Ízelítő a 10. fejezetből

(...)

Halk léptekkel a bejárat felé lopakodtam. Megpróbáltam átlátni a tejszín üvegen, de csak egy elmosódott, sötét alakot láttam, mozdulatlanul. Elfordítottam a kulcsot egészen addig, amíg nem kattan a zárban, majd a kilincsre fektettem a kezem, és ajtót nyitottam reggeli kopogtatómnak. Ha még nem lepődtem volna meg eléggé, úgy látszik, a meglepetések korántsem értek véget.

– Jó reggelt! – köszönt egy halvány mosollyal az arcán Derek, akiről teljes őszinteséggel állíthatom, hogy ő az első olyan fiú, kinek láttán szívem sokszor önkéntelenül kihagy egy ütemet. És ha még a szimpla jelenléte nem lett volna elég, egy gyönyörű vörös rózsát varázsolt elő a háta mögül. – Boldog születésnapot!

– Öhm.. hát… jó reggelt… neked is – dadogtam zavaromban, de közben a sírás fojtogatott. Be kell, hogy valljam, teljesen megfeledkeztem a születésnapomról, pedig minden évben, az előestéjén felpörögve tervezgettem, kiket fogok meghívni, mit csinálunk majd a csajokkal. De mindez valahogy most elfelejtődött. Vagy lehet, hogy tegnap már volt egy kis kiruccanásom, csak nem emlékszem rá?

(...)