Ízelítő a 9. fejezetből

(...)

Egyetlen mozdulattal áthajoltam a párkány fölött, és mélyet szippantottam a kicsit még csípős levegőből. A kis városban most kivételesen csend honolt, még a tücskök éjszakai zenéjét is meg lehetett hallani. Azonban ez a nyugodtnak tűnő pillanat nem tartott sokáig: a szobám feletti tetőtéren halk neszezésre lettem figyelmes. Valaki mászkál a házunk tetején!

Tisztán hallottam, amint annak a valakinek vagy valaminek a talpa óvatos léptekkel kikerül egy-egy tetőcserepet. A szokásosnál jobban kihajoltam az ablakon, hátha meglátok valamit, majd felültem a párkányra, és egy pillanatra megtorpantam. Csak nehogy valaki észrevegyen, mert akkor biztosan azt fogja hinni, hogy ki akarok ugrani, és öngyilkos akarok lenni. De szerencsére egy lélek sem járt az utcákon, így felálltam a párkányra, és magam sem tudom hogyan, de felhúztam magam a tetőre.

(...)