejem a lépcső és Richard ragyogó, vérfarkas tekintete között. Derek! A gondolatra villámgyorsan leszaladtam a földszintre, majd ahogy megpillantottam őt, lendületből a nyakába ugrottam. Megfeledkezve az idegen vérfarkasról, hosszú, aggodalmakkal teli csókot leheltem Derek ajkaira.
- Khm – köszörülte meg a torkát a magas férfi, aki még mindig az ajtó küszöbén állt. Nem lépett beljebb. - Mondtam, hogy nem fogok bántani senkit sem – kacsintott felénk, majd hirtelen arca komollyá vált. Tudtam is, hogy miért. Még a hátamon is éreztem Richard égető pillantását, és a szag, ami körüllengte igazi düh és aggodalom keveréke volt. - Drága bátyám – bólintott illedelmesen testvére felé.
- Öcsém – sziszegte Richard, miközben Emily-vel karöltve mellénk sétált.
- Mit keresel itt? Londonban lenne a helyed.
- Ahogy neked is – válaszolt kimérten a fiatalabb testvér.
- Az én helyzetem más – nyomatékosította az idősebbik Hales.
- Azt látom – vetett egy gyors pillantást rám az ajtóban álló férfi, majd idegességét színlelve folytatta: - Nem is említetted, hogy Nicknek lánya született. Ráadásul vérfarkas – nyalta meg a szája szélét ösztönösen, mint aki a desszerthez készülődik.
- Mit akarsz? - morogta Richard. A hangulat kezdett a tetőfokára hágni az aprócska faház szikár falai között.
- Damien, kérlek – suttogta alig hallhatóan Emily, miközben erősen szorította férje kezét, nehogy valami elhamarkodott lépést tegyen. A sötét, göndör hajú férfi szúrós tekintetét lassan végigfuttatta a ház lakóin, majd pillantása megállapodott rajtam. Kirázott a hideg attól, ahogy rám nézett. Ösztönösen Derek háta mögé léptem.
- Molly-nak már említettem – majd felsóhajtott, és folytatta: - Szeretném, ha újra egy család lennénk. Tegyük félre a régi, őrült hagyományokat, ígéreteket.
- Az összeset? - húzta ki magát a hollófekete hajú férfi.
- Az összeset – húzódott félmosolyra az idegen szája.
A gondolatok ide-oda cikáztak a fejemben, miközben a két testvért figyeltem. Túlságosan is ellenségesek voltak egymással. Talán valami történhetett a múltban, ami az évek alatt szétválasztotta őket? Richard arcát elnézve, nem is kis dologról lehetett szó. És mégis miféle hagyományokról beszélnek? Akár meg is kérdezhetném, hiszen részben én is ehhez a vérvonalhoz tartozom, édesapám révén. Vettem a bátorságot, és Derek takarása mögül kilépve, a két férfi közé álltam. Kérdőn néztek rám, ahogy szólásra nyitottam a számat.
- Mégis miféle hagyományokról lenne szó? - Bátornak akartam tűnni, de csak halk szavak hagyták el az ajkaimat. Damien szemei felcsillantak kérdésem hallatán, míg Richard halkan felmordult, amint a küszöböt átlépve felém indult. Derek egyből mellém lépett, mire a férfi megtorpant, majd mélyet szippantott a levegőbe. Arca egy pillanatra összerándult a hirtelen jött dühtől, amit bármennyire is próbált, nem tudott leplezni.
- Szóval már elkéstem – hörögte mély akcentussal. Fogalmam sem volt, miről beszél, de a kijelentésére Richard tépőfogai megnyúltak, és bősz ordítással jelezte, hogy nem szívesen látott vendég a házban. - Tipikus – horkantott fel, majd vérvörös tekintetét megvillantva, arcán az átváltozás jelei kezdtek megjelenni. Damien vérfarkas énje azonban más volt. Bőre koromfeketére váltott, karmai megnyúltak, éles agyaraival egyetemben. - Azt hiszed, nálad van a hatalom? - Eltorzult hangjába még a ház is beleremegett.
- Takarodj az otthonomból! Bárki is vagy. - Az idősebbik Hale szinte a semmiből jelent meg a bejáratnál. Derek nővére magabiztosan lépett fel az idegennel szemben. Bármennyire is bestiális kinézettel rendelkezett, a lány egy pillanatra sem futamodott meg. Nem tudom, Damien milyen indíttatásból fogta vissza a dühét, de Laura-t meglátva valami megváltozott benne.
- Te nem lehetsz életben – fordult a lány felé. - Lehetetlen. - Arcára döbbenet ült ki, miközben farkas énje háttérbe szorult, és már teljes emberként állt Laura előtt.
- Márpedig igenis élek. Ki vagy te? - kérdezte Derek nővére összeszűkült szemmel.
- Az arcod az övé – közelített az idősebb Hale felé a férfi, mire ő egy lépéssel hátrébb távolodott.
- Takarodj az otthonunkból! Nem mondom el még egyszer – sziszegte az idegen felé, majd vérvörös tekintettel, parancsolóan a szemébe nézett.
- Ahogy látom, nem csak az arca, hanem az ereje is – húzta ki magát Richard öccse, majd fölényes tekintettel újra végignézett rajtunk. - Még nem végeztünk – szikrázó tekintetét alighanem az enyémbe fúrta, mire Laura rávicsorgott, és kérdés nélkül elhagyta a házat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése