*Molly szemszöge*
Sok gondolkodást nem hagyott maga után a rejtélyes szoba, vagyis jobban mondva, időt nem. Hallottam, ahogy egy autó lefékez a ház előtt, pár másodperc múlva pedig már Zoe szüleinek a hangja szűrődött be a bejárati ajtón keresztül. Jézusom, le fogok bukni! Nem lesz időm visszarakni a kulcsot, és felfutni a szobába ennyi idő alatt.
Okés, akkor jöjjön a B terv! Gyorsan visszazártam a dolgozószoba ajtaját, és futásnak eredtem a kis vitrinhez. A kulcs így már a helyén volt. Szuper! A két felnőtt már a bejárati ajtót nyitotta, amikor kezembe kaptam a pizzás dobozokat, és elindultam velük a lépcső felé.
- Molly? - Épp Zoe édesanyjába botlottam bele először. Gyönyörű fekete haja álomként omlott vékony, ívelt vállaira. Bézs színű szoknya kosztümöt viselt, ami tökéletesen kiemelte modell alakját. Kígyóbőr mintás magassarkú cipője épp a férje magasságáig emelte őt. Szürke szemeivel kíváncsian végigmért, majd a pizza illatát megérezve elmosolyodott.
- Mrs. és Mr. Saunders. Üdv! - intettem bátortalanul, egy mosolyt erőltetve az arcomra. Pulzusom még mindig az egekben volt a kis akciómtól.
- Zoe említette, hogy ma csajos este lesz – mosolygott felesége mögül a családfő. Arca ugyanolyan barátságos volt, mint annak idején, de ahogy láttam, az idő felette is eljárt egy csöppet, de azok a kék szemek semmit sem változtak.
- Drágám, lepakolok a dolgozószobába, rendben van? - simított végig férje felkarján a nő, majd előhúzott egy kulcsot a táskájából, és elindult az imént említett helyiség felé. Igyekeztem minden figyelmemet Mr. Saundersnek szentelni, de fél szemmel a tűsarkú tulajdonosának a lépteit kísértem. Láttam, ahogy benyit a szobájába, és átlépi a küszöböt. Csak úgy simán besétált, mintha mi sem lenne ott. Nekem akkor miért nem sikerült?
- Minden rendben, Molly? - Basszus, most tuti lebuktam.
- Persze, Mr. Saunders, csak azon gondolkodtam, hogy Zoe mit csinálhat odafent. - Jesszusom, Molly! Ennél szerencsétlenebb magyarázatot még kitalálni sem lehetett volna. Megpróbáltam nem túl zaklatott arckifejezéssel a férfire mosolyogni. Hellyel-közzel sikerült is, azt hiszem.
- Molly szívem. - Hirtelen összerezzentem, amikor meghallottam Mrs. Saunders hangját nem messze tőlem. Még a levegő is bennem rekedt egy pillanatra.
- Igen? - kérdeztem halkan, miközben lassan hátrafordultam. Zoe édesanyja a dolgozószobájának a küszöbén állt, és mosolyogva engem méricskélt.
- Jártál már az alkotó műhelyemben? - indult felém barátságos arckifejezéssel, de valahogy ettől a műmosolytól felállt a hátamon a szőr. Ösztöneim kiélesedtek. Vérfarkas énem a túlzottan megemelkedett pulzusom miatt felülkerekedett a józan eszemen. Jajj, csak ne most, kérlek!
A zsigereimben éreztem, hogy valami nem stimmel Zoe szüleivel. Érthetetlen, hiszen már gyerekkorom óta ismertem őket.
- Még nem, Mrs. Saunders - ráztam meg a fejem kicsit gyorsabban a kelleténél. Nyugi, Molly, ne kapkodj, így elárulod saját magad. Drága kis farkasom, aki bennem lakozol, kérlek, most maradj nyugton.
- Szívesen megmutatom, ha szeretnéd. - Alig pár lépés választott el minket egymástól. Továbbra is kedves volt hozzám, de nem tudtam megnyugodni. A közelsége csak még jobban felizgatta a bennem lakozó bestiát. - Képzeld, most egy új történeten dolgozom. Csak még nem tudom, mi legyen a lezárása. - Már csak egy karnyújtásnyira volt tőlem.
- Biztosan imádni fogják - erőltettem egy mosolyt az arcomra. Zoe édesanyja már teljességgel előttem állt. Egy kósza tincset simított a fülem mögé, majd közelebb hajolt hozzám és a fülembe suttogott:
- Címnek "Az elfeledett Alfa Hercegnő"-t gondoltam - majd elhúzódott tőlem, és érdeklődve a szemembe nézett. - Hogy tetszik? - Az ájulás kerülgetett. Tudja, ki vagyok. Istenem! Vérfarkas énemnek elege lett a sarokba szorításból. Éreztem, ahogy tépőfogaim megnyúlnak. Kezeimet muszáj volt ökölbe szorítanom a pizzadobozok alatt, mert a karmaim önkéntelenül kibújtak a helyükről. Már csak abban reménykedtem, hogy a szemem normális színű maradt.
- Zoe már biztosan éhes - suttogtam félig nyitott ajkakkal, mivel a szájüregem éles fogakkal volt tele. Esélyem sem volt a menekülésre. Hiába hátráltam, Mr. Saunders mellkasába ütköztem bele. Most mit csináljak? Sarokba szorítottak, és ha ilyen könnyen tőrbe csaltak, egy vérfarkassal simán elbánnának, hiába minden próbálkozás. Bár lenne más menekülési mód, de teljesen kétségbe estem. Remegtem a félelemtől. A nagy Alfa vérfarkas! Ijesztő, mennyire ironikus tud lenni az élet. - Mit akarnak tőlem?
- Semmi baj, gyermekem. Ne félj – fogta meg lágyan felkaromat hátulról Zoe édesapja, majd szorítása percről percre erősebbé vált. A pizzaszeletek szanaszét potyogtak a járólapon, ahogy a dobozok kiestek a kezemből.
- Azonnal engedjen el. Én nem bántottam senkit sem – kapálóztam a kezei között, de mindhiába. Mrs. Saunders arcán egy baljóslatú mosoly terült el. Tekintetét mindvégig rajtam tartotta. Szinte farkasszemet néztünk. Teljesen megbénított az a gondolat, hogy tehetetlen vagyok ellenük. Szívembe mintha egy tőrt döftek volna. Ugye Zoe nem volt benne ebben az egészben? Szemeim megteltek könnyel, és ezzel együtt felemésztett a fájdalmas üresség, hogy nem tehetek semmit sem. Még Dereknek sem szólhatok. Mi van, ha őt is el fogják kapni? Szívfájdalmamban felordítottam, reménykedve, hátha valaki meghallja majd. Valaki, aki vérfarkas.
- Ezt nem kellett volna. - Mrs. Saunders arca pillanatok alatt váltott hangulatot. Az eddigi bájos, kedves nő most rosszindulattól eltorzult tekintettel tépett a hajamba, majd fejemet hátraszegte.
Láttam, ahogy újra a táskájában matat, de most nem egy kulcsot, hanem egy kis zsákocskát húzott elő. Hajamat elengedte, majd kinyitotta a kis szütyőt, és a bal tenyerébe öntötte a tartalmát, ami lila porszemcséket tartalmazott. Igaz, hogy őrölve volt, de egyből megéreztem az illatát. Csak ezt ne!
***
- Basszus, Zoe, ébredj! - ráztam fel barátnőmet mély álmából.
- Mi az? - fordult felém kócos hajjal az ágyban.
- Elaludtunk! - sikítottam, majd kipattantam barátnőm mellől, és a fürdőbe rohantam fogat mosni.
- Dehogy aludtunk – dünnyögte Zoe, arcát a párnába temetve. - Atyaég! - Alighanem most vette csak észre a telefonja kijelzőjén, hogy egy óra múlva kezdődik a bizonyítványosztás. Ennek tetejében tegnap este még az eredményeinket is elfelejtettük megnézni. Jó nagy bulit csaphattunk, ha így elaludtunk.
Már végeztem a reggeli sminkemmel, amikor meghallottam, hogy csörög a mobilom. Ki a fene keres ilyenkor?
- Nem veszed fel? - rohant be hozzám Zoe, félig felöltözve. - Derek az – nyomta a kezembe a készüléket, én meg csak bámultam a képernyőjére, ahogy ott villogott a hívó személy neve.
- Zoe, kérlek, némítsd le, majd dobd be a táskámba – adtam vissza neki a telefont. - Fogalmam sincs, ki az a Derek - suttogtam magam elé.
***
A folyosón már minden végzős izgatottan gyülekezett. A fiúk és a lányok külön csoportokba verődtek, amint mindenki megtalálta a saját baráti körét. Mielőtt még magunkra öltöttük volna a fekete-piros talárunkat, Zoe berántott a mosdóba, ahol a legtöbb lány még az utolsó simításokat végezte.
- Julia, elkérhetnénk a hajsütődet? - fordult barátnőm a vörös hajú lány felé.
- Persze. - Smaragdzöld szemei csak úgy mosolyogtak ránk. - Segítsek?
- Megoldjuk, köszi - mosolygott vissza Zoe, majd a tükör elé lökött, és már kezelésbe is vette szőke hajtincseimet. Perceken belül gyönyörű loknikat formált, amik lágyan omlottak a vállaimra.
Fél órába sem telt, és mindkettőnk frizurája szinte maga volt a tökély. Nem hittem volna, hogy - az ébredéstől számítva - bő egy óra alatt ilyen gyorsan összeszedjük magunkat. Alkalomhoz illően fehér ujjatlan blúzt és sötétkék, térdig érő ceruzaszoknyát viseltünk, fekete magassarkú cipővel. Ez volt a nagy napunk, és velünk együtt vagy közel 30 diáké is. Gyorsan átszaladtunk az épületen, egyenesen ki a hátsó udvarra, ahol már egy felállított színpad, és szép sorban elrendezett székek vártak ránk. Eljött az utolsó felvonásunk ideje.
Izgatottan alsó ajkamba haraptam, majd a színpadtól nem messze, magunkra öltöttük a megérdemelt talárunkat, a sapkával együtt, és mosolyogva egymás szemébe néztünk.
- Hihetetlen, hogy itt vagyunk - borultam barátnőm nyakába, aki egy pillanatra lefagyott, majd eltolt magától. - Mi az? - értetlenkedtem, mire Zoe a székek felé bökött, így nem tehettem mást: megfordultam. A szívem kihagyott egy ütemet, amikor megpillantottam a felénk tartó sötét hajú srácot. Fekete pólót és farmernadrágot viselt. Sötét borostája tökéletes keretet adott hibátlan arcának. Izmos felsőteste nem sok kívánni valót hagyott maga után, habár az arckifejezése nem éppen volt barátságosnak mondható, de úgy összességében teljesen rendben volt. Igen, nagyon is rendben volt! - nyugtáztam magamban. Vettem egy mély levegőt, majd barátnőm felé fordultam. - Te, Zoe, ki ez a dögös srác? És miért jön ide hozzánk?
- Molly, ugye most csak szívatsz? - kérdezte szemforgatva.
- Miért? - értetlenkedtem.
- Ő Derek - nyögte ki végül. - Dögös vérfarkas srác? - Szemeim minden egyes szava után egyre jobban kikerekedtek. - Még mindig semmi? - Válaszként megráztam a fejem. - A te hálószoba titkod? A társad? A szerelmed? Körülbelül a mindened. Ő az, akire mindig is vágytál - magyarázta Zoe, de semmi nem rémlett ezek közül.
- De... de én nem tudom ki ő. Nem ismerem - dadogtam zavaromban.
- Molly, mi a fenét toltál az éjjel? - dorgált le Zoe csípőre tett kézzel. - Mert mint tudjuk, a vérfarkasok nem tudnak berúgni, ez tuti.
- Esküszöm, semmit. Azt ittam, amit te - hebegtem-habogtam.
- Miért nem vetted fel reggel a telefont, Molly? - termett mellettünk a gyönyörű szemű, túlságosan is vonzó emberünk.
- Tessék? - fordultam felé zavarodottan. - Öhm... talán mert nem értem rá? - Fél szemmel barátnőmet figyeltem. Most mi a fenét csináljak? Tényleg nem tudom, kicsoda ő, de akkor miért hazudtam az előbb? Szomorúan lehajtottam a fejemet, mire az előttem álló Derek ujjaival állam alá nyúlt, és arcomat szeme magasságába emelte. Tekintetünk találkozott. Érintésétől bőröm szinte bizseregni kezdett, térdem akarva-akaratlanul megrogyott alattam. Ennek tetejében a szívem őrülten kalimpálni kezdett a mellkasomban. Miért reagál a testem így a közelségére? És ami a legfurcsább: miért akarom megcsókolni?
- Mi történt veled? - Tekintete hihetetlenül aggódó volt. Tényleg ennyire közel állnánk egymáshoz? Hogy lehet, hogy valakinek ennyire fontos legyek?
*Derek szemszöge*
Miért néz rám olyan furcsán? Érzem, hogy valami nincs rendben vele. Az illata is olyan… más. Nem érzem azt a vonzódást a részéről, ami a közelemben mindig, minden pillanatban égető vágyat érzett arra, hogy megérintsen. Miért húzódik el tőlem? Ezt nem értem. Értetlenkedve megráztam a fejem, majd a mellette álló Zoe felé biccentettem.
- Beszélhetnénk? - ragadtam meg a csuklójánál fogva talán egy kicsit túlságosan is erősen. A barna hajú lány felszisszent, de nem érdekelt. Utoljára vele volt Molly. Már bánom, hogy elengedtem hozzá. - Mit tettél vele? Látom, sőt érzem rajta, hogy nem önmaga – sziszegtem a képébe.
- Derek, esküszöm neked, csak ittunk, semmi más nem történt – magyarázta kézzel-lábbal Zoe, de valamiért nem akartam hinni neki. - Rendeltünk pizzát, de utána én kidőltem. Kicsit sok volt a pezsgő – harapta el a mondat végét kipirosodott arccal. - Aztán reggel még ő ébresztett fel. Ha nem szól, talán még mindig húznám a lóbőrt.
Hallgattam a magyarázkodását, de csak szájának a mozgását láttam. Egyfolytában Mollyt figyeltem, aki talárjának a szegélyével babrálva állta a tekintetem. Láttam a tüzet a szemében, de ez nem az én Mollymé volt, hanem egy csitrié, aki egy helyes srác láttán nem tud magával mit kezdeni.
Körülöttünk lassan már mindenki elfoglalta a helyét. A diákok az első sorokban ültek, mögöttük pedig a szülők és a rokonok.
- Ha vége lesz ennek az egész pompának – kezdtem szemforgatva. –, beszélnünk kell. Ezt nem hagyom annyiban. - Zoe bólintott, én pedig lezárva a beszélgetést, elsétáltam a színpadtól.
Nem akartam az emberek közelében lenni, ezért az udvar hátsó részében - egy fa törzsének támaszkodva - kísértem figyelemmel az ünnepséget. A beszédet az iskola igazgatója kezdte, majd egyesével, a nevükön szólítva a diákokat, átadták a bizonyítványokat. Lezárásképpen az egyik elsős énekelt egy csöpögős dalt az elkövetkezendő jövőképükről, és a felnőtté válás nehézségeiről. Ezzel az utolsó ponttal egyet kellett vele értenem, habár részemről vannak sokkal bonyolultabb dolgok is az életben. Természetesen az egyszerű emberek nem minden esetben érzékelik ezeket. Gondolatmenetemet a végzős diákok hangos üdvrivalgása szakította félbe, ahogy sapkáikat - hatalmas mosollyal az arcukon - az ég felé dobálják. Molly is ott volt, közvetlenül Ryan és Tyler mellett. Boldog megkönnyebbüléssel borult a nyakukba, Zoe-val egyetemben.
Az egész ünnepség alatt folyamatosan erős késztetést éreztem arra, hogy valaki torkát kitépjem a helyéről. Túlságosan is nehéz volt visszafognom magam. Ha Zoe nem vallja be, mi történt tegnap, személyesen fogok ellátogatni a rezidenciájukra, kerül amibe kerül.
***
A ceremónia után a végzősök az iskola aulájába vonultak vissza, ahol közös énekléssel és ajándékozással búcsúztak el egymástól. Néhányan kint maradtak, így lehetőség volt a díszletek között fotózkodni a szülőkkel, rokonokkal, barátokkal. Mollyék sem csatlakoztak a bent ünneplő fiatalokhoz, inkább egy kisebb csoportba verődtek a többi lánnyal, és a mobiltelefonjaikkal a kezükben különféle közeli fotókat készítettek magukról kacarászva.
Még mindig a távolból figyeltem az ünneplő társaságot. Farkas hallásomat kihasználva, erősen fülelni kezdtem, hátha sikerül elcsípnem pár fontos információt Mollyval kapcsolatba. Leginkább Zoe-ra figyeltem, aki a szülei ölelésében csatlakozott újra barátnőjéhez. Csupa jókívánság hagyta el a két felnőtt száját. Molly mosolyogva bólogatott, majd láttam, ahogy Ryan óvatosan - nem túl feltűnően - félrehívja őt. Éreztem, hogy ezt a beszélgetést nem hagyhatom figyelmen kívül.
- Minden rendben, Molly? - kérdezte alig hallhatóan a göndör hajú fiú.
- Persze. Miért? Valami baj van? - reagált Molly.
- Tegnap hallottalak – majd közelebb hajolt hozzá, mintha attól félne, hogy bárki is meghallja a következő mondandóját. - Üvöltöttél, mint egy Alfa. Hívtál, Molly.
- Dehogy hívtalak Ryan – rázta meg a fejét. - Zoe-nál voltam.
- Tudom, mert ott álltam kint a ház előtt, és vártam, hátha újra szólítasz, de nem tetted. Miért nem?
- Ryan, értsd már meg: nem hívtalak. Zoe szobájában voltam. Aludtunk.
- Én valami egészen mást láttam – szúrós tekintetét az előtte álló lányéba fúrta. - Az apja ölében voltál.
- Ezzel mégis mire akarsz kilyukadni? Hogy lefeküdtem Mr. Saunders-szel? - csattant ki Mollyból.
- Jézusom, dehogy! – emelte fel megadóan a kezeit Ryan. - Nem láttam mindent, mert Zoe anyja elhúzta a sötétítőt, ahogy elhaladtak veled az ablak előtt.
Tekintetemet gyorsan végigpásztáztam a tömegen. Nem sok esélyt láttam rá, de erős megérzésem volt a Mollyval történt furcsa dologgal kapcsolatban. A közelükbe kell kerülnöm, hogy legalább szagot tudjak fogni. Hátha egy újabb vérszomjas farkassal van dolgunk, akit a medál hívott ide. Remélem, nem lesz igazam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése