A buli helyszínére vezető lépcsőkön lefelé sétálva, szemforgatva nővéremre pillantottam, aki csillogó tekintettel csodálta a báli hangulat díszeit. Laura a bal oldalamon tipegett, belém karolva. Tűzpiros ruhájában úgy nézett ki, mint egy valódi istennő. A testvére vagyok, ez tény, de nem tagadhatom, hogy csodás volt ma este, és ezt a tényállásomat a rövid folyosón italozgató fiúk is megerősítették. Tátott szájjal néztek nővérem után, miközben hallottam, hogy azt találgatják, vajon ki lehet.
- Érzem, hogy kanosak – súgta a fülembe kacarászva.
- Erről csakis te tehetsz – siklott tekintetem boldogságtól ragyogó arcára. - Ez a ruha... túl feltűnő.
- Azért te sem panaszkodhatsz.
- Röhejesen nézek ki ebben az öltönyben – fújtam ki hangosan a levegőt. Kényelmetlenül éreztem magam, hogy a komfortzónámon kívül kellett a ma estét töltenem.
- Jajj, Derek, pedig majdnem úgy nézel ki, mint egy felnőtt férfi. - Hangosan felnevettem. - De csak majdnem – somolygott Laura az orra alatt.
Ahogy beléptünk a terembe, épp egy lassú dal szólt a hangfalakból. Szemem egyből megakadt a színpadon pakolászó fiatal fiúkon, akik Ryan bandájához tartoztak. A hangszereiket rendezgették, hogy minél előbb helyet tudjanak adni a bál DJ-jének, aki már egy pohár itallal a kezében várt a sorára.
- Azta, de dögös valaki! – lépett mellénk tátott szájjal Tyler, jobban mondva inkább nyálcsorgatva. - Laura, baby! Irány az öltöző! Most azonnal – majd magához rántotta, és egy elég mély nyelves csókot adott a nővéremnek.
- Csak ne előttem, kérlek – szólaltam meg szemforgatva.
- Derek, haver. Esküszöm, jól nézel ki – vigyorgott zavarában Tyler, és már tudtam is, hogy miért. Nem volt mellette a lány, akinek az óvására felkértem őt.
- Hol van Molly? - kérdeztem minden köntörfalazás nélkül.
- Hát… ööö… kár, hogy nem voltál itt korábban. Eszméletlenül énekeltek Ryannel – hadarta.
- Hol van? - kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Mollyt keresed? - csapódott mellénk Zoe, hirtelen a semmiből. Szó szerint csapódott, mivel olyannyira megcsapta orromat az alkohol szaga, hogy valószínűleg már nem volt színjózan. - Én el tudlak vezetni hozzá – húzta végig mutatóujját jobb felkaromon. Semmittelen arckifejezéssel pillantottam rá, majd nővéremre néztem.
- Laura, keressétek ti is. Ha bármi gyanúsat láttok vagy éreztek, azonnal szóljatok.
- Rendben van – bólintott, majd Tylerbe karolt, és elvegyültek a táncoló diákok között.
- Mutasd az utat – fordultam Molly barátnője felé sietve, mire ő elmosolyodott, és kézen fogva kirángatott a teremből.
Olyan gyorsan húzott végig a rövid folyosón, hogy egy-két félig illuminált állapotú diáknak sikerült erősen nekikoccannom. Még hallottam, ahogy a buli egy erős hangzású diszkózenével kezdetét veszi, majd másodpercek múlva már egy fehér ajtó csapódott be mögöttem. Alighanem a női mosdóban lehettünk. Gyorsan körbefuttattam a tekintetemet az illemhelyiségben, miközben füleltem is, hátha meghallom Molly hangját, de sajnos ő nem volt itt. Ez lenne a csapda? Figyelemelterelés?
- Hol van? - villantottam meg dühömben éles fogaimat. Már nem aggódtam Zoe épsége miatt. Ha tovább szórakozik velem, darabokra szaggatom.
- Jó kezekben – vont vállat, majd közelebb jött hozzám, de ruhájának a szegélyére lépve megbotlott. Nem kellett volna, de automatikusan elkaptam, mire ő ösztönösen az alkaromba markolt. Szemében az alkohol okozta önkívületi állapot tükröződött. - Mennyivel izmosabb vagy, mint Ryan – harapott alsó ajkába.
- Mi ez az egész, Zoe? - mordultam fel. Már nem tudtam magam sokáig türtőztetni.
- Igaz, részeg vagyok, de ezt a lehetőséget azért ki nem hagynám – mosolyodott el kajánul, majd nadrágom övcsatjához kapott, és egy mozdulattal leoldotta rólam. Torkon akartam ragadni, de egy egyszerű mozdulattal kicselezett, és már a lábaim előtt is térdelt. Még fel sem ocsúdtam, amikor hirtelenséggel kivágódott a mosdó ajtaja. Tekintetem egyből a bejárat felé meredt.
- Zoe, valamit el kell mondanom… ó, bocsánat – takarta el szemeit Molly illedelmesen.
- Á, szia Molly! – köszönt barátnőjére igazi lerészegedett diák módjára ez az undorító nőszemély, vagy nem is tudom minek nevezzem. A szőke hajú lány csak olyannyira érezte magát zavarban, mint ahogy bárki más tenné ebben a kényes szituációban, majd egy percnyi hatásszünet után elmosolyodott, és leengedte tenyerét. Tekintetünk találkozott, de nem akadt ki a látottakon. Miért nem?
- Nem is zavarlak benneteket. Jó szórakozást – vonta fel kacagva a szemöldökét, majd ránk csukta az ajtót.
- Azonnal engedj utána - sziszegtem a szemébe, de Zoe nem hagyta abba a zaklatásomat. Jobb kezével még erősebben szorította nadrágom szegélyét, majd egy hirtelen rántással, stabilitásomat kihasználva, felhúzta magát. Itt jött el az a pillanat, amikor vérszomjamnak egyáltalán nem akartam, és nem is tudtam parancsolni. Torkon ragadtam, és harmatgyenge testét az egyik wc csukott ajtajának nyomtam. - Nem tudod, kivel szórakozol - villantottam meg dühtől izzó vérfarkas tekintetemet. Úgy tűnt, ezzel sikerült kissé rendre igazítanom a barna hajú lányt. Zokogni kezdett, majd látva szenvedő arcát, ujjaimat lefejtettem vékony nyakáról. - Bármikor darabokra téphetnélek! - ordítottam könnyektől áztatott arcába, amit a lefolyó sminkje majdhogynem teljesen felismerhetetlenné tett.
- S-sajnálom - pihegte a földön ülve, de nem volt időm a továbbiakban foglalkozni vele. Molly után indultam, magam mögött hagyva lerészegedett, és most már szégyenérzettel a földön zokogó barátnőjét.
*Molly szemszöge*
Nem mondom, hogy nem lepett meg a percekkel ezelőtti látvány, de az a tény, hogy a legjobb barátnőmet az állítólagos ”hozzám tartozó Derekkel” láttam, egy csöppet gondolkodásra késztetett.
Lassan a tornaterem elejében felállított, hatalmas fa alá sétáltam, ahol perceken belül megtaláltam a Zoe-val közösen készített, bolondos fotónkat is a profilképek tömkelegében. Elmosolyodtam. Emlékszem erre az házibulira. Amikor ez a kép készült, mindenki azt hitte, hogy be vagyunk csiccsentve, olyannyira jól éreztük magunkat. Pedig egész éjjel egy csepp alkoholt sem ittunk, sőt a pohárban nem is fehérbor, hanem csak szőlőlé volt. Imádtam, ahogy mi ketten mindig is elvoltunk a magunk kis világában. Rajtunk kívül senki sem értette, miről beszélünk. Valahogy mindig is volt egy közös jelnyelvünk, ami csak ránk tartozott, de most valami megváltozott. Talán mi, talán a körülmények, de éreztem, hogy már nem osztunk meg mindent egymással.
***
Mintha a színpadon zenélő DJ ezt megérezte volna, az eddig tempósan dübörgő zenét egy lassú dal kezdte felváltani, ami minden kételyt kiűzött az elmémből lágy ritmusával.
- Hol hagytad Zoe-t? - mosolyogtam rá zavartan. Ezt most tényleg megkérdeztem? Tőle? A tekintete elég volt ahhoz, hogy tudjam: miattam jött ide.
- Nem emlékeztet ez a fa téged valamire? - hagyta figyelmen kívül az imént feltett kérdésemet, majd ő is a csillagkeretekbe foglalt diákfotókat kezdte el tanulmányozni.
- Igazából... – kezdtem halkan. Valahogy igen, ismerős volt, de nem tudtam hova rakni. - Nem igazán – fordultam immár teljes testemmel feléje. Be kell valljam, amikor utoljára láttam, abban a póló-farmer kombinációban sokkal jobban tetszett, de azért ez az öltöny sem csúfította el. Sajnálatos módon…
- Nekem a szuperhold éjszakáját juttatja az eszembe, amikor minden csak rólunk szólt - suttogta, miközben közelebb hajolt, és kezével lágyan végigsimított az arcomon. - Csak mi ketten... távol a világ zajától...
- Csókolj meg. - Nem tudtam, honnét ötlött fel ez az őrült kérés a fejemben, egyszerűen csak érezni akartam Őt. Talán ha valóban közünk van egymáshoz, ez egy elég meggyőző érv lehet arra, hogy emlékezzek rá. Derek felvont szemöldökkel mosolygott rám, de nem tette meg azt, amit kértem.
- Mi van veled? - kérdezte egy csöppnyi habozással a hangjában, majd zavarba ejtően közel hajolt a nyakamhoz, és mélyet szippantott az illatomból. Arcának melegsége szinte perzselte a bőrömet.
- Kérlek - suttogtam zavaromban, mire egy lágy csókot lehelt fedetlen vállamra. Ajakinak érintésére libabőrös lettem. Neked teljesen elment az eszed, Molly? Egy vadidegent kérsz meg rá, hogy csókoljon meg? Nem, ő nem egy ismeretlen a számomra. Ő az én Derekem! Vagyis abban reménykedem, hogy egy csók majd megold mindent, és az emlékeim valahogy varázsütésre visszatérnek, mint a mesékben.
Karjait óvatosan a derekam köré fonta, miközben arcát a kulcscsontomba fúrta, én pedig válaszul a nyakába karoltam, így ringatóztunk a zene szerelmes dallamára.
Pár perc múlva akarva-akaratlanul véget ért a lassúzó diákok szerenádja, és a folytatást újra egy vad ritmus vette át. Azt hittem, itt a mi meghitt pillanatunknak is vége szakad, ám Derek nem engedett el. Bal tenyerével hátamon végigsimítva még közelebb húzott magához. Erre a mozdulatára egy pillanatra bennem rekedt a levegő. Megérezve reakciómat, táncpartnerem szájának a sarkában egy hamiskás mosoly jelent meg. Eddig fel sem tűnt a DJ által játszott zene szövege, amíg Derek úgy istenigazából át nem vette az irányítást.
Mutatóujjával ajkaimon kezdett el apró köröket leírni, mintha arra várna, hogy igent mondjak neki. Ezek szerint akkor nem volt elég az, hogy kértem: ki kell mutatnom, mit is akarok tőle.
Ebben a pillanatba úgy éreztem, bármit megtehet velem. Forrt a vérem érte, miközben az eszemnek fogalma sem volt, ki áll velem szemben. Lehet a farkasom lángol az őbenne lakozó bestiáért? Homlokomat lágyan az övének döntöttem.
- Gyönyörű vagy ebben a ruhában – simított végig újra ujjaival a gerincem mentén. Szemeimet lehunyva belemerültem ebbe a bizsergető érzésbe.
- Most már kicsit sok így az estére – reagáltam a bókjára, ami valljuk be, azért megdobogtatta sajgó szívemet. - Legszívesebben levenném – kacagtam.
- Én is. - Válaszára hirtelen kipattantak a szemeim. Mi tart vissza? Tekintetem az ő szikrázó kék szemeibe veszett. Hát ő az! A vakító kék szemek… Még időm sem volt reagálni, farkas énem helyettem is döntésre jutott. Éreztem, ahogy szemeim felveszik ragyogó színüket, aminek hatására Derek halkan felmordult. - Hiányoztál. - Már egy milliméternyi hely sem volt kettőnk között. Testünk szinte összetapadt.
Farkasaink akarták egymást. Itt és most! Nem érdekelte őket hol vagyunk és miért. Az ösztöneink minden másodperccel közelebb kerültek a robbanás pillanatához.
Hezitálva, tenyereimmel lágyan közrefogtam az arcát. Végigsimítottam minden egyes szegletét. Ismerős volt valahogy... aztán meg mégsem. Derek látta az arcomon a bizonytalanságot, de most az egyszer nem törődött vele. Még jobban testemhez préselte magát. Szinte már éreztem a … Elég ebből, Molly! Nem szép dolog játszadozni másokkal! Most akarod Őt vagy sem?
- Akarom – mondtam ki hangosan a magamban feltett kérdésre a választ. Derek szemei egy pillanatra felcsillantak, majd újra az eredeti színükben pompáztak. Szinte már smaragdzöld. Gyönyörű.
Éreztem, ahogy egy belső erő magával ragad, és táncpartnerem felé lök olyan lendülettel, ami túlfűtött testem hőjét akarja csillapítani. Hihetetlen, hogy a közelében nem tudok nyugton maradni. Miért van ez? Farkas énem újra csalókat játszmát vívott a józan eszemmel. Utóbbi vesztett. Végleg feladta a küzdelmet. A zene vibráló ütemére a testem is táncot járt a vágy vörös palettáján. Alfa szemeimmel nem láttam mást, csak őt, bíborszínben lüktetve.
Szívem dobbant egy hatalmasat, amikor realizálódott bennem, hogy végleges döntésre jutottam. Tekintetem Derek szemei és tökéletes ajkai között, ide-oda járt. Egy elkerülhetetlen pillanat lebegett előttem, ami vagy megment, vagy elront mindent.
Tudtam, hogy ő sem ellenkezne. Egyszerűen láttam rajta azt az édes vágyódást, így nem is húztam tovább az időt, de Derek megelőzött. Olyan szenvedélyes hévvel ragadott meg, hogy még a kövekkel kirakott korona is leesett a fejemről. De ki a fenét érdekel?! Minden porcikám tűzben égett egy olyan férfiért, akire nem is emlékszem. Egyetlenegy boldog pillanat sincs, amit felidézhetnék.
Miért ilyen fájdalmas ez nekem? Forró csókunkat könnyeim sós íze szakította félbe. Nem bírtam magamban tartani ezt a fajta gyötrelmes érzést.
- Valami rosszat tettem? - kémlelte könnyekbe lábadt szemeimet. Válaszként megráztam a fejem, majd ugrottam egy hatalmasat, mert a fejünk felett éles süvítéssel lőtték ki a csillogó, aranyszínű konfettiket, amik pillanatokon belül beterítették a táncparkettet. - Semmi baj, itt vagyok – húzott magához egy vigasztaló ölelésre. Én ezt már nem bírom! Nem titkolhatom előle tovább.
- Derek, én nem… - kezdtem bátortalanul.
- Ne aggódj, itt vagyok melletted – simított végig a hátamon védelmezően, mire végérvényesen eltörött az a bizonyos mécses nálam. Zokogtam, mint aki örök életében minden fájdalmát magába fojtotta volna. - Molly? – nézett bánattal teli szemeivel az enyémbe. - Mi a baj?
- Azt hittem, ez a csók majd segíteni fog, de… Derek, én… nem emlékszem rád. Még sosem láttalak. - Hangom hirtelen elcsuklott egy újabb sírógörcs roham kíséretében. Láttam Derek szemeiben a kétségbeesést és a hatalmas, tátongó ürességet. - Vágyom rád, de… Nem tudom, ki vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése